Kategória Archívum: Határon belül – 93.000 km2

“Töltsd pohárba, és csodát látsz!
Színe mint a bikavér
S mégis a gyöngy, mely belőle
Fölragyog, mint hó, fehér.
És a tőke, melyen termett
Nemde, oly zöld, mint a rét?
Hol leled föl szebben együtt
Szép hazánk háromszínét?”

A Garay-pince története

Szekszárd szívében, a vármegyeháza alatt jelentős pincerendszer húzódik, amely több száz éves múltra tekint vissza. A mai Garay-pince hosszú időn keresztül várpinceként volt ismert a város polgárai előtt. Itt tárolták azt a bort, mely a szekszárdi apátság, majd később az alapítványi uradalom birtokain megtermett, illetve a fennhatósága alá tartozó területekről beszolgáltatott szőlőből készítettek.

Régészeti leletek alapján feltételezhető, hogy a pincerendszer egyes szakaszai középkori eredetűek és összefüggésben állnak az egykori szekszárdi bencés apátság celláriumával. A pince nagy részét azonban feltehetőleg a török hódoltság után, a 18. század elején ásták ki. Ezt követően több szakaszban a pince kibővítésére, átalakítására került sor.

1877 és 1883 között hosszan elhúzódó per zajlott a közalapítványi uradalom –amely megkapta a Mária Terézia által, 1777-ben megszüntetett apátság javait – és Tolna vármegye között a pince tulajdonjogáért. A pert a legfelsőbb fórum, a Kúria határozata zárta le, mely a várpincét az uradalom tulajdonának ismerte el. Ekkor megköttetett az eladási szerződés az uradalom és a budapesti Jálics A. Ferenc és társa cég között. A cég hivatalos képviselője Leopold Károly szekszárdi borkereskedő volt. A budapesti borkereskedő cég pár évvel később eladta a pincét a megyének. Az alku megkötése után pedig bérbe vette azt 10 évre.

Ekkor leltár is készült a pincében lévő tárgyakról.

A bor tárolásához szükséges eszközökhöz hozzátartozott 3 db használhatatlan hordó (kettő 108 hl-es, a harmadik 54 hl-es volt), 137 méter hosszú korhadt csántérfa. Használni csak egy 108 hl-es hordót lehetett. Az előpincében három helyiség volt utcára néző ablakokkal. Ezekben külön pihenőhelyet rendeztek be. A berendezési tárgyak között megtalálható a ruhásszekrény, mosdószekrény, íróasztal, vaskályha, ágy, dívány, szalmazsákok, valamint a bejárat feletti utcai lámpa. Hozzá kell tenni ehhez, hogy a bérleti szerződés szerint nem lehetett a pincében lakni. Tehát a pihenő alkalmatosságokat feltehetőleg csak ideiglenesen egy-egy több napon át tartó munkafolyamat idején használhatták. A szerződés tiltotta a pincében kocsma, mészárszék üzemeltetését, nagyobb zajt okozó foglalkozás űzését, tűzveszélyes anyagok elhelyezését, illetve minden olyan tevékenység folytatatását, mely a megyeháza épségét, biztonságát, környezetének csendjét zavarná, vagy „erkölcsi tekintetét” sértené. Vigyázni kellett a pince falának, boltozatának állagára, a szükséges javításokat is végre kellett hajtani.

E bérleti szerződés megkötése után közel húsz évig Leopold Károly üzlettársai, illetve utódai bérelték különböző időtartamban a pincét. A bérleti díjat időnkénti elmaradásokkal, de folyamatosan fizették. Érdekességként megemlíthető, hogy a pince utcai frontján lévő helyiségeket kiadták további bérletbe pl. lisztárusításra. Ezzel pótolták a bortermés pangása idején a bérlők bevételeiket. A borászathoz jobban passzoló kádárüzletet is fenntartottak a pincében, ami nagy zajjal járt. A megyeházán dolgozó hivatalnokok panaszt is tettek ezért. Levelükben leírták, hogy „A hordók folytonos döngetése abrincs le és felverése kora reggeltől késő estig szakadatlanul tart, úgy hogy a hivatalban a zárt ablakoknál sem vagyunk már képesek nehéz és felelősségteljes munkánkat elvégezni.”

