Újvidéki séta – a város értékei képeken

Délvidék

Újvidék – Délvidék fővárosa, de sokan csak Vajdaságként említik. A történelmi Magyarország déli fővárosa- székvárosa, a helyi magyarság központja – ma különösen /végre jó kapcsolatokkal Szerbia irányába.
Sokat jártam a tőlünk délre eső, elszakított területeken a Duna és a Tisza között / mentén, a nagyon Nagy – Dunánál. Kevesen mennek arrafelé, pedig van mit nézni, értékelni, fotózni.
E nagyváros, a régi magyar település vonzó az értékeket magyar vonatkozású dolgokat keresők számára, Szabadkától szűk 2 óra autóval.
A Duna 2 partjára épült település kötelező látnivalói. Első helyen Európa egyik legnagyobb erődje említendő a Péterváradi erőd a Duna ölelésében sziklára építették az elmúlt századokban.
16 km hosszú kazamatái, óratornya, várkapui, a kőfalak nagy vonzerőt jelentenek a 112 hektár területű erősségnek- szemből tekintve impozáns látványt nyújt. Ma már szálloda is üzemel ódon falai között.
A Duna önmagáért beszélő ismert folyam- nem is olyan régen még fotóztam a lebombázott hidakat is. Szerencsére ezt a háborút sikerült elkerülnünk. A templomok között is lehet válogatni, több is szerepel a válogatásban. Itt is sikerült feljutnom a nagytemplom tornyába, a madárlátta képek érdekében.
Örömmel fedeztem fel a magyar értékeket is, a magyar kultúrát képviselő színházat, iskolát, a könyvtárat, közösségeket. Egy kedves család révén hajnali horgásztúrán is részt vehettem anno.
A Macskaszigeti természet közeli programom a sokszínű európai folyó nem veszélytelen arcait is megmutatta.
A belvárosi paloták, szecessziós épületek, hívogató vendéglátó helyek szintén jellemzőek a városközpontra, külön is említést érdemel a hatalmas zsinagóga- a majd 100 m magas kupolájával.
A Baumhorn Lipót tervezte épület már az 5. a telken, 1905-9 között épült- a tanácsház és iskola szimmetrikusan kapcsolódik hozzá, a nemzeti formanyelvet követve díszítették.
A többnapos fotós feladat esti sétát is lehetővé tett számomra, a programot egy kellemes helyi sörözőben zártuk és másnap irányt vettünk Belgrád felé – amely Nándorfehérvár hatalmas várának megtekintésével zárult.

Bagyinszki Zoltán

Hozzászólás tiltva.