Kategória Archívum: Erdély – Partium

A 3 szintes egykori gyönyörű szecessziós szálloda már majdnem összedőlt, amikor vagy 10 évvel ezelőtt először láttam az épületegyüttest Vízaknán.
A szomorú látvány megfogott, akkor még diáztam, sajnálom hogy csak kevés felvétel készült az eltüntetett, lebontott, eltékozolt magyar szállodáról.

A szép részletek azonban még itt ott felfedezhetőek voltak, a statikai látvány bizonytalanságot közvetített felém és már nem mertem bemenni az omladozó lépcsőházba. Így a belső fotók elmaradtak.
A szép főhomlokzat az erkély sorokkal a tóra és a fürdőépületre nézett, mögötte a domb az erdővel remek pihentető sétára invitált.

Emlékszem, nem nézték jó szemmel, mit fotózgatok én itt? Gyorsan készült néhány felvétel és én is szomorúan ültem vissza az autóba, akkor még nem gondoltam, hogy pár év és már csak különleges értékű dia sorozatként idézi vissza a látványt a Szeben melletti szecessziós gyógyszálló egykori valóságát.

Pár év múlva újra erre jártam és akkor láttam a szomorú valóságot a már nincs épület kategóriát. (sajnos ebből bőven van a határon túli Magyarország területén)

Közben a diaképek feledésbe merültek, valahol 10 évig várták a beteljesülést, a napokban megtaláltam őket és fájdalmasan megosztom önökkel.

Öröm az ürömben, legalább a gyógyfürdő megmenekült – azt renoválták és újra működik. A szálloda helyén egy színvilágában hasonló, tucat szálloda található.

Ha valaki tud küldeni eredeti régi képeslapot – jó képet az eredeti épületről, köszönettel szívesen betenném a sorozat záróképeként.

Bagyinszki Zoltán

A Lechner Ödön „magyaros szecessziós” stílusától ihletett gyógyszálló Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei szerint, 1906–1908-ban épült. A tíz sóstó közül négy (a Belső- és Külső-Vörös és a Belső- és Külső-Zöld-tó) található a fürdőkomplexum területén, a legtöbb pedig a város, a vasút, a főút és a késgyár közötti területen.

Forrás: wikipédia

123►

Nagyszalonta város Romániában Bihar megyében. Neve a szláv Suleta személynévből ered, amely a Sulimir személynévből származik.

Nagyszalonta és környéke már a honfoglalás előtt is lakott hely volt. A településtől nyugatra halad el a szarmaták által 324 és 337 között épített, az Alföldet körbekerülő Csörsz-árok vagy más néven Ördögárok nyomvonala.

Nagyszalonta a 16. századig jelentéktelen községnek számított, melynek ősi birtokosa a Toldy család volt.

1241-ben a tatárok pusztították el, de hamarosan újraépült. 1332-ben a pápai tizedjegyzék már egyházas helyként említette Zalancha, Zalanta néven. 1337-ben a pápai tizedjegyzék adatai szerint papja 8 garas pápai tizedet fizetett.

1433-ban a Toldyakon kivül a Nadaby család is birtokos volt itt. 1552-ben a község összesen 13 és fél pusztából állt.

1556-tól a század végéig az erdélyi fejedelmek fennhatósága alá tartozott.

1598-ban a Nagyvárad alól visszavonuló török hadak pusztították el. Ezután majd 8 évig lakosok nélkül állt.

1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem a köleséri hajdúknak adományozta a települést. A Bocskai István által letelepített 300 hajdú megalapítja Szalonta városát.

1610-ben Báthori Gábor fejedelem a szalontai hajdúknak vámszedési jogot ad.

Egy 1618-ból fennmaradt, Jóte Ferencz főkapitánysága alatt Nagy-Szalontán kelt oklevélen látható a szalontai hajdúk első pecsétje, melyet Bocskaytól nyertek egyéb szabadalmaikkal együtt. A pecsét-címer oroszlánnal viaskodó sast ábrázolt.