Megemlítendő, hogy a hordók kezeléséhez oly fontos vizet (a korabeli szükséglet 15-20 hektó volt) messziről, az Újvárosból kellett hordani, mert a Garay téren levő közkútról a vízhordást az esetenkénti szárazság miatt gyakran betiltották. Tervek is születtek a kút fúrására, de ez végül az anyagi nehézségek miatt elmaradt.

A 20. század elején felújításokra került sor a pincerendszerben. Javították a pince és előtere burkolatát, falazatát, kibetonozták a vízlevezető csatornát, új tölgyfa gerenda sínpárt fektettek a hordók gurításához.

https://garaypince.hu/elmenypince-2/ – részlet

12►

Az őrségi népi építészet eszenciája

A hét, jellegzetes őrségi településből, szerből álló Szalafő Pityerszer névre hallgató része egy kicsi skanzen. Különlegességét az adja, hogy más skanzenekkel ellentétben itt az épületek máig az eredeti helyükön vannak.

A pityerszeri skanzen épületei

Az Őrségi Népi Műemlékegyüttes épületei az 1700-as évekbeli állapotot őrizték meg. Az épületek ma is az eredeti környezetükben, korhű berendezéssel állnak a látogatók rendelkezésére.

A pityerszeri szabadtéri múzeum legrégebbi épülete az egyszerű, zsúpfedeles boronaház, a Csordás-ház. Ez a fajta épület az első háztípusok egyike, a honfoglalás kori jurtákat váltotta fel. A meglehetősen kezdetleges épület egyetlen helyiségből áll, és itt alakították ki a kémény nélküli tűzhelyet, mai szemmel nézve nehezen képzelhető el az élet ebben a füstös, döngölt padlójú, bútor nélküli házikóban.

A skanzen nevezetességei közé tartozik még a „kerített ház” és az „emeletes kástu”. Ezek az országban csak itt találhatók. A kerített házak az 1800-as években terjedtek el, az udvart az épületek három oldalról, U alakban vették körül, elöl pedig zárható kerítést helyeztek el.

A kástu jellegzetes őrségi épület, a háztól különálló éléskamra, amely lehetett emeletes és földszintes. pityerszeren mindkettő típus megtalálható. A fából készült, zsúppal fedett építmény az emberek és állatok élelmének és a vetőmagoknak a tárolására szolgált. Ebben helyezték el a család egész évi élelmiszerkészletét.

A kástu mellett látható az úgynevezett tóka, az őrségi parasztporták jellegzetes tartozéka. Ez tulajdonképpen egy, az agyagos talajba ásott, vízzel teli gödör; amely az állatok számára szükséges itatóvíz gyűjtésére és tárolására szolgált. Ha a szükség úgy kívánta, a vizét főzésre, vagy mosásra is felhasználták.

A Visontai portánál megfigyelhetjük, hogy míg az emberek sárral tapasztott faházban éltek, addig az állatok lakhelyét téglából emelték.

A skanzen fogadóépületében színvonalas kézművesbolt működik, valamint hagyományos őrségi ételeket kínáló pajtabüfé várja a vendégeket.

