Kategória Archívum: Határon belül – 93.000 km2

12►

A büki gyógyvíz, hasonlóan az országban található más gyógyvizekhez, a 20. században beinduló olajkútfúrásoknak köszönheti felfedezését. Az ötvenes évek végén felszínre törő termálvizet először lefojtották, majd a hatvanas évek elején az elfolyó vizet a Répce folyóba vezették. A környéken lakók jól ismereték már ekkor a gyógyhatású vizet, a hévízelvezető árkokban fürdőztek is. 1962-ben felismerve a vízben rejlő lehetőségeket, megnyitották az első gyógymedencét. Az 1965-ben hivatalosan is gyógyvízzé minősített büki termálvíz kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, vagy földes-meszes vizek csoportjába tartozik.

Összetételénél fogva, fürdőkúraként alkalmas heveny gyulladásos ízületi bántalmak kivételével valamennyi mozgásszervi betegség kezelésére. Ivókúraként alkalmazva hatásos lehet a krónikus gyomorhurut, fekélybetegség, és különféle emésztési zavarok gyógyításánál.

2001-2003 között a Büki Gyógyfürdőt felújították. Jelenleg a fedett- és a strandfürdő részen összesen 26 medence várja a fürdőzőket. Ezek közül 11 fedet, 11 nyitott, a további négy pedig árnyékolt, félig fedett medence.

http://thermaltours.hu/ részlet

12►

A Meggyes csárda a Tiszafüred és Kócs határát jelölő hasonnevű halom tövében épült a XVII. sz. utolsó évtizedeiben. A jelenlegi épületet a korábbi leégése után Tiszafüred város tanácsa építtette 1760-1770 között. 1902-ben kétezer koronáért Czinege János kondás számadó vásárolta meg, a későbbi híres gulyásszámadó, „Gróf Czinege” édesapja.

Az egykori sóút mentén létesült, de múlt század elején kijelölt új nyomvonal miatt mára a közúttól  távolabb eső, pusztai környezetben található csárda kiállítása a korabeli bútorokkal, tárgyakkal berendezett tisztaszobát, füstös konyhát, az ivót és a csárdás szobáját mutatja be.

A Meggyes csárda a füredi, ohati és az egyeki csendőrjárőrök éjszakai találkozóhelye volt, mégis kötődik hozzá betyártörténet is. A csárda működési engedélyét 1952-ben bevonták, és hamarosan a Hortobágyi Állami Gazdaság raktára lett. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság alapítása után egyik legfontosabb feladatának tekintette a Meggyes csárda megmentését: 1975-ben felújította és múzeummá alakította. A csárdamúzeum három helyiségének kialakítása és a belső berendezése a Meggyes csárda századfordulós életét és hangulatát idézi vissza.

http://www.hnp.hu/hu/szervezeti-egyseg/turizmus/csardak-utja/oldal/meggyes-csarda-muzeum

12►

Nyíl utca 43. sz. alatti napsugaras parasztház, Alsóvárosi Tájház

A napsugárdíszes lakóépület közvetlen a Nagyárvíz (1879) után, 1880-ban épült, így egyike a legrégebbi árvíz utáni alsóvárosi parasztházaknak. Az építtető Rácz József, földműves. A városképi jelentőségű népi műemlékházat 2010-ben Alsóvárosi Tájházzá alakították. Megfelelő források előteremtésével a kiváló szegedi néprajztudós, Bálint Sándor emlékét, szellemi hagyatékát megidéző kiállításokat egy újabb épület fogadhatja magába.
Eredeti állapotában az Alföldre jellemző soros elrendezésű, háromosztatú, alápincézett lakóház. Építésekor szabadkéményes konyhával rendelkezett, a kéményaljában berakott tűzhellyel. Az utcára néző tisztaszobában sárból rakott boglyakemence állt. A ház hosszában az udvar felől nyitott, faoszlopokon nyugvó, fa korlátos, könyöklős ereszaljával rendelkezett.
A fölfelé keskenyedő szabadkéménnyel rendelkező konyhát egy füstfogó szemöldökfal választotta el a pitvar felől. A szabadkémény alatt oldalt kemenceszáj nyílt, innen fűtötték a tisztaszobát. A konyha hátsó falán a régi építésmód szerint középen kiszélesedő párkány középtűzhely volt. Alakjára, külsejére utaló nyomok itt már nem voltak, így az újonnan épített tűzhely nem az eredetit mutatja.