A főtéren álló csonka torony Szalonta egykori várának őrtornya. A várat 1620 körül kezdték építeni és 1636-ban már készen volt, mert a törökök ellen vívott Szalonta környéki harcokban már említve volt, ez év október 6-án I. Rákóczi György itt verte meg a törököket, akik Bethlen Istvánt akarták visszaültetni Erdély fejedelmi trónjára. Hajdu lakosai 1631-ben és egy évvel később I. Rákóczi Györgytől több pusztára nyernek adományleveleket.

1658-ban a lakosok a várat és a községet, a törökök közeledtének hírére, II. Rákóczi György fejedelem parancsára lerombolták, nehogy török kézbe kerüljön, és a községből minden jószágokkal elmenekülnek. Várából mára csak a Csonka torony maradt fenn. (tovább…)

Mai Városháza eklektikus palotája a pénzügyigazgatóság számára épült 1903-05-ben. A városközpont 2 szintes, díszes középületét a közelmúltban restaurálták .
Az L alapú reneszánsz hatású épület azonosan kiképzett homlokzatokkal rendelkezik. Karánsebes városának talán legszebb épülete. Díszes tetőzetének csúcspontja a sarokrészen látható impozáns torony. Alkotója számomra ismeretlen…

Sajnos itt is – arrogáns módon – túl közel emelték hozzá a kevésbé esztétikus román ortodox templomot.

Karánsebes megyei jogú város Romániában, a Bánságban, Krassó-Szörény megyében.

A Temes jobb oldalán fekvő Sebes (1325: Sebus, 1365: Sebusvar) és a bal parti Karán (Karan, 1376) a 15. századtól fogva képezett egységes települést (1452-ben még Karan et Sebes, 1464-ben már Karansebes). Egy másik vélemény szerint Karánban voltaképp a várostól 17 km-re északra fekvő Kavaránt kell keresni, melynek neve a többi Sebestől való megkülönböztetésül tapadt a városéhoz.

Sebes vára a 13. században épült, és bár sohasem volt különösebben erős, de stratégiai jelentőséggel bírt. Sebes a 14. században oláh (román) kerület székhelyét képezte. A román nemesség nagy számban tért át a nyugati egyházi rítusra, 1376–1382-ben Szörényi püspökség is létezett és a ferencesek 1400-ig a városban működtek. A 14–15. században felváltva hol oppidumnak, hol civitasnak nevezték.

1365-ben a Buda felé tartó V. (Palaiologosz) János bizánci császárt nagy pompával fogadták itt. A törökök ellen háborúzó Zsigmond király többször is megszállt a városban: először 1419. november 28-án, 1428 őszén több ízben is, végül 1429. november 30-án.

1429 és 1435 között a Német Lovagrend birtokolta várát. 1432-ben Vlad Dracul és a törökök feldúlták. Hunyadi János 1447. október 18-án és 1453. október 29-én, 1455-ben Kapisztrán Szent János időzött itt. 1497-ben Buda város kiváltságaival ruházták föl, 1498-ban pallosjogot kapott. Városi kiváltságait az erdélyi fejedelmek többször is megerősítették.

1509-ban a törökök eredménytelenül ostromolták.

Forrás: wikipédia

Gábor Áron (Bereck, 1814. november 27. – 1849. július 2.) az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legendás ágyúöntője és tüzértisztje volt, aki a csatamezőn vesztette életét.

Kézdivásárhelyen, a 2. számú székely határőrezrednél szolgált katonaként. Innen Gyulafehérvárra küldték, ahol „pattantyús” (ágyúkezelői) kiképzést és káplári rangot kapott. 1840-től az 5. pesti tüzérezredhez állt be, később Bécsben, az ágyúgyárban szolgált. Továbbszolgálati kérelmét nem fogadták el, ezért leszerelt, majd 1842-ben öccse helyett újra bevonult, de nem sikerült elérnie, hogy továbbképezzék, ezért 1846-ban újra, végleg leszerelt.

Szobra szülőfalujában. Vargha Mihály alkotása (1992)

Gyulafehérváron szerzett tüzérségi ismereteket, Budapesten és Bécsben katonai műszaki előadásokat hallgatott. Közben az asztalosmesterséget is kitanulta, bútorokat készített és még egy szárazmalmot is.

Az ágyúöntés lehetőségét már az 1848. október 6-án tartott Székely Nemzeti Gyűlésen felvetette, az ellenállás mellett döntő gyűlés azonban nem vette komolyan a javaslatot.

Az ötlet Sepsiszentgyörgyön került újra elő, amikor Puchner császári tábornok feltétel nélküli megadásra szólította fel a várost. Az összehívott népgyűlés november 12-én megfelelő fegyverek hiányában már-már a megadás mellett döntött, amikor Gábor Áron felajánlotta, hogy a fülei hámorban ágyúkat gyárt, és a maga öntötte ágyú torka elé áll, ha a próbalövéssel nem talál célba. Szavait a székelyek nagy lelkesedéssel fogadták.

Az ágyúkat Gábor ki is öntötte a Magyarhermány melletti Bodvajon. Először november 30-án, a hídvégi csatában használták őket, és a székelyek megnyerték az ütközetet. Puchner azt hitte, hogy a székelyeknek francia tüzérsége került. Az első ágyú neve Jókai Mór cikke szerint Jancsi volt. [3]

A bodvaji kohót az osztrák hadsereg 1848 decemberében feldúlta, ezért Gábor Áron Kézdivásárhelyen folytatta az ágyúöntést, Túróczi Mózes rézműves műhelyében. A tüzéreket is ő képezte ki, főleg kézdivásárhelyi diákok közül.

1849. március 24-én Bem József tüzér őrnagynak nevezte ki. Májusban Debrecenbe, a kormány székhelyére küldték, ahol Kossuth Lajos a székelyföldi hadigyárak igazgatójának nevezte ki, a kézdivásárhelyi gyárnak pedig hatvanezer forintos segélyt utaltak ki.

Gábor összesen 93 ágyút öntött (bár a számot illetően nem egyeznek a különböző források).

Gábor Áron a kökösi csatában, a háromszéki önvédelmi erők és az orosz cár csapatai közti tüzérségi összecsapásban vesztette életét, amikor bal mellén hatfontos ágyúgolyó találta el. Testét először Uzonban hantolták el, a harcok végén került a közeli Eresztevénybe. A református templom kertjében van végső nyughelye.

Forrás: wikipédia

A brassói Katalin-kaput az 1526-os árvíz után építették a korábbi, 1522-ben említett Szentlélek-kapu helyén. 1820-ig, a Lópiackapu megépítéséig csak rajta keresztül nyílt átjárás a Várat a Bolgárszegtől elválasztó kettős várfalon.

Nevét onnan kapta, hogy a Katalin utca végén helyezkedett el. (Az utca és a körülötte fekvő negyed névadója a „szürke nővérek” kolostora Alexandriai Szent Katalinnak szentelt kápolnája, amely az utca másik végében állt. A reformáció idején a kolostort Johannes Honterus kollégiummá alakította át.) 1559-ben építették a kapu ma is látható négyszögletes alapú, háromszintes kaputornyát a reneszánsz toronysisakkal és a négy fiatoronnyal, amelyek a város pallosjogát jelképezik. Kezdetben mind a nyolc lőrés mögé egy-egy kőhajító gépet állítottak. A külső oldalán húzódó vizesárkon felvonóhíd tette lehetővé az átkelést. 1827-ben a kaputorony kivételével lerombolták, a kaputornyot raktárnak rendezték be, nyílását pedig befalazták. A Katalin utca megszűnt, korábbi szerepét a Bolgárszegi-kapu és a Lópiackapu vette át. 1971 és 1973 között különleges szépségéhez méltóan felújították. A bejárata fölötti homlokzaton Brassó címere látható.

Modellül szolgált a budapesti Vajdahunyad vára délkeleti, ún. Katalin-bástyatornya számára.

Forrás: wikipédia

123►

Székely Mihály kőműves és vállalkozó és Mados Zsuzsanna fiaként született. Már fiatalon lelkesedett az építészet iránt. Középiskolai tanulmányait a nagyszalontai líceumban végezte, majd itt és később Budapesten mint kőműves mester dolgozott. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán diplomázott 1900-ben. Mentora Hauszmann Alajos híres építészmérnök, aki többek között a New York-palota és a Budavári Palota tervezője.

Az egyetem elvégzése után tanulmányi ösztöndíj révén Olaszországba utazott, ahol finomított stílusán. Tanulmányai elvégzése után Czigler Győző Budapesti építészmester műhelyében dolgozott. Ugyancsak Czigler Győző ajánlotta őt Temesvár főépítészi posztjára. Ezt az állást akkoriban Telbisz Károly létesítette, mint Temesvár polgármestere.

Alig 31 évesen a Béga menti Temesvár főépítésze lett, ahol rábízták egy modern Erzsébetváros-i vágóhíd, a Temesvári vágóhíd tervezését (1904–1905). Székely László 1903 és 1922 között volt Temesvár főépítésze, számos, stílusában ma is meghatározó középület, lakóház és templom építése fűződik nevéhez. Ugyanakkor saját tervezőirodát vezetett, amely mind temesvári, mind az Osztrák–Magyar Monarchia más részeiről való magánszemélyeknek és vallási felekezeteknek is dolgozott.

57 évesen halt meg 1934-ben.

Képek listája:
Nagyszalonta
1. Városháza
2. Állami Főgimnázium

Gyula
3. Weisz Mór villája
4. Czinczár Adolf háza
(Gyulai Harisnyagyár épülete)

Temesvár
5. Városi Menházalap bérpalotája
6. Felső Kereskedelmi Iskola ( ma Városháza)
7. Hungária Fürdő
8. Dauerbach palota
9. Brück bérpalota
10. Józsefvárosi Önkéntes Tűzoltók laktanyája
11. Városi Közvágóhíd – szecessziós motívumokkal
12. Weisz féle bérpalota
13. -14. Széchenyi Rt. bérpalotája, mellette a Hilt és Vogel bérpalota
15.Kegyesrendi, Rk. Főgimnázium és a rendház a templommal
16. Szerb Görögkeleti Püspöki palota- főhomlokzata
(Gyulai Harisnyagyár temesvári üzemépülete)

Szekernyés János segítségével: Bagyinszki Zoltánfotográfus

123►

Bonchida 600 éven át a Bánffy család birtokában volt. A kastélyt Bánffy Dénes kezdte el építeni 1650-ben a dobokai vár köveiből. Fia, Bánffy György, Erdély gubernátora az 1690-es években folytatta az építkezést. A négy sarokbástyás épület nem készült el teljesen. A kuruc szabadságharc idején mindkét fél pusztította a támaszpontként használt kastélyt. Az építési és helyreállítási munkálatokat a 18. század elején folytatták, amikor a kastélyt reneszánsz stílusban bővítették, majd 1748-50 között Bánffy Dénes kolozsi főispán barokk kastéllyá építette át. 1855-ben Kagerbauer Antal is dolgozott az épületen. A régi épület keleti szárnyához patkó alakú épülettagot toldottak, ami istállókat és melléképületeket foglalt magába, a tetején pedig helyt adott a Johannes Nachtigall faragta barokk szobor- és urnagalériának, amely 36 mitológiai tárgyú szobrot foglalt magába, amik Ovidius Metamorphoses című műve alapján készültek. 1944-ben a németek felgyújtották és kirabolták. Utolsó tulajdonosa Bánffy Miklós, író volt.

Ma még szomorú látvány fogadja Erdély szívében a bonchidai kastélyt felkereső látogatót. Az Erdély Versaillese-ként emlegetett épületegyüttes reneszánsz, barokk s romantikus stílusban épült 1650-től 1855-ig. A barokk részek 1748-53 között épültek.

Az egyik nagyszabású építtető gr. Bánffy Dénes volt, egy legendás, ősi, erdélyi magyar család tagja.

A három különálló épülettömb egy nagyméretű rizalitos díszkapun közelíthető meg, melyen eredetileg díszes szoborgaléria volt.

A kétszintes főépület saroktornyokkal, oszlopos erkélyes főbejárattal rendelkezett, oldalához kapcsolódott az új neogótikus épületszárny, mely Közép-Európában a legkorábbi angol-gót ihletésű emlék. A boltozatos istálló a legnemesebb anyagokból készült. Az udvar mögött 400 holdas francia-, majd angolkert díszlett, értékes faállománnyal, mely egészen a Szamosig terjedt.

Az épületbelsőről, a műtárgyakról a krónikások a legfelsőbb fokban írtak, ám sajnos a II. világháború s az elmúlt évtizedek során szinte minden elpusztult.

Bízva a közelmúltban kötött magyar-román szerződésben, remélhetőleg hamarosan a régi pompájában láthatjuk a kastélyt. A rekonstrukció megindult. Azért ne nagyon reménykedjünk…

Forrás: mezoseg.eloerdely.ro, Bagyinszki Zoltán: 100 Magyar Kastély – Tóth Kiadó

12►

Szemelvények a z „Erdélyi várak” című könyvből. Csorba Csaba és Bagyinszki Zoltán munkája, Tóth Kiadó – bővebben itt olvasható a történeti leírás.

A Temes folyó partján, annak árteréből kiemelkedő szigetekre épült Temesvár vára és városa. Valószínűleg Szent István koráig vezethető vissza Temesvár fa-föld szerkezetű egykori ispánsági várának léte. A várat azonban csak 1212-ben említi oklevél. Már a 13-14 század fordulóján is jól védhető központi helynek számított a Délvidéken.

Nem lehet véletlen ugyanis, hogy I. Károly király 1315-23 között itt rendezte be udvarát. A régi földvár mellé építtetett kőből rakott erősséget, ami 1307-15 között készülhetett el. A 1386-ban a Luxemburgi Zsigmond ellen lázadó Horváti János támadta meg Temesvárt. A várost fölégette, de a várat nem tudta elfoglalni. Losonczi László és Losonczi István szörényi bánok legyőzték és elűzték a falak alól. 1397-ben a temesvári várban a közelgő török veszedelem elhárításáról tartottak országgyűlést a Rendek.

Fontos, megemlítendő kapcsolódó történelmi nevek: Ozorai Pipó , Hunyadi János, Mátyás király, Szapolyai János ( itt végezte be Dózsa György is ). Később a török elfoglalja- 1716–ig uralja a várat és a Budai mellet a 2. vilajetként, közigazgatási központ volt. A várost Savoyai Jenő tábornok szabadította fel.
Ezután erődvárossá építik a Habsburgok VAUBAN rendszerben. 1723-tól 42 évig építik a képeken is látható erődrendszer falait- ma ennek csak a töredéke látható. A 9 bástyás erődítmény hatalmas falakkal, bástyákkal, kazamatákkal, alagutakkal, előművekkel, sakktáblás mérnöki utcarendszerrel készült – tartva az újabb török támadásoktól.

