Siófoki madártávlat a víztoronyból

Határon belül - 93.000 km2

Siófok ma is a legjellegzetesebb épülete a település főterén található víztorony. A vasbeton lábakon álló 45 méter magas építmény 1912-ben készült, s Gergely Jenő és Gut Árpád budapesti vasbetontervező alkotása. Érdekesség, hogy az alapozáskor 5 m mélyen 25 m hosszú, derékvastagságú cölöpöket találtak.

A századforduló előtti és utáni évtizedben nyitotta meg kapuit a balatoni fürdőkultúra első urbanizációs korszaka is, az első nyaralóházak, a villák és a kommunális beruházások, villany, víz, csatorna és járda építésével főként 1894 és 1913 között. Az infrastrukturális beruházások Siófokon a század elején történtek. A község vezetősége élén Antal József bíróval, versenypályázatot hirdetett a tervek elkészítésére, mely magában foglalta Siófok ivóvíz- és tűzoltóvíz ellátását, a keletkező szennyvizek elvezetését, és a villamos energia hálózatának a megépítését (közvilágítás, háztartások és üzemek villamos energia ellátása).A község képviselő testülete tette meg az első lépéseket a közművesítés megvalósításához vezető úton. A megye — alispánján keresztül— e célra 100 000 korona kiutalására terjesztett elő kérelmet. A vármegyei törvényhatósági bizottság azonban csak 1911. november 4-én hozott határozatot, amely szerint “elektromos árammal kell Siófokot ellátni, amely előbbre viszi a víz- és csatornaművet is.” (Csak érdekességként említjük meg: az infláció több mint 40 év terhét értéktelenítette el.) A pénzügyi fedezet biztosítása után Schiffer Hugó és Weisz Mihály okleveles mérnököket bízta meg az előjáróság a kivitelezéssel. A munkálatokat 1912 júliusában, illetve augusztusában kezdték meg. A benyújtott pályázatokat az Egyesült Villamossági és Gépgyár Rt. nyerte meg. A pályázat alapján elkészültek a vízellátás, a csatornázás és az elektromos hálózat tervei. Siófok részére az akkori elektromos hálózatot az aszófői erőműből biztosították. A Balaton alatt nagyméretű kábelen vezették át az energiát a szántódj parthoz 3 x 500 V-os feszültséggel. Ott épült egy transzformátorház, melyből kiindulva légvezetéken érkezett a villamos energia Siófokra. Megépítették a 9500 folyóméteres öntöttvas ivóvízhálózatot, 9500 folyóméter kőagyag (égetett cserép) szennyvízcsatornát és 5000 méter 110 Voltos elektromos vezetéket. Víznyerő hely (ivóvíz) céljára négy 120 méter mély fúrt kút szolgált, ehhez épült meg a Vízműtelep. A Budapest felé vezető út jobb oldalán helyezkedett el a telep, itt voltak a fúrt kutak, s az ezekből nyert vizet oxidációs folyamat alá vonták, így a levegőztetéssel csökkentették a víz vastartalmát. Tekintettel arra, hogy a község domborzata nem tette lehetővé vízmedence építését, ezért Gut Árpád és Gergely Jenő budapesti vasbetontervező magánmérnökök tervezése és kivitelezése mellett készült el a jelenleg is álló Víztorony, melynek magassága a vízmedence felső széléig 45 méter. A medence belső magassága 5 méter, hasznos űrtartalma 250 m3. Az első világháború kitörésekor 1914-ben hazamentek a Szeged és Csongrád környékéről idejött kubikusok, ácsok kőművesek és egyéb munkások. A közmű bekapcsolásokat (víz, villany, villamos energia) csak a módosabb polgárok tudták igénybe venni, mert a szegényebb rétegnek megélhetési gondjai voltak. 1929-ben a kutak annyira elapadtak, hogy nem tudták biztosítani a szükséges vízmennyiséget, ekkor tértek át a Balatonból történő vízvételezésre.

A budapesti Kurz Részvénytársaság tervezése alapján 1935-ben a vízművet átépítették. A balatoni régi vízvételező a téli jégzajlás alatt megrongálódott, és a betoncső vezeték az infiltráció miatt erősen homokolt, így nem volt alkalmas további üzemre. 1935-ben a balatoni kikötő Magyar Királyi Felügyelőségének főmérnöke, Kaáli Nagy Dezső (1868-1940) műszaki tanácsos tervei alapján a Balaton partjától 200 méterre lenyúló 0,60 x 1,80 m szelvényű vasbeton csatornát tervezett, melynek a Balatonban levő végén egy előszűrőfejet is elhelyezett réselt betonból, vöröskő szórással. Ez a csatorna 600 fm hosszú, járható, és napjainkban is működik mint nyersvíz-szolgáltató mű. A kivitelezést Kőnig-Román-Stein okleveles mérnökök mint építési vállalkozók végezték.

A második világháború alatt, 1944 decemberétől a vízmű nem üzemelt, a villamos energia hiánya miatt. A Szabadság téri víztornyot még a harcok idején mivel itt volt a németek tüzérségi megfigyelő állomása egy páncéltörő ágyú lövedéke megrongálta. A páncéltörő ágyút Sebesiék kertjében állították fel, a Sió Újhelyi részén. A munkálatok során Soós György községi bíró utasítására megkezdték Siófok vízellátási rendszerének helyreállítását. Gőzgépekkel indították be a szivattyúkat, még a megszakadt, eltört vezetéket, éjt nappallá téve próbálták megjavítani. Több nevet is érdemes megemlíteni, akik kivették a részüket a munkálatokból: Tálos István, Fehér Imre, Sulyok Béla, Pataki Géza, Matyikó József..
A vízművet és a víztornyot 1946-ban állították helyre. A vízmű 1953-ig a község tulajdonában és költségvetésében közüzemként működött, majd vállalattá alakult. 1950-ben a régi 150 mm-es főnyomócsővel párhuzamosan egy 200 mm-es ac. vezeték épült a víztorony és a vízműtelep között. A víztorony szerepe a vízellátásban a 70-es évekig tartott. Ma Siófok jelképe, benne a Tourinform a siófoki önkormányzat utazási irodája működik, tetején kilátóval a balatoni panorámában gyönyörködni vágyók számára.
Matyikóné Nagy Éva – Matyikó Sebestyén József

forrás:  Siófoki Hírek|
megjelent: 2004.09.24
A cikk szerzője: Matyikó Sebestyén József

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!