Találat a következőre: Radics

Lőcse – reneszánsz városháza

Felvidék

A templom mellett a város másik jellegzetes épülete a tér közepén álló régi városháza, melyben egészen 1955-ig működött Lőcse város tanácsa. 1550 körül épült, leégett elődjének helyére, annak egyes részeit felhasználva. Mai árkádsoros, erkélyes külsejét 1615-ben alakították ki, a tetőből kiemelkedő, díszes emeletrész pedig Schulek Frigyes tervei alapján a XIX. század végén épült.

A külső falon látható XVII. századi óriási allegorikus freskók az öt polgári erényt ábrázolják, a mértékletességet, az elővigyázatosságot, a derekasságot, türelmet és az igazságosságot, persze mindezt latin felirattal. Az épület eredetileg reneszánsz tornyát a XVIII. században barokkosították.

Az épületben jelenleg a Szepesi Múzeum várostörténeti kiállítását láthatjuk. Az első emeleti gótikus nagyterem ajtaján a Jókai regényéből ismert lőcsei fehér asszonyt, Korponayné Géczy Juliannát ismerhetjük fel, amint titkon a labancokat hívja. A városháza legszebb része az innen nyíló reneszánsz díszítésű, keresztgerendás mennyezetű tanácsterem, melynek falain Habsburg uralkodók és hajdani lőcsei polgármesterek arcképei lógnak.

http://kirandulastippek.hu/szlovak-paradicsom-szepesseg/locse

Magyar népi kézművesség-útikönyv 2017. Corvina Kiadó

Könyvek


Különleges szép és hasznos könyv az olvasónak, az utazó tu-ristának aki szereti a népi iparművészeti remekeket,a kézműves mestereket – számuk a könyv lapjain 112 műhely! Sok a kitüntetett szakember, mesterember a fazekasok, hímzők, faművesek vannak talán a legtöbben még, érzékelhető, sajnos sok a kihalóban lévő mesterség. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége csoportosítási ajánlása alapján a művészeinket és a csodás hagyományos al-kotásaikat 16 csoportban , témában követheti lapról lapra az érdeklődő.
A könyvet tervezte Környei Anikó, írta megkutatta Bede Béla 368 oldalon a Corvina könyvsorozat keretén belül. Sok szép fotó teszi érdekessé amelyből Bzolié 280 a Dunán inneni terület és Budapest mintegy 50 kézműves mester képi bemutatásával.( Reálszisztéma Dabasi Nyomda munkája).
Számomra 2 alkotó, szakmájának művésze volt a lelelelelegggg Molnár József tűzikovács és Radics László mézeskalácsos, szimpatikus ember, különlegesség volt a békéscsabai Ferkó fotószínháza is.

Bagyinszki Zoltán

Gyomaendrőd – Liget Gyógyfürdő

Határon belül - 93.000 km2

Békés megye egyik legszebb fürdője a Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és kemping, mely a strandkedvelők és a gyógyulni vágyók számára egyaránt igazi paradicsom.
Az Erzsébet liget árnyas fái között megbúvó, 2,4 hektáros fürdő története egészen 1959-ig nyúlik vissza, akkor kezdték építeni.
Több évtizedes működés után, az 1990-es években jelentős fejlesztéseket hajtottak végre benne, többek között vízforgató berendezéssel is ellátták.
A Liget fürdő életében mérföldkőnek számít a 2002. év, ekkor kezdődött meg ugyanis az a 870 millió forintos beruházás, melyek keretében megújították és kibővítették az intézményt. Az átalakításhoz a város saját ereje (400 millió forint) mellet a “Széchenyi-terv”, valamint egy “PHARE-program” keretében is sikerült pluszforrásokat szerezni. Az ünnepélyes átadást 2004. május 8-án tartották, s azon jelen volt az ország akkori miniszterelnöke, Medgyessy Péter is.
Az épületkomplexum új, impozáns fedett fürdőépületben három medence közül választhatnak a vendégek. A 25 méter hosszú 11 méter széles úszómedence (tanmedence) vízmélysége változó, 90-től 150 centiméterig terjed. Ez a medence 27-29 fokos vizével az iskolai úszásoktatás céljait is szolgálja. A következő medence egy ovális alakú, lazítómedence , melyben öt élményelem közül választhatnak a vendégek: oldalfalmasszázs, nyakzuhany, talpmasszázs, buzgár és jacuzzi. Az itteni, 35-36 fokos víz már részben termálvizet is tartalmaz. A harmadik medence kitűnő szórakozás a kicsiknek ez pedig a pancsoló medence játék elemekkel bővítve.
A fürdő fedett részében a medencéken kívül, szauna és infraszauna valamint büfé is szolgálja a vendégek kényelmét.