1891 után a fontos katonai város elveszítette hadászati jelentőségét és 1898-tól hozzáfogtak az évtizedekig tartó hatalmas erődrendszer elbontásához – kár volt… 2 bástya maradt mindössze a Teréz és a Jenő bástyák.

12►

A Nagykárolyi Károlyi kastély a Partiumban a közelmúltban került felújításra, renoválták az épületet a könyvtár is működik már (hír: Kossuth Rádió ! 2013. 01.03.) tegnap…

A fotográfus több alkalommal járt az egykori gyönyörű épületben – a fotók még a rekonstrukció előtt készültek.
A ma már szép új épület és a szakemberek munkások, műemlékvédők előtt tiszteleg a honlapra került képsorozat.
Érdemes meglátogatni az épületet és a parkot , a Károlyi rezidenciát.

jó utat kíván: Bagyinszki Zoltán fotográfus

A várkastély, melyben ma múzeum és könyvtár működik Nagykároly központjában található.

A mai kastély elődjét 1482-ben Károlyi Láncz László kezdte el építeni, amikor Mátyás királytól engedélyt kaptak egy kőház építésére.

1592-ben az eddigi négyszögletes épületet Károlyi Mihály erősítette meg a török elleni harcok idején. Az ekkor négyszögletes kőépületet – mely ezidőtájt a végvár szerepét is betöltötte – bástyákkal, lőrésekkel, belső udvarral, valamint külső várfalakkal, mély vizesárokkal, és külső palisztráddal látták el.

1699-ben báró Károlyi Sándor alakította át újra díszesebb formába.

1794-ben gróf Károlyi József a régi várat lebontatta és helyébe Joseph Bitthauser tervei alapján építtetett új kastélyt, barokk stílusban. Az új kastély építése során lemondtak a védőrendszerről, és a belső tereket a lakók szükségleteihez alakították. A négyszintes épület háromszög alapú, dísztornyokkal, fedett belső udvarral és boltozatos pincével ellátott volt. Nagyméretű fogadótermét festmények és szobrok díszítették.  (tovább…)

Morva eredetű, német nyelvű megnemesített családban született, apja a város polgármestere is volt. György a katonai pályát választotta, tüzértisztként került a magyar testőrségbe, ahol öt évet töltött el. 1847-ben főhadnagyi rangban a 12. határőrvidéki hadosztályhoz vezényelték, de nem sokkal később leszerelt. Az 1848-as forradalom kitörése után felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak, és századosi rangot kapott. Ő szerezte meg egy hadicsellel a várat: először tisztelgett az osztrák parancsnok előtt, majd átvette a parancsnokságot. Ezután Erdélybe küldték, hogy a székely felkelést szervezze, majd Komáromban és Pozsonyban vezette az erődítési munkálatokat. Szeptemberben a komáromi várba vezényelte Batthyányi Lajos gróf miniszterelnök, immár őrnagyi rangban. Novemberben a bánsági hadtest vezérkari főnöke lett.

Kossuth 1849. január 4-én Klapkát nevezte ki a feltiszai hadtest főparancsnokává, s ezredessé léptette elő az alig huszonnyolc éves, de rendkívül becsvágyó és tehetséges tisztet. Klapka január 11-én vette át az alig hétezer embert és 27 ágyút számláló hadtest vezetését, s rövid időn belül háromszor verte meg Schlik seregeit. Csapatai február 10-én Kassán egyesültek Görgey hadtestével. Részt vett február 26-27-én a végül vesztes kápolnai csatában, majd a tavaszi hadjáratban, az első szakasz haditervét a fősereg vezérkari főnökeként ő terjesztette elő. Az április 6-i isaszegi csata után tábornokká léptették elő, már ebben a rangban vett részt az isaszegi, a nagysallói ütközetben és Komárom felszabadításában. 1849. májusában a Szemere-kormány hadügyminisztere lett, de hamarosan lemondott tisztségéről, hogy a komáromi vár parancsnoka legyen.  (tovább…)