http://kirandulastippek.hu/orseg/szalafo-pityerszer

A Ferencz porta Szalafőn, az Őrség szívében helyezkedik el. A gazda, Zaicz Tibor és felesége, Kriszta 1989-ben költöztek ide Budapestről. Céljuk az volt, hogy a nagyvárosi élet helyett vidéki, természetes környezetben alapítsanak családot. Hagyományos állattartást folytatnak. Ma 55 szarvasmarha, 5 kecske, 15 vietnámi csüngőhasú sertés, és baromfiak, nyúl képezi az állatállományt. A porta hangulatának meghatározója a kutyák és a macskák jelenléte is. A gazdaság ökogazdálkozást folytat, az itt megtermelt hús, tojás, és a tejtermékek bio minőségűek. A tanyán lehetőség van kecske- és tehéntejből házilag készült tejtermékek kóstolójára (sajtok, tejföl, túró, vaj). A portán megtekinthetőek a háziállatok és tartási körülményeik, valamint megfigyelhető az állatok körül végzett mindennapos munka, a különleges események és az épp aktuális idénymunkák. Vállalkozó kedv esetén az éppen folyó munkába az érdeklődők be is kapcsolódhatnak. Az állatok istállója és karámjai úgy vannak kialakítva, hogy a turisták számára megtekinthetőek legyenek. Természetesen az állatok számára az idegenek jelenléte, esetleges hangoskodása zavarólag hat, de az évek óta tartó érdeklődés hatására bizonyos fokig hozzászoktak már a látogatókhoz. A kisebb állatok (kutyák, macskák, kecskék, bocik) igen szelídek, hiszen a család gyerekei rendszeresen játszanak, foglalkoznak velük. Kisebb-nagyobb családok vagy egy baráti társaság részére igazi falusi vendégszállás céljából a család több összkomfortos üdülőlakást alakított ki.

www.falusiturizmus.hu/hu_Hu/services/1189/ferencz-porta.html

Nevét a Szent Péter-templomról kapta. A település legrégebbi épülete a Templomszeren áll, védőszentje Szent Péter apostol.

Szabadon álló, egyhajós, a hajónál keskenyebb szentélye félköríves záródású. A torony a nyugati homlokzatból kilép, a szentély északi oldalán sekrestye áll. A hajó nyugati végében egy középoszlopos, két nyomott íves román karzat, oldalfalain két, illetve három ülőfülke látható. A nyugati oromfalat a torony tagolja, melynek harmadik szintjén körablak látható, a harangok szintjén középoszlopos ikerablakok félköríves záródással, fölötte vakívsoros párkány, a torony cseréppel fedett, gúlasisakos.

A déli homlokzatán a kapu gazdag román, egylépcsős bélletű, pálcatagos, félkörív záródású, a homlokzaton különböző méretű és bélletű résablakok és lizénák láthatók.

A XVI. században a protestánsok (reformátusok) tulajdonába került, csak az ellenreformáció idején, 1730-ban lett ismét a katolikusoké. Különösen figyelemre méltó a templom bélletes kapuzata. A templomot 1550 táján erődítménnyé alakították, bástyákkal, sánccal és árokkal vették körül. Ennek nyomai ma is jól látszanak. Az erődítményt Kanizsa eleste (1600) után tovább erősítették. Ebben az időben az Őrség ún. hódoltsági terület lett, amely egyaránt adózott a töröknek és a magyar földesúrnak. A törökök fosztogatását a magyar földesurak a megerősített udvarházakba, váracskákba telepített hajdúkkal próbálták megakadályozni.

Ezen kis váracskák “castellumok” közül a legjelentősebb az őriszentpéteri volt, ahol 30-40 hajdú tartózkodott. (A hajdú kifejezés itt és ebben a korban a földesurak és javaik védelmében gyalogos katonai szolgálatot vállaló környékbelieket jelentette. A hajdúk a szolgálatért cserébe csekély kiváltságot is kaptak.)

A templomot valaha díszítő román kori freskók nagy része elpusztult, csupán a déli külső falon található néhány töredék. A hajóban és a szentélyben látható bibliai idézetek a XVII. században készültek.

Néhány méterre a templomtól a nyolcvanas években középkori téglaégetőt is feltártak.

http://www.utazzitthon.hu/oriszentpeter_arpadkori_templom.html

12►

Magyarszombatfán koncentrálódnak az őrségi fazekas dinasztiák, ma is legalább tíz család űzi ezt a mesterséget a faluban. Az évszázados múltra visszatekintő őrségi kerámia jellemzően sötétbarna vagy zöld mázas. Az edényeket hagyományosan egyszerűbb formákkal díszítették. A környéken jellemzően az Itáliából elterjedt, ún. mediterrán fazekaskorongot használják, melynek lényege, hogy a fazekas nem a korong előtt ül, hanem oldalt, és bal lábbal hajtja a szerkezetet, így mivel az ülőpad magasabban van, a korong nagyobb méretű edények formázására is alkalmas.

A fazekasház

A rendkívül autentikus környezetben lévő meseszép kis házikóban hajdanán tényleg egy fazekas család lakott. Már maga az épület, hófehérre meszelt falaival, muskátlis kis ablakaival is megér egy látogatást. A ház helyiségei, a tisztaszoba, a füstös konyha és a műhely a keskeny tornácról nyílnak. A tisztaszobában két vetett ágyat, asztalt, lócát és székeket látunk. A füstös konyhában áll a falba épített tűzhely, a felszálló füst sem veszett kárba, a tető alá akasztott sonkát, kolbászokat, szalonnát füstölték vele. A konyhában lábasok, tálak és egy lakodalmas fazék látható, de vannak itt a kenyérsütésre alkalmas eszközök is.

Az egykori kamra szolgált műhelyként, itt sorakoznak a különböző formájú, nagyságú és színű agyagedények. A gyűjteményben láthatunk érdekes formájú aratókorsót, mindenféle formájú tepsit, de kuglófsütőt és tésztaszűrőt is. A műhelyben állították ki a vidékre jellemző mediterrán fazekaskorongot is.

A ház szép füves udvarán álló pajtában az edények kiégetésére használt boglyakemencét vizsgálhatjuk meg közelebbről. A kemence fala nyitva van, így jól látható, hogyan rakták egymásra kiégetendő edényeket.

A pajtával szembeni műhelyben ki is próbálható a korongozás és a díszítés.

2013 tavaszán a frissen felújított épületet vandál módon felgyújtották, de nyár végére sikerült újra megnyitni az épületet a látogatók előtt.
http://kirandulastippek.hu/orseg/magyarszombatfa-fazekashaz

A Sárospataki Református Kollégium udvarán méltóságteljesen áll a Múzeum épülete, a Berna-sor, megőrizve a 18. század végétől – a változó korok ellenére – a régmúlt üzenetét. Az egyemeletes épület 1771-1772-ben épült, tervezője és építője Lieb Tamás sóvári mester volt.

A Berna-sor egyetlen épülete annak a korszaknak és stílusnak, amelyet protestáns kollégiumi barokknak nevezünk. Megépítését Szathmáry-Király Györgynek, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főkurátorának köszönheti az iskola, aki kezdeményezte, felügyelte az építkezést, sőt költségeihez is tetemes összeggel járult hozzá.
Az évszázadok során a Kollégium keretében keletkezett néhány kisebb, az oktatást és nevelést szolgáló eszköztár, – ahogy koronként nevezték őket – “múzeum”, “gyűjtemény”, “szertár”. A pusztító üldöztetések, menekülések, bujdosások miatt kialakulásukat csak a 18. század elejétől tudjuk nyomon követni.

A “Museum Physicum” alapjait Simándi István (1965-1710) tudós professzor rakta le. 1709-ben nyugat-európai tanulmányútjáról értékes fizikai eszközöket hozott haza az iskolának. Simándi volt az, aki elsőként tanított hazánkban kísérletekkel fizikát. Ezeknek az eszközöknek jelentős része ma is megtalálható a Múzeumban. (pl. Laterna Magica, Légszivattyú…) Simándi Istvánt jeles és tudós egyéniségek követték a fizika tanításában: Barczafalvi Szabó Dávid, Kézy Mózes, Ellend József. Az iskola a millenniumi, majd a párizsi világkiállításra is küldött fizikai eszközöket. Innen az iskola ezüstéremmel térhetett haza. Az Éremtár a fizikai múzeummal egyidős gyűjtemény. A legelső, 1726 tájáról fennmaradt leltárlap “Numizmata” rovatában 34 érmet említ.

A Természetrajzi Gyűjtemény a 18. század végén alakult ki, Szathmári Paksi Pál és Szilágyi Márton tanárok munkássága által. Tovább fejlődött Búza János és Hallgató Sándor tanárok idejében. A gyűjtemény 1952-ben az állami gimnázium szertára lett, majd 1990-től újra a Református Gimnázium állományába került vissza.

Régészeti Gyűjteményünk anyagának nyilvántartását 1800-tól tudjuk követni. Az 1960-as évekig folyamatos a gyarapodás, ettől kezdve évi 1-2 tárgy kerül beírásra.

A Szépészeti Műgyűjteményt Felmeri Lajos (1840-1894) alapította 1871-ben, miután hazatért európai tanulmányútjáról. Gyűjteni kezdte az antik, majd az újabbkori, művészettörténeti – építészeti, szobrászati, festészeti – reprodukciókat. Máig folyamatos a gyarapodás és értékében is kiemelkedő.
1930-tól a Régiségtár őre Jakob Károly (1890-1951) lett. Az iskola alapításának 400 éves jubileumára (1931) a Nagykönyvtárral és a Levéltárral együtt a múzeumi anyag legszebb darabjait mutatták be. 1944-ben megjelent a Múzeum első kiadványa is, mely Jakob Károly írása: Látogatás a Főiskola Régiségtárában.

1952-ben, amikor a Református Kollégium oktatási intézményeit megszüntették, illetve államosították, a Teológiai Akadémia Faluszemináriumának gazdag tárgyi néprajzi anyaga gyarapította tovább a múzeumi gyűjteményt. Az utóbbi évtizedekben, – amikor a Kollégium Tudományos Gyűjteményei továbbra is egyházi tulajdonban és kezelésben maradtak – jó gyarapodási ütemben, gazdag református egyházművészeti anyaggal és külföldi néprajzi tárgyakkal gyarapodott.
A Múzeum teljes állománya 2002. december 31-én immár 25.637 múzeumi egység volt. A gyarapodás adományokból, ajándékozás, hagyaték útján történik, ritka esetben vásárlás által. Fő gyűjtési területünk továbbra is az iskolatörténet és az egyházművészet. Sárospatak történetére vonatkozó dokumentumokat, az iskola történetéhez kapcsolódó tárgyak, tablók, fényképek gyűjtését is folytatjuk. A tájunkban még meglévő népművészeti emlékek, textíliák és használati tárgyak elfogadásával a már pusztulófélben lévő múlt tárgyait szeretnénk megmenteni. Számos olyan tárgyat is elteszünk, amely a jelen eseményeit dokumentálja.

A múzeum tárgyai kulturális értéket képviselnek; mint nemzeti kincsünket, meg kell őriznünk a jövő nemzedéke számára.

http://www.museum.hu/muzeum/269/Sarospataki_Reformatus_Kollegium_Tudomanyos_Gyujtemenyeinek_Muzeuma?f

123►

Emeljük fel a fejünket ha templomokba, kastélyokba, intézményekbe, hivatalokba megyünk /ne csak a kalapunkat…, megérdemli az itt látható témakör.
 
Nézzük és csodáljuk meg festőművészeinket, a középkori alkotóinkat, akik elkápráztatják a látogatókat, a virtuális érdeklődőket.
A munkájukat sokszor a szédítő magasban végezték, állva, fekve, guggolva….. nem a kényelmes meleg szobában ülve dolgoztak.
Megszállott kreatív művészek voltak, akik megérdemlik a nagyobb odafigyelést ezt szeretném segíteni egy nagyobb fotókörrel.
Tartós ( visszatérő) és kellemes kulturális programot kínálva aktuálisan a karácsony közeledtével.
 
Erdély, Budapest és az összesített történelmi Magyarország freskói  és falképei ( Erdély külön történt ) kerültek bemutatásra csak egy vékony válogatás kb. 150 fotó keretében.
Kedvcsinálás a további érdeklődés  + információk megtekintése érdekében az alkotóművészek és fantasztikus helyszíneink jobb megismerése céljával.
Motiváció az internet segítségével, a fotó eszközével itt a Bagyinszki Galériában.
 
Bagyinszki Zoltán szerkesztő-fotográfus