Szalafő – Pityerszer, Őrség

Határon belül - 93.000 km2

Az őrségi népi építészet eszenciája

A hét, jellegzetes őrségi településből, szerből álló Szalafő Pityerszer névre hallgató része egy kicsi skanzen. Különlegességét az adja, hogy más skanzenekkel ellentétben itt az épületek máig az eredeti helyükön vannak.

A pityerszeri skanzen épületei

Az Őrségi Népi Műemlékegyüttes épületei az 1700-as évekbeli állapotot őrizték meg. Az épületek ma is az eredeti környezetükben, korhű berendezéssel állnak a látogatók rendelkezésére.

A pityerszeri szabadtéri múzeum legrégebbi épülete az egyszerű, zsúpfedeles boronaház, a Csordás-ház. Ez a fajta épület az első háztípusok egyike, a honfoglalás kori jurtákat váltotta fel. A meglehetősen kezdetleges épület egyetlen helyiségből áll, és itt alakították ki a kémény nélküli tűzhelyet, mai szemmel nézve nehezen képzelhető el az élet ebben a füstös, döngölt padlójú, bútor nélküli házikóban.

A skanzen nevezetességei közé tartozik még a „kerített ház” és az „emeletes kástu”. