Pécs – Dóm Múzeum

Határon belül - 93.000 km2

A Bachman Zoltán tervei alapján épült új múzeumépületben mutatják be az 1880-as években, a székesegyház átépítésekor felszínre került töredékeket, faragványokat, illetve a Püspökvár területén kiásott más egyházi épületek alapfalai között talált angyal- és apostolszobrokat.

Az európai szintű, művészi faragások jórészt – a feltételezések szerint – az úgynevezett Pécsi Műhely alkotta a XII. században, észak-itáliai mester irányításával.

Az alakok arcát, fejét a török hódoltság korában vallási előírások miatt leverték, kifejezőerejük azonban így is érzékelhető. Indafonatos, növényi díszes oszlopfők, mívesen faragott sasok, griffek, oroszlánok sora fogadja a látogatót. Ahol lehet, az eredeti helyüket, feladatukat is megidézik. Így “felépítették” az egykori nyugati kaput dúsan faragott oszlopaival. Ám most – természetesen – körbejárható, így néhány kő egykor befalazott oldalán jól látható, hogy jórészt római síremlékeket használtak fel a középkori építőmesterek. Ugyanilyen “térrekonstrukcióval” mutatják be az egykori Szent Kereszt-oltárt, valamint az altemplomba vezető lejáratot és faragványait.

A múzeumépületen kívül lépcső vezet fel a teraszra, ahonnan páratlan látvány nyílik a székesegyház keleti szentélyeire, tornyaira. Innen sétány is indul, ahonnan letekinthetünk a templom északi oldalán álló, rokokóstílusú kovácsoltvas ráccsal ékesített Berényi-kútra (1736), illetve ráláthatunk egy nagyméretű épület helyreállított falaira, amelyek a középkori pécsi egyetem emlékét őrzik, és eljuthatunk a Modern Magyar Képtár kertjébe is.

http://vendegvaro.utazom.com

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!