http://www.ligetfurdo.hu/liget-gyogyfurdo-es-kemping

Nyírbátor – Gyógyfürdő

Határon belül - 93.000 km2

A Nyírség szelíd dombjai, erdőkkel, ligetekkel tagolt szép tájai közt bújik meg a festői Nyírbátor. A közeli Ecsedi lápon tanyázó sárkányt legyőző Báthory Vid legendája az egész várost átszövi, a hagyományt az itt élők évszázadok óta lelkesen ápolják. Ennek köszönheti nevét a 2010-ben épült Sárkány Wellness és Gyógyfürdő, mely a rendkívül hatásos és gyógyászati célokra is alkalmas Báthory gyógyvíznek köszönhetően igazi termál paradicsom a pihenni és gyógyulni vágyók számára. A wellness és a gyógyászati részleg különleges élményeket nyújt az egészséges életmód kedvelőinek, a nyári szezonban a Sárkány Strandon pedig a vendégek a szabad ég alatt élvezhetik a napsütést, az úszást és a csúszdázást. A fürdő szomszédságában jól felszerelt, kényelmes apartman házak, a város történelmi belvárosában pedig csodálatosan felújított műemlékek várják a kultúra iránt érdeklődőket. Szeretettel várjuk Nyírbátorban – a Sárkányok földjén.

http://www.sarkanyfurdo.hu/hu/

Fiume – Villa Giuseppe (Horvátország)

Horvátország, Szlovénia

A kormányzói palota szomszédságában terül el József főherceg gyönyörű kertje; benne nyaralója, a Villa Giuseppe. A főherceg, mint híres és szakavatott botanikus, ebből a kertből valóságos mintatelepet és paradicsomot alkotott. Nagyszerű a pálmaháza. De nemcsak a pálmák remek példányai ragadhatják el a szakértőt és műkedvelőt egyaránt, hanem a tropikus növényzet számtalan fajtája is, melyek némelyikét a főhercegnek nagy áldozattal és gondossággal sikerült meghonosítani fiumei kertjében. A villa, melyhez legújabban toldalékszárnyat építettek, az utcáról nem látható, mert a kert növényzete eltakarja szemünk elől. Hajdan a híres velencei dogaressáé, Capello Biankáé volt, a kinek mellszobra ma is látható a kertben. Idők jártával a Ciotta-család birtokába került s ettől vette meg a főherceg.  A főhercegi park előtt egy kis befásított nyilvános tér terül el, a Stajo vecchio.

KEVÉS AZ INFORMÁCIÓ AZ EGYKORI SZÉP ÚRI LAKRÓL.
SAJNOS JELENLEG AZ ÉPÜLET LAKATLANNAK TŰNIK, JÓ ÁLLAPOTBAN LÁTOGATHATÓ –  FOTÓZHATÓ KÍVÜLRŐL. A HISTORIZÁLÓ NEORENESZÁNSZ FŐÚRI PALOTA.
(NÉHÁNY SZOBOR ÉS TORZÓ DÍSZÍTI A PARK TERÜLETÉT.)

BAGYINSZKI ZOLTÁN

http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0007/4.html

Borszék – Villák, források és faházak

Erdély - Partium

Borszék Románia egyik legszebb fekvésű fürdőhelye, erdős hegyektől övezett széles völgyben fekszik, 900 méterrel a tengerszint fölött, a Görgényi-Beszterce-Kelemen havasok találkozásánál.
A településre a Borszék – Maroshévíz útvonalon ritka szépségű környezetben vezet a kígyózó út, maradandó látványba részesítve az utazót.
A lenyűgöző látvány élményét a kristálytiszta hegyi levegő emeli.
A legutóbbi szakmérések bizonyítják, hogy Románia összes települése közül Borszék levegője a legtisztább.
Borszéken több mint 15 ásványvízforrás van, közülük a nevezetesebbek a Fő – kút, a Curie – Forrás, a Lázár – Forrás, Madonna – Forrás, Köztársaság – Forrás, Kossuth – Forrás, Petőfi – Forrás.
Borszék a nemzetközi hírnevét ásványvizeinek köszönheti.
A világkiállításokon sorozatosan oklevéllel és érmekkel elismert gyógyvizeket még Ferenc József császár nevezte a “borvizek királynőjének”.
Az elismerések sorozata nem kopott meg azóta sem, a borszéki ásványvíz, mint a világ legfinomabb ásványvize 2004-ben az amerikai üdülőparadicsomban, Berkeley Springsben az ivóvizek világbajnokságán aranyérmet nyert.
Az itt található Medve-barlangok tulajdonképpen egy mély sziklarepedés, amibe ösvény vezet.
A helyi hiedelem sokáig medvék tanyájának tartotta, innen ered a neve.
A repedés fölötti szikláról szép kilátás nyílik Alsóborszékre.
A mindössze 40 m hosszú Jeges-barlang, réteges mésztufában, egy repedés mentén alakult ki.
A barlang falain és mennyezetén jeges képződményekben gyönyörködhetünk.
A térség erős vidéki jelleggel bír.
A népviseletek díszítésében is hűen tükröződik a helybéliek tehetsége és leleményessége.

http://www.szekelyfoldiinfo.ro
[google-map-v3 shortcodeid=”304d4dfd” width=”350″ height=”350″ zoom=”12″ maptype=”roadmap” mapalign=”center” directionhint=”false” language=”default” poweredby=”false” maptypecontrol=”true” pancontrol=”true” zoomcontrol=”true” scalecontrol=”true” streetviewcontrol=”true” scrollwheelcontrol=”false” draggable=”true” tiltfourtyfive=”false” enablegeolocationmarker=”false” enablemarkerclustering=”false” addmarkermashup=”false” addmarkermashupbubble=”false” addmarkerlist=”Borszék, Hargita, Románia{}waterwellpump.png{}Borszék, Hargita, Románia” bubbleautopan=”true” distanceunits=”miles” showbike=”false” showtraffic=”false” showpanoramio=”false”]

Chopok és a Gyömbér csúcsai – Az Alacsony – Tátra délről fotózva

Felvidék

Aki hamisítatlan magashegyi hangulatra vágyik, annak Magyarországról az egyik legkönnyebben megközelíthető célpont az Alacsony-Tátra két legmagasabb csúcsa: a Gyömbér (Dumbier) és a Chopok. Mindkét csúcs 2000 méter feletti és a túra alatt egy igazi gerinctúra hangulatába is belekóstolhat az ide látogató.

Az Alacsony-Tátra vonulata mintegy 80 km hosszúságban húzódik nyugatról keletre a Vág és a Garam folyók völgyei között. Főgerince három ponton haladja meg a 2000 méteres magasságot.

