A Hegysori utcakép a XVIII. században alakult ki. (a legrégebbi házban található gerenda datálása 1795) Itt nyomon lehet követni a zsellérek mindennapjait, élet körülményeit. Érdekessége az utcasornak az ágasos-szelemenes építkezési mód, ami a középkortól a reneszánsz kor végéig még Európában sok helyen gyakori volt, de már a XVIII. században csak hazánk É-Ny-i tájegységén maradt fenn.
https://www.utazzitthon.hu/latnivalo/tap/tapi-tajhazak-20683
József Attila: A Dunánál
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.
Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.
És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt – néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.
A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.
Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.
Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.
Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk – ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.
Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt –
ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!…” – megszólítanak.
Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős –
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!
A világ vagyok – minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa –
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel – mai magyarok!
… Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.
1936. június
http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/adunanal.htm
A mai Lukács Fürdő környékén a XII. században betegápolással foglalkozó Szent János-lovagok, majd a rodoszi és máltai lovagrendek telepedtek le, akik kolostoraik mellé fürdőt is építettek. A török korban is működött a fürdő, de a feltörő források energiájának a lőporgyártásban és a gabonaőrlésben vették nagyobb hasznát, ugyanis őrlő malmot működtettek. Buda visszafoglalása után a fürdő kincstári tulajdonba került. 1884-ben Palotay Fülöp megvásárolta a kincstártól, ezzel átalakítások sora vette kezdetét. Felépült a gyógyszálló, modern vízgyógyászati osztályt létesítettek, és átépítették az uszodát. A világ minden tájáról érkeztek ide a gyógyulni vágyók, akik a sikeres gyógykúrát követően márvány hálatáblákat helyeztek el a fürdő udvarának falán.
A fürdő ivócsarnoka 1937-ben épült. Budapesten 1979-ben a Lukács Fürdőben jött létre az első komplex gyógyfürdőellátást biztosító részleg (komplex fürdőgyógyászati osztály). 1999-ben került sor az uszodai szabadtéri medencék korszerűsítésére. Ennek során az addig alig használt ún. iszaptó helyére élménymedence került, melyben megtalálható a sodrófolyosó, a víz alatti pezsegtetés, a nyakzuhany, az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár, whirlpool, buzgárok, pezsgőágy és még sok más, eddig kevésbé ismert szolgáltatás. A fürdő másik udvarában levő két különböző hőmérsékletű úszómedence is szűrőforgató-berendezéssel épült újjá.
A múzeum gyűjteményét Jaksa János helybeli tanító alapította, aki 1948-tól kezdte gyűjteni a helytörténeti dokumentumokat, valamint a használatból kivesző paraszti munkaeszközöket és házberendezési tárgyakat. A múzeumnak az 1960-as években felújított, a hagyomány szerint a XVIII. század végén épült volt uradalmi inspektorház ad otthont. A falu központjában található épület jellegzetessége az utcai oldalán végigvonuló vaskos oszlopsor és a magas nádtető. A falumúzeum 1973-ban nyitotta meg kapuit e helyen.
A múzeum saját gyűjteménye 1345 db történeti dokumentumból, illetve néprajzi tárgyból áll. Kiemelkedő értékű tárgy-együttesek: XIX. századi festett parasztbútorok, cserépedények, a kendertermesztés és -feldolgozás eszközei.
Állandó kiállítások: Szegvár története és néprajza (Az 1973-ban nyílt tárlat a honfoglalástól mutatja be a település történetét, amely 1776-tól megyeszékhely volt. Leglátványosabb részei: a Kossuth-kultusz emlékei, valamint a berendezett pitvar és parasztszoba); Szegvár-Tűzköves (A régészeti kiállítás a falu határában feltárt újkőkori település életmódját mutatja be); Bartucz Lajos emlékkiállítás (A szegvári születésű tudós munkásságának krónikája); Katona Kiss Ferenc festményei (1993-tól). A múzeum két terme időszaki kiállításoknak ad helyet.
A XII. században épült román stílusú kis templomot a XII. század végén bővítették, majd a XIV. században átalakították. Berendezése a későbbi korok stílusjegyeit is őrzi. A Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt templom festői völgyben, a településtől nyugatra található. A XII. században épült az eredeti, kis méretű, egyhajós, félköríves szentélyű templom, déli oldalán rézsűs kapu felett három ablakkal. Először a XII. század végén bővíthették. Ekkor a félköríves apszis helyett négyzetes szentélyt építettek, a nyugati oldalon tornyot emeltek. A XIV. században újból átalakították, és közel kétszeresére növelték a belső terét, kívülről támpilléres fallal zárva le. A templom a török hódoltság alatt is éppen maradt.
A XII. században épült román stílusú kis templomot a XII. század végén bővítették, majd a XIV. században átalakították. Berendezése a későbbi korok stílusjegyeit is őrzi. A Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt templom festői völgyben, a településtől nyugatra található. A XII. században épült az eredeti, kis méretű, egyhajós, félköríves szentélyű templom, déli oldalán rézsűs kapu felett három ablakkal. Először a XII. század végén bővíthették. Ekkor a félköríves apszis helyett négyzetes szentélyt építettek, a nyugati oldalon tornyot emeltek. A XIV. században újból átalakították, és közel kétszeresére növelték a belső terét, kívülről támpilléres fallal zárva le. A templom a török hódoltság alatt is éppen maradt.
https://www.utazzitthon.hu/latnivalo/manfa/arpad-kori-muemlek-templom-22868
A malom maga volt a csoda a régmúlt évszázadok embere számára, ahogy az ördöngös szerkezetekkel a gabonaszemekből elővarázsolta az életet jelentő lisztet. Ezt élheti át Ön is Orfűn, a Malommúzeumban, amely az őrlés történetét mutatja be a már őskorban is használt dörzsölőkövektől kezdve napjaink őrlési technológiájáig. A múzeumban megtekinthető a Mekényesről áttelepített, egykoron lóhajtásos szárazmalom és olajütő, illetve a Vízfő-forrás patakjára települt XIX. századi vízimalom, amely az ország egyetlen működési engedéllyel bíró patakmalma. A malom május elejétől szeptember végéig, hétfő kivételével minden nap, szezonon kívül időpont-egyeztetéssel, vezetett túrák keretében látogatható.
http://www.malommuzeum.hu/
A múzeum épületében Kiss Géza, a névadó tudós-lelkész életét és munkásságát, valamint az Ormánság népművészetét mutatják be. Az udvaron pedig egy kis skanzen látható a vidék legjellegzetesebb épületeivel, köztük egy talpasházzal.
Az Ormánság mint néprajzi egységbemutatásából nem maradhat ki Kiss Gézának, a Sellyéhez közeli Kákics református papjának a munkássága, hiszen ő emelte be a köztudatba ezt a vidéket (mellszobra a múzeum bejárata előtt áll). A tárlat nagy része azonban tárgyi emlékekkel idézi meg a vidék néprajzát. Ezek közül kiemelkedik a viseletet bemutató anyag: a szőttesek, főkötők, tilángli (tüll) kendők és egyébruhadarabok mellett fényképek idézik fel, hogyan viselték azokat az ormánságiak. A gazdálkodás (gyűjtögetés, halászat, földművelés, állattenyésztés) múltját, a jellemző építkezést és a lakáskultúrát ugyancsak eredeti tárgyak és fotók segítségével elevenítik fel.
Az udvari skanzenban áll egy 1890-ben készült, Gyöngyfáról áttelepített harangláb. Az udvar hátsó része a XIX. századmásodik felében lakott ormánsági porták mása. Itt látható a szoba-konyha-kamra beosztású csányoszrói talpasház másolata (ez ugyan 1968-ban épült, de hagyományos technikával).
A gazdasági épületek is a régi ormánsági fa- és favázas építkezés emlékei. A házhoz tartozik az ólaspajta, a szénatároló pajtában mezőgazdasági eszközök láthatók. A ház mellett méhes és gémeskút van, a portakerítésénél állították fel a Zalátáról átköltöztetett búzáskamrát (a nagycsaládok idején ez szolgált a fiatal házasok hálóhelyeként is). A parasztporta mellett látható Fábián Ödön kovácsmester drávacsehi műhelyének másolata is – régi szerszámokkal, kész mestermunkákkal berendezve.