Alsóvároson jellemző módon az 1920-as évek táján kezdték el vékony tapasztott fafödémmel lepadlásolni a kéményalját, egy időben a főzőberendezések korszerűsödésével.
A konyha (pitvar) másik oldaláról újabb szoba nyílt. Padozata az első két helyiség szintjéhez képest magasabban helyezkedik el, alatta van a pince. Itt a helyi gazdálkodás tárolóeszközei, palackok, kasok, szőlőprés, hordók láthatók.
1903-1913 között a házat tovább bővítették istállóval, kocsiszínnel és hátsó szoba oldalához toldott kis kamrával. Az épületet 1963-ban helyezték műemléki védettség alá.
A jelenlegi állapot a 20. század derekának lakóterét érzékelteti a rekonstruált szobabelsővel, az újratervezett régies konyhával.

A Szegedet romba döntő tiszai Nagyárvíz után Lechner Lajos típusterveit kínálták az építkezőknek. A tervek megőrizték a házak tetőinek utcára tekintő, deszkás végoromzatát, a korábbi napsugaras díszítményt, amelynek legszebb példái Alsóvároson találhatók, bár napjainkra számuk töredékére zsugorodott.
Bálint Sándor néprajzkutató a barokk Istenszem (az alsóvárosiak ajkán Istenszöm), a Szentháromságot jelképező oltalmazó, bajelhárító háromszög népi megfogalmazását látta a napsugaras oromzatokon. A fenyőfa deszkázatnak több kialakítási módja ismert: rendszerint a padlás szellőzőnyílásából áramoltak szét a napsugarak. Az oromzat alsó szakaszában pedig zsalugátersáv futott végig, amelynek ritmusos sorában díszes vakzsalugáterek és gérbéllések váltják egymás. Az alsó csúcsokat legyezők zárják. Középen gyakran megjelenik a virágszerűen kiugró, úgynevezett mintafaragvány, stilizált növényi díszítőelemekkel. Figyelemre méltók az oromzat díszes, csipkézett vízvető deszkái is.

http://www.napsugarashaz.hu/?page_id=2

Rendkívül szerencsés pillanatban, egy tág perspektívákat megnyitó periódus kezdetén, a hatvanas-hetvenes évtizedfordulón lépett a magyar művészet porondjára Kecskeméti Sándor keramikus-szobrász művész. Ebben az időszakban az iparművészeti ágazatok aktív, mozgalmas alkotóterületekké, kísérleti és megújító törekvéseket összpontosító közeggé váltak. Oldódni kezdtek, majd fokozatosan eltűntek a tradicionális műfajhatárok, s az anyagválasztásban, az anyagmegmunkálásban is váratlan, szokatlan megoldások születtek. Újabb és újabb technikai eljárások kutatására és alkalmazására került sor. Az alkalmazott és az autonóm műtárgy arculata és státusa is módosult. A kerámia művészet megszabadult szigorú szabályaitól: az ún. használati és az ún. díszkerámia is továbblépett a konvencionális, a megszokott műforma-körből. A továbblépés elsőrendű indukálója az önálló plasztikai gondolkozás volt.

