Bonchida – Bánffy Kastély

Erdély - Partium

Bonchida 600 éven át a Bánffy család birtokában volt. A kastélyt Bánffy Dénes kezdte el építeni 1650-ben a dobokai vár köveiből. Fia, Bánffy György, Erdély gubernátora az 1690-es években folytatta az építkezést. A négy sarokbástyás épület nem készült el teljesen. A kuruc szabadságharc idején mindkét fél pusztította a támaszpontként használt kastélyt. Az építési és helyreállítási munkálatokat a 18. század elején folytatták, amikor a kastélyt reneszánsz stílusban bővítették, majd 1748-50 között Bánffy Dénes kolozsi főispán barokk kastéllyá építette át. 1855-ben Kagerbauer Antal is dolgozott az épületen. A régi épület keleti szárnyához patkó alakú épülettagot toldottak, ami istállókat és melléképületeket foglalt magába, a tetején pedig helyt adott a Johannes Nachtigall faragta barokk szobor- és urnagalériának, amely 36 mitológiai tárgyú szobrot foglalt magába, amik Ovidius Metamorphoses című műve alapján készültek. 1944-ben a németek felgyújtották és kirabolták. Utolsó tulajdonosa Bánffy Miklós, író volt.

Ma még szomorú látvány fogadja Erdély szívében a bonchidai kastélyt felkereső látogatót. Az Erdély Versaillese-ként emlegetett épületegyüttes reneszánsz, barokk s romantikus stílusban épült 1650-től 1855-ig. A barokk részek 1748-53 között épültek.

Az egyik nagyszabású építtető gr. Bánffy Dénes volt, egy legendás, ősi, erdélyi magyar család tagja.

A három különálló épülettömb egy nagyméretű rizalitos díszkapun közelíthető meg, melyen eredetileg díszes szoborgaléria volt.

A kétszintes főépület saroktornyokkal, oszlopos erkélyes főbejárattal rendelkezett, oldalához kapcsolódott az új neogótikus épületszárny, mely Közép-Európában a legkorábbi angol-gót ihletésű emlék. A boltozatos istálló a legnemesebb anyagokból készült. Az udvar mögött 400 holdas francia-, majd angolkert díszlett, értékes faállománnyal, mely egészen a Szamosig terjedt.

Az épületbelsőről, a műtárgyakról a krónikások a legfelsőbb fokban írtak, ám sajnos a II. világháború s az elmúlt évtizedek során szinte minden elpusztult.

Bízva a közelmúltban kötött magyar-román szerződésben, remélhetőleg hamarosan a régi pompájában láthatjuk a kastélyt. A rekonstrukció megindult. Azért ne nagyon reménykedjünk…

Forrás: mezoseg.eloerdely.ro, Bagyinszki Zoltán: 100 Magyar Kastély – Tóth Kiadó

Vélemény, hozzászólás?