A talpasház igazi építésztörténeti kuriózum. Eredetileg úgy készült, hogy téglalap alakban négy talpgerendát helyeztek a földre. A sarkokra függőleges oszlopok kerültek, ezek tartották a koszorúgerendákat. A talpgerendák és koszorúgerendák közé karókat állítottak, közeit vesszővel fonták be, a vesszőfalat sárral tapasztották, és ez nyers állapotban simítható, faragható volt.
Kiss Géza (1891-1947) Kákics református lelkipásztora volt. Legismertebb műveiben az ormánsági nép életével, tájnyelvével és az egykézés okainak elemzésével foglalkozott.
http://www.tanyamuzeum.hu/magyar/oldalak/ormansagi_muzeum_sellye/
Fülesd Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye keleti részén, az Erdőhát elnevezésű területen elhelyezkedő közel 500 lakosú település. Nyíregyházától keletre mintegy 95 km-re fekszik.
http://www.museum.hu/muzeum/1040/Falumuzeum
A település központjában múzeumpark található két falumúzeummá átalakított magánlakással. A múzeumpark területén elhelyezkedő két parasztház melléképületeivel, tárgyi gyűjteményeivel, helytörténeti értékek bemutatásával várja látogatóit. A kiállítások felidézik a szatmári Erdőhát tájegység embereinek mindennapjait.
https://www.programturizmus.hu/partner-falumuzeum-fulesd.html
Az Arborétum és a “Pepi-kert” története az olasz eredetű Bolza család nevéhez fűződik. Bolza Péter tábornok 1798-ban lett szarvasi földbirtokos, amikor elvette feleségül Harruckern János György unokáját, Stockhammer Antóniát. Fiuk, Bolza József feleségével, gróf Batthyány Annával kezdte meg az Anna-liget fásítását. A parkban és a később épült kastélyban ma a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság működik. Az ifjú Bolza József – akit “Pepinek” becéztek – a mai Arborétum magasabban fekvő részein – amelyet az árvizek nem öntöttek el -, ültetett el néhány fát. Később a szarvasi kastélyt és a birtokot Bolza Pál (1861-1947) örökölte, aki nagybátyjától megkapta a jelenlegi Arborétum területén lévő “ligetes, fás legelőt”, ahol aztán a Körösök szabályozásának befejeztével, az 1890-es években kezdte meg a nagyobb arányú telepítést. Az Anna-ligeti park sok értékes fáját ültette át a mai helyére, illetve számos növényritkaságot hozott, hozatott a világ minden tájáról. Kertjének felügyeletét az 1940-es években az államnak ajánlotta fel.
Az államosítást követően az Arborétumnak számos gazdája volt. A terület egyre bővült, új gyűjtemények születtek. Az intézmény ma öt fás gyűjteményt gondoz 82 ha területen. További feladata az oktatás és kutatás mellett az idegenforgalmi tevékenység, hiszen a Szarvasi Arborétum a térség legmeghatározóbb turisztikai központja. 1985-ben a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem keretében önálló intézetté alakították. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem után a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karának felügyelete alatt áll.
A gyűjtemények közül négy látogatható: a legidősebb, a “Pepi-kert”, a Mitrowssky-kert, a Parkerdő és a hajókikötőhöz vezető betonúttól délre fekvő, ún. “Konyhakerti” rész. Nem látogatható az örökzöld törzsültetvény a faiskolával.
A gyűjteményben közel 1600 fa- és cserjefaj, fajta, változat található, ebből 1200 a lomblevelűek száma. Az Arborétumban található törzskönyvezett növények alkotják az “élő” génbankot és a törzsültetvényt. A fák és a cserjék mellett kb. 250 lágyszárú növényfaj fordul elő itt. Az Arborétumban található törzskönyvezett növények alkotják az un. “élő” génbankot, amelyek fenntartása kiemelt feladat. A fajgazdag növényvilága mellett a terület bővelkedik rovarokban és madarakban egyaránt. Közel 150-re tehető a madárfajok száma, amelyek egy része átvonuló vagy csak időszakosan megjelenő.
Bagyinszki Zoltán