Mindezeken a nemzetközi művészeti kezdeményezésekben is általánosan érvényesülő és tetten érhető tendenciákon túl Magyarországon speciális feladatokat is kapott a kerámia művészet. A konvenciókba fulladó, a klasszikus formarend merev keretei között vergődő monumentális szobrászat és kiállítási plasztika, valamint a kisplasztika megújulásra inspiráló elemévé kellett válnia. Ekkoriban a hivatalos, sokszorosan kontrollált szobrászatban még alig-alig kapott hangot, szerepet -példának okáért- a nonfiguratív kifejezés, illetve megjelenítés. Ennek elsőrendű oka az ún. szocialista realista, majd a szigorúan valóságigényű realista művészet elvárásainak bilincs erősségű szorítása volt. A keramikusok azonban szabadon, illetve szobrász alkotótársaiknál sokkal szabadabban, a stílus-elvárásoktól viszonylag függetlenül működhettek. Elsősorban az épület-díszítő, illetve a belső, közösségi rendeltetésű terekbe kerülő-került kompozíciók terén jöttek létre fontos alkotások. Ezen művek alkotói voltak a fiatal Kecskeméti Sándor mesterei, ezen alkotások vonzáskörében végezte művészeti tanulmányait, kezdte meg önálló alkotómunkáját, tárta a nyilvánosság elé az első érett műveit.

Kecskeméti Sándor egy patinás magyarországi kisvárosban, Gyulán született 1947-ben. Családját az “ötvenes évek” magyarországi kommunista politikai viharai sodorták a dél-dunántúli Kaposvárra.

Wehner Tibor – http://epiteszforum.hu/kes-kecskemeti-sandor – részlet

12►

Úgy tartják, a sólyi református templom épülete lehet hazánk egyik legrégebbi olyan falusi temploma, amely még ma is áll. 1009-ben Sólyon írta I. (Szent) István királyunk a veszprémi püspökséget alapító okiratot (a püspökséget Veszprém, Kolon, Alba és Visegrád királyi várispánságok fölé helyezve). Sóly fogadalmi kápolnája e dokumentum alapján az egyetlen olyan templomunk, amely bizonyíthatóan Szent Istvánhoz fűződik.

2008-ban arról számolt be a sajtó, hogy a templomot a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat munkatársai feltárják; 2009-ben az ásatás során a padozat alatt középkori csontvázakat találtak. Az épületet kívülről szemlélve is nyilvánvaló, hogy úgynevezett erődtemplomnak emelték.

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hazank-legregebbi-videki-templomai-amitkol-elall-a-lelegzet/

12►

Röviden szeretnénk pár szót magunkról és a munkánkról írni. Mindketten Hartán születtünk 1953-ban, illetve 1947-ben. Tanítómesterem Himpelmann Péter (1914-1999) népi iparművész, a Népművészet Mestere. Egykori jeles festettbútor-készítő. Péter bácsi munkái felkeltették érdeklődésemet a bútorfestés iránt, ezért 1972-től elkezdtem festeni. Mesterem mellett dolgozva sikerült megtanulni, elsajátítani a bútorfestés minden technikáját. Egyre több alkotásomat fogadott el az akkori Népi Iparművészeti Tanács Bíráló Bizottsága.

Férjem is bekapcsolódott a festettbútor-készítő munkába. Ekkor már fő tevékenységünkké vált a hobbiként kezdett munka. Közösen elkészült alkotásainkkal pályázatokon és kiállításokon veszünk részt. Elmondhajtuk, hogy sikerrel. Kisebb és nagyobb méretű bútoraink és ajándéktárgyaink megtekinthetőek, megvásárolhatóak, de egyedi rendeléseket is felveszünk. Tagjai vagyunk a Hartai Hagyományőrző Kulturális Egyesületnek, a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületnek, és rendszeres kiállítói vagyunk a Magyar Kézművességért Alapítványnak.

Gyűjtő munkáim közé tartozik a még meglévő, de régen készült bútorok fotózása, amelyeket jeles és híres asztalosmester elődeink készítettek. A legrégebben készült bútor, melyet idős hartai emberek otthonában fényképeztem 1802-ben készült.

