Orosháza – jubileum 275

Határon belül - 93.000 km2

Kovács Júlia Ferenczy Noémi díjas üvegtervező iparművész, aki a szegedi Tömörkény István Gimnázium kerámia szakának elvégzése után az Iparművészeti Főiskola üveg tanszékén szerzett diplomát 1972-ben. 1972 és 1979 között a Nagykanizsai, majd a Salgótarjáni Üveggyár tervezője lett, 1980-tól önálló alkotó. Férje, Szilágyi András szintén üvegtervező iparművész, akivel Dömsödön élnek.
Az Orosháza újratelepítése című üvegplasztika Európában is egyedülállónak számít ötméteres magasságával, a kompozíció esténként fény- és hangjátékkal teszi különlegessé a város új főterének hangulatát.
Annak, hogy éppen egy körtefa készült el üvegből a város legfrekventáltabb pontjára, szimbolikus oka van. Maga az alapanyag arra utal, hogy a modern Orosháza egyik fundamentuma éppen az üveg, hiszen az üveggyári beruházások alapozták meg azt a gazdasági fejlődést, melyen a város átment az utóbbi évtizedekben. A körtefa pedig egy korabeli legendára utal: az 1744-ben az orosházi pusztára érkező zombai telepesek Szent György napján érkeztek meg új földesuruk hívására, s egy hatalmas körtefa fogadta őket, melyhez kiköthették lovaikat.
Így aki elzarándokol a főtérre egyszerre kap képet a korabeli és a jelenlegi Orosházáról a műalkotás segítségével.

https://gyoparosfurdo-oroshaza.hu/programok/uveg-kortefa

Hozzászólás tiltva.