Arad – Szabadkőműves Páholy székháza

Erdély - Partium

1870-ben alakult meg a Aradon a Széchenyiről elnevezett, 1871-ben pedig Újaradon a Petőfi nevű jánosrendi páholy. A két páholy mellett 1870-ben kezdte el működését egy skót rítusú páholy, Fraternitas néven. Nyolc-tíz évi aktivitás után a bérelt helyiségekben működő mindhárom aradi páholy kifulladt, és az ideiglenes beszüntetés, azaz a szabadkőműves zsargon szerint “elaltatás” mellett döntött. 1888-ban az egykori tagok közül többen Összetartás néven egy új páholy létrehozása és felépítése mellett döntöttek. Ezek Institoris Kálmán, Bing Ede, Kristyóry János, Máday Mátyás, egykori “Széchenyi” páholy tagok , Rozsnyay Mátyás, Lukácsy Miklós, Krispin József, Millig József, az egykori “Fraternitas” páholy tagjai, és Bokm Lajos a ” Felvidék” páholyból.

Az új páholy johannita rítusban, három alapvető szabadkőműves-fokozatban tevékenykedett. 1888 október 6-án megkapta a Symbolikus Nagypáholy hozzájárulását az ideiglenes működéshez, majd november 23-ától már hivatalosan is megalakult. Első főmesterének Rozsnyai (később Rozsnyay) Mátyást választották meg.

A páholy alaptőkéjére a tagok személyenként 10 forintot fizettek be a megalakuláskor, és a volt páholyok bútorai, eszközei is az Összetartás tulajdonába kerültek. A további anyagi forrást a havi 1 forint tagdíj volt hivatva fedezni. Nem törekedtek gyors növekedésre, eléggé nehezen nyitották meg kapuikat meg az újonnan belépni szándékozók előtt. Kezdetben összejöveteleiket Krispin József házában, a zeneteremben tartották. Amikor elhatározták önálló páholyházuk felépítését, akkor a Corso cukrászdában pénz gyűjtő urnát állítottak fel és az adakozásból összegyűlt 4000 koronával egészítették ki a páholyház felépítéséhez félretett összeget.

https://szk.miraheze.org/wiki/Az_aradi_%C3%96sszetart%C3%A1s_p%C3%A1holy_p%C3%A1holyh%C3%A1za

Tabakovics Emil tervei szerint 1905 -ben épült fel a különleges épület, a görög templom formavilágát szecessziós díszítőelemekkel látták el.
Szerencsénkre a z épület kiváló állapotban van –jelenleg iskolai funkciót lát el, kulturális objektum.

Bagyinszki Zoltán

Hozzászólás tiltva.