Schneider Péterné – http://www.hartaifestettbutor.hu/index.html

A műemlék jellegű, egykori barokk, majd az évszázadok során többször átépített és megtoldott kastély községünk büszkesége. Névadója Holitscher Károly, az épület utolsó tulajdonosa, egykori országgyűlési képviselő, bankelnök, nagybirtokos. Az épület építési idejét nem ismerjük, de 1747- 49. között már említik, mint Eszterházy Imre tulajdonát, rá utalnak az épületben talált C I E monogramos téglák. Ekkor már biztosan létezik a boltíves pince és az épületnek a pincével megegyező alapterületű része. A kastély felújítása során azonban találtak még Esterházy János gróf által -1692. előtt- vettetett téglákat is. A kastély természetesen ritkán szolgált állandó lakásául az általában Bécsben és Pozsonyban tartózkodó Eszterházy grófoknak. Alkalmanként szállhattak meg az épületben, nyaralónak, vadászháznak használva azt. Az oszlopi kastély megépülte után, az 1780-as évek végén már valószínű, hogy egy rövidebb ideig nem is lakták. Ekkorra oly mértékben leromlott az épület, hogy az akkor házasodó Eszterházy Mihály 1817. táján 60.000 ezüst forintból tudta csak helyreállítani az egykori barokk kúriát. A korabeli leírások alapján így nézhetett ki az akkori épület. Feltehetően 1852-60. között került sor a másik nagy átépítésre, tulajdonosa ekkor ifj. Zitterbarth Mátyás, a kor egyik legnevesebb klasszicista építésze. Az ezt követő 30 év alatt toldotta meg a földszintes részt egy víztoronnyal valamelyik tulajdonos, az 1890 körüli alaprajz az akkor a kastélyban szolgálók visszaemlékezései alapján készült.

Egykoron a kastélyhoz tartozott az úgynevezett kiskastély is, mely a mai emeletes szárny helye előtti részen volt, és 1890. előtt elsősorban vendégszobák voltak benne. A nyitott verandás kiskastélyt fedett átjáró kötötte össze a toronnyal. 1892-ből maradt ránk az első fénykép az épületről. Zitterbarth Mátyás 1862-es halála és a millennium között több tulajdonosa volt az épületnek: báró Bornemissza Gábor, a Sclézinger-család, a bécsi Boschán-család, majd végül a kastélyt emeletes szárnnyal megtoldó Holitscher Lipót és leszármazottai. A két világháború közötti felvételek: utcai homlokzat: 1. kép, 2. kép, park felőli homlokzat: 1. kép, 2. kép, belső tér. Az épület utolsó tulajdonosától Holitscher Károlytól az államosítás során vették el az épületet és a hozzá tartozó nagybirtokot. A második világháború után az épületet államosították és a helyi tanács, majd önkormányzat tulajdonába került, itt volt a tanácsház, a posta és egyéb közintézmények. A felújítás előtti romos épület. A kastély földszintes részét 1993-94-ben az önkormányzat támogatásával közművelődési célokra újíttatta fel a Holitscher Kastély Felújító Társaság Alapítvány. Az emeletes szárny felújítási munkái 2000-ben kezdődtek, és még napjainkban is tartanak. A felújítások utáni jelenlegi állapot és egy légi felvétel az épületről. A kastély körül található, több mint 16 hold területű, angol mintára telepített park történetéről, életkoráról nem sokat tudunk. A park elődje talán a kastély körül meghagyott ősi erdő lehetett, melynek még létező legidősebb fái 25o-3oo évesek, első említése 1846-ból való. Jelenlegi állapota inkább gondozott parkerdő jelleget mutat, mint a két világháború közötti egykor egzotikus növényekkel telepített arborétumot.

http://www.cseteny.hu/helytortenet/holitscherkastely.html

A Sóstói Múzeumfalu tervezése 1964-ben kezdődött, az építő munkálatok elindulására azonban csak 1970-ben került sor. Eleinte különböző vállalatok végezték az épületek áttelepítését, majd 1975-től egy önálló építőbrigád munkába állásával indult meg a szakszerű és megfelelő tempójú építkezés. A múzeumfalu első része 1979-ben öt berendezett parasztportával nyílt meg a látogatók előtt. Azóta a 7 és fél hektáros terület beépült, és már több mint 80 építmény képviseli Északkelet-Magyarország sokszínű népi építészetét. Az épületek túlnyomó többsége eredeti, ami azt jelenti, hogy egykori helyszínükről pontos felmérések alapján történt meg az áttelepítésük.

