Budapest – Magyar Tudományos Akadémia , Díszterem

Budapest

Egy magyar tudományos társaság alapításának gondolatához már az 1700-as évek második felében Bél Mátyás evangélikus lelkész és polihisztor is eljutott. Néhány évtized múlva, 1781-ben Bessenyei György pedig papírra is vetette saját elképzelését. Az 1791. évi országgyűlés tudományi bizottsága felvette programjába a katonai és képzőművészeti akadémián kívül egy magyar tudományos akadémia felállítását, ám a tervek megvalósítása végül I. Ferenc uralkodásának első három évtizedében elmaradt.
Az 1825-ös pozsonyi országgyűlésen (a követek november 2-ai és 3-ai kerületi ülésén) ennek eszméjét ismét fölelevenítették. Már az első gyűlésen, november 2-án, szóvá tette egy magyar tudományos intézet felállításának szükségességét Máriássy Sáros vármegyei követ. Másnap, 1825. november 3-án Felsőbüki Nagy Pál különösen gyújtó hatású beszédet mondott, amelyben hevesen kikelt azon elkorcsosodó főurak ellen, akik elhanyagolják nemzetünk és nyelvünk érdekeit. Ezután tette meg sorsfordító, emlékezetes felajánlását gróf Széchenyi István. Széchenyi bár a felsőtáblához tartozott, ekkor éppen az alsóházi követek ülésén foglalt helyet. Felsőbüki szónoklatát követően a jelenlévők meglepetésére Széchenyi váratlanul szót kért, és felszólalásában felajánlotta birtokainak egyévi jövedelmét, 60 000 forintot egy Magyar Tudós Társaság megalapítására.

A társaság létrehozását más főnemesek is jelentős összegekkel támogatták: Vay Ábrahám (8000), Andrássy György gróf (10 000), Károlyi György gróf (40 000) és még többen. Hamarosan József nádor 10 000 forinttal, Teleki József – a Társaság későbbi első elnöke – pedig családi könyvtárával járult hozzá az Akadémia létrehozásához. 1825. november 8-án a Széchenyi, Károlyi, Andrássy és Vay a nádorhoz, az alsó- és felső táblához már írásban is benyújtotta ajánlatát, november 21-én pedig az alakítandó tudós társaság épülete tervének alaprajzát. József nádor bizottságot nevezett ki az alaprajz megtárgyalására, s ebben Széchenyi is aktívan részt vett. 1827. augusztus 18-án a bizottság munkálatai – nem kis részben József nádor kitartó lobbi munkájának köszönhetően – a királyi szentesítést is elnyerték. Az alapítást törvénybe iktatták. Az országgyűlés ebben a törvénycikkben mondta ki a társaság megalapítását.

A homlokzati szobrokat Emil Wolff, az alapítást ábrázoló bronz domborművet Holló Barnabás készítette. A díszterem freskói Lotz Károly alkotásai. Ligeti Antal tájképei ékesítik a kis üléstermet. A székház Budapest V. kerületében, a Széchenyi István tér 9. alatt található.
A gyönyörű olasz reneszánsz stílusú eklektikus székház terveit Friedrich August Stüler készítette,Ybl Miklós képviselte az akadémiát a munkálatok során, 1865- decemberében került sor az ünnepélyes átadásra.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Hozzászólás tiltva.