Hatalmas, kiterjedt gyephavas, az Alacsony-Tátra keleti részének legmagasabb orma, a hegység e részének névadója a Király-hegyi-Tátra. Csúcsplatója kelet-nyugat irányban megnyújtott. Észak felé Záturňa nevű rövid szárnyvonulatot bocsátja ki, amely meredeken szakad le a Fekete-Vág völgyébe a Teplicska-katlanban. Északkelet felé Úplazon és Predna hoľán keresztül a Pópa-hágóra (sedlo Popová) egy másik vonulat húzódik, amely összekapcsolja az Alacsony-Tátrát a Szlovák Paradicsommal. Délkeletre pedig egy harmadik, rövid gerinc indul a Király-hegyre és Garamfő felé. A csúcs kilátása kiterjedt és megkapó.

A Kriván mellett a Király-hegy szerepel leggyakrabban dalokban, mondákban, legendákban. A Király-hegy Szlovákia fontos háromszögelési pontja, alatta erednek Szlovákia legnagyobb folyói: Fekete-Vág, Garam, Gölnic, Hernád.

Az adótoronytól nyugatra lévő ormot egy háromszögelési betonoszlop jelzi. A második világháború során a csúcs alatt a Jánosík partizánegység menedékkunyhói és raktárai voltak, a csúcson keresztül vezetett 1944-1945 őszén és telén több partizánegység útja. A II. világháborúban történtekre az emlékoszlopon lévő dombormű emlékeztet. 1960-ban építették fel a televízió-adót – átjátszó állomást, amelyhez Királyhegyaljáról (Šumiac) a nagyközönség számára lezárt aszfaltút vezet fel. A televízió-adó épületében a Hegyi Mentőszolgálat állomása is megtalálható.

A Magas-Tátra után az Alacsony-Tátra Szlovákia második leglátogatottabb hegysége. Az utóbbi években több új szálloda, autóskemping, ülőfelvonó és turistaközpont épült, létesült. Ennek ellenére a hegység keleti részén, különösen az Ördöglakodalma-hágó (Čertovica) és a Király-hegy között valódi őserdő található, sok vaddal, közöttük medvével is. A csaknem érintetlen őserdőben több érdekes túrát végezhetünk. A turistákat nagyon vonzza a főgerinc Chopok – Ördöglakodalma-hágó szakasza, mivel e gerincszakaszról gyönyörű kilátás nyílik az Alacsony-Tátra északi és déli völgyeibe.

1987-ben 81 095 hektár területen az Alacsony-Tátrát nemzeti parkká nyilvánították, szlovák rövidítése: NAPANT.

Legmagasabb csúcsai:

Gyömbér (2043 m)
Chopok (2024 m)
Déres (2004 m)
Chabenyec (1955 m)
Király-hegy (1948 m)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[google-map-v3 width=”350″ height=”350″ zoom=”12″ maptype=”roadmap” mapalign=”center” directionhint=”false” language=”default” poweredby=”false” maptypecontrol=”true” pancontrol=”true” zoomcontrol=”true” scalecontrol=”true” streetviewcontrol=”true” scrollwheelcontrol=”false” draggable=”true” tiltfourtyfive=”false” addmarkermashupbubble=”false” addmarkermashupbubble=”false” addmarkerlist=”(Ďumbier) Szlovákia{}glacier-2.png{}Chopok és a Gyömbér csúcsai – Az Alacsony – Tátra délről fotózva” bubbleautopan=”true” showbike=”false” showtraffic=”false” showpanoramio=”false”]

Gyula – már 10.000 vendég a csodás AquaPalotában

Gyula városa

A Gyulai Várfürdő új, 2013 év végén megnyíló, létesítménye a Dél-Alföld élményekben leggazdagabb víziparadicsomát hozza el. Káprázatos méretei – 6338m2 összterületből 894m2 vízfelület – miatt joggal mondható, hogy az AquaPalota a Várfürdő legcsillogóbb gyémántköve.
Az AquaPalota tervezése során külön figyelmet fordítottunk arra, hogy ne csak a baráti társaságok hangos nevetése töltse meg a teret, hanem a családok önfeledt kacaja is.
Az óriási kesze-kusza medence lubickolásra és csobbanásra szolgál. A beépített számtalan élményelemnek – sodrófolyosó, különböző víz alatti masszázsok, a pezsgő ülőfürdő gejzírek és buzgárok,hidromasszázs eszközrendszerek – köszönhetően igazi wellness élményt nyújtanak.

Az egész komplexum legszembetűnőbb része a két hatalmas óriási csúszda, ami több 10 méter magasságról indulva megjárja egy vulkán belsejét is, majd, mint a láva, úgy tör ki belőle, és a végén a hűsítő vízbe csobbanva vet véget a szuper élménynek. Azért, hogy a lecsúszás még feledhetetlenebb legyen, különböző vizuális effektekkel érzéki csalódásokat idéznek elő.
A Fényalagút testcsúszdán a megszokott test csúszásra  van lehetőség, a Fel(l)ejtő fánkos csúszdán viszont hatalmas fánkos csúszással lehet végig száguldani, hogy az élmény minél extrémebb legyen.
A trambulin műugrás szerelmesei is otthonra találnak a Gyulai Várfürdő új élményfürdőjében.

A családiasabb kalandra vágyóknak se kell megijedniük, mert a 4 személyes csúszdán, apa – anya-gyerekek, együtt is lecsúszhatnak, hogy közösen csobbanjanak a finom vízbe.
Az éppen járni tudó apróságokra is gondoltunk, amikor egy lépcsőnélküli, fokozatosan mélyülő medencét álmodtunk meg nekik.A medence félénél olyan választó elemet építettünk be, amin már csak a nagyobb gyerekek tudnak átmászni. Ha pedig úgy látják jónak a szülők vagy nagyszülők, hogy a kicsik a szárazföldön is játszanak, akkor sem kell elhagyni az épületet, hiszen a komplexum egyik sarkában aranyos, és minden jó játékkal felszerelt játszótér várja a kicsi Vendégeinket. A „baba-mama szoba” csendes, meghitt világa ideális környezetet nyújt akár a picik etetéséhez, vagy a tisztába tételükhöz.

Ha valaki a sok-sok élmény után szeretné kissé lehűteni magát, külön medencében kedvére úszkálhat egy kicsit.
A felnőtt generáció teljes körű kiszolgálásnak érdekében, vízi bár is kiépítésre került. Így a medencében ülve fogyasztja el a kedves Vendég kedvenc koktélját.
A Gyulai Várfürdő AquaPalotája az egész családnak szól, egész napos élményeket kínálva.

Az AquaPalota legfontosabb élményelemei:

Medencék:

Baba- és Gyermekmedence
2 vízágyú, kalózhajó vizicsúszda, 2 vízköpő kisállat
Rekreációs úszómedence
Élménymedence
12 fekvő masszázspad, Vízfüggöny, Sodrófolyosó, 2 masszázsfülke, 6 nyakzuhany, buzgárok, gejzírek
Merülő medence a szaunázáshoz
Pezsgőmedence
4 fekvő masszázspad, 8 db buzgár
Ugrómedence

Csúszdák:

Fel(l)ejtő fánkos csúszda
Fényalagút testcsúszda
Családi csúszda

Szaunák:

1 finn szauna
1 gőzkabin
1 aromakabin
1 infraszauna

Játszóterek:

1 óvodás játszótér
1 kamaszjátszótér

Vízi bár és Baba-mama pihenőszoba

(forrás: http://varfurdo.hu/)