A múzeumfalu központjában kapott helyet a felső-Tisza-vidéki falvak legjellegzetesebb épületegyüttese, a fából készült harangtorony és a paticsfalas református templom.
Mindkét építmény rekonstrukcióban készült. A torony eredetije a Bereg megyei Tivadar községben állt 1937-ig. Történetét az írásos források alapján nyomon tudjuk követni, hiszen az egyházi feljegyzések minden olyan eseményt megemlítettek, amelyek valamilyen anyagi következménnyel jártak.
A tornyot a tivadari eklézsia megbízásából Papp Mózes ácsmester építette 1757-ben. Miután a Tisza elmosta a paróchiális telket, a tornyot 1824-ben a ma is álló téglatemplom mellé vontatták. Sorsa 1937-ben pecsételődött meg, amikorra állaga annyira leromlott, hogy le kellett bontani. Anyaga egy részét az akkor épült téglatorony tetőszerkezetéhez használták fel.
Múzeumunkban a fennmaradt fotók és felmérési vázlatok alapján – Sisa Béla tervei szerint – a romániai Szatmár megyébe való ácsok faragták ki és állították fel a mintegy 15 méter magas, tölgyfa szerkezetből készült, fenyőfa zsindellyel fedett, galériás megoldású karcsú tornyot. Kisharangja eredetileg a nyíregyházi református egyház tulajdona volt.
A torony mellett álló, zsindellyel fedett, favázas, vesszőfalas templom szintén rekonstrukcióban ké­szült. Eredetije a ma Kárpátaljához tartozó, egykori Be­reg megyei településen, Kisdobronyban állt. 1784-ben épült Hankuss János ter­vei alapján. 1820 körül bontották le, helyén ma kő­templom magasodik. Elbontásának körülményeit érdekesen írja le a helyi lelkész: amikor hozzáfogtak az új templom építéséhez, a régit addig nem bontották le, amíg az újat be nem fedték. A nagyobb épület falaival körbeépítették a régit, s jó darabig ott tartották az istentiszteleteket.
Múzeumunkban az Országos Levéltárban fennmaradt eredeti tervrajz alapján készült másolata látható. A kivitelezést a tornyot építő romániai cég végezte. A zsindelytetős, deszkapadlós, favázas épület tölgyfa talpgerendái hatalmas terméskövekre támaszkodnak, melyekből minden keresztezési pontban elhelyeztek egyet-egyet. Berendezése nagyrészt a nyírkátai református templomból származik, egy része pedig a nagygéci ref. templomból való. A templom működő épület, istentiszteletek, esküvők, keresztelők helyszíne.

http://www.muzeumfalu.hu/a-falukozpont-kozossegi-epuletei (részletet)

12►

A BORÁSZOK BORÁSZA 2016. ÉVBEN AZ OREMUS PINCÉSZETTŐL BACSÓ ANDRÁS LETT- GRATULÁLOK !!!

Bagyinszki Zoltán

Az Oremus szőlőbirtok 1993-ban alakult meg a spanyol Vega Sicilia testvérbirtokaként. A birtok szőlőterületei a borvidék tizenhárom dűlőjében találhatóak, hat település határában. A különböző dűlők más-más talaj- és mikroklimatikus adottságokkal rendelkeznek. A vulkanikus riolit és andezit alapkőzeteken kialakult talajokban gyakran találkozhatunk olyan féldrágakövekkel, mint a jáspis vagy az obszidián. (tovább…)