[google-map-v3 width=”350″ height=”350″ zoom=”12″ maptype=”roadmap” mapalign=”center” directionhint=”false” language=”default” poweredby=”false” maptypecontrol=”true” pancontrol=”true” zoomcontrol=”true” scalecontrol=”true” streetviewcontrol=”true” scrollwheelcontrol=”false” draggable=”true” tiltfourtyfive=”false” addmarkermashupbubble=”false” addmarkermashupbubble=”false” addmarkerlist=”5700 Gyula, Várkert u. 2.{}diving.png{}Gyula – már 10.000 vendég a csodás AquaPalotában” bubbleautopan=”true” showbike=”false” showtraffic=”false” showpanoramio=”false”]

Nyíregyházi középületek

Határon belül - 93.000 km2

Nyíregyháza Hősök terén áll az eklektikus stílusban tervezett Megyeháza, melyet 1891-1892 között építettek Alpár Ignác budapesti műépítész tervei alapján.

A ma is kifogástalan állapotú műemlék épület homlokzatán Szabolcs vezér és az államalapító István király szobrai láthatóak, melyek Kallós Ede szobrászművész alkotásai. A megyeháza gazdagon dekorált épületplasztikákban és egyéb díszítményekben, ezek Verán József kezének munkáját dicsérik.

Az épület felújítása 1983-ban kezdődött meg és az Egyház utcai homlokzat kivételével nemrégiben fejeződött be. A felújított megyeháza az épület stílusához szépen illeszkedő világítótesteket, csillárokat kapott, melyek tervezője és készítője Abramjan Dávid nyíregyházi iparművész volt. A bejárat feletti ablak tervezője és kivitelezője Mezősi Eszter nyíregyházi iparművész. A belső teret díszítő alkotások a megyében élő művészek munkái.

A nyíregyházi szecessziós és eklektikus stílusú Nyírvíz-palota Papp Gyula és Szabolcs Ferenc építészek tervei szerint épült 1910-1912-ben.

Az impozáns külsejű épület oromzatán az ősfoglalkozásokat, vagyis a halászatot és a földművelést szimbolizáló, férfi- és női alakkal ábrázoló mozaikkép látható. Az épület nyíregyháza egyik legpatinásabb épülete, amely a korának egyik legmodernebbike is volt, építészetileg és városképileg is egy maghatározó épület.

Az épület lépcsőházának díszes ablakait, a lift a függő-folyosó lengő ajtóinak maratott üvegeit, valamint a homlokzat csodálatos díszítését Róth Miksa neves üvegműves készítette, akit nemzetközileg is elismert üvegművesként tartottak számon.

A Nyírvíz-palota kupoláján valaha volt kitárt szárnyú rétisas egy nyíregyházi bádogosmester munkája volt. Sajnálatos módon a sast 1956-ban leszerelték, és utána nyoma veszett, azonban néhány éve pótolták.

Nyíregyházán gyönyörű környezetben, Sóstógyógyfürdő területén a Sóstói tó partján áll az 1911-ben, eklektikus stílusban épült Krúdy Szálló, amely ma Vígadó.

Az impozáns szálló épülete egy valaha földszintes vendégfogadó helyére épült, amely a nyíregyházi fürdőhely társasági életének egyik jelentős központi helyévé vált. Az épület terveihez Pollack Mihály, majd Feszl Frigyes Pesti Vigadójának épülete jelentette a mintát a tervező Pazár István építész számára. A szálloda, majd később a vigadó Krúdy Gyuláról kapta a nevét, ugyanis az író Sóstói paradicsom szerelmese volt. A Krúdy Vigadó épülete a sóstói tó partján idézi fel Krúdy korának varázsát.

Forrás: nyiregyhaza.utisugo.hu

Beregszászi római katolikus plébániatemplom

Kárpátalja

A Vérke jobb partján álló háromhajós gótikus beregszászi római katolikus plébániatemplom alapítói valószínűleg a XII. században II. Géza által betelepített szász arany-, illetve sóbányászok és földművesek lehettek. Ebből a templomból azonban csak néhány, a mai északi kapu fölé beépített gyámkő maradt meg. (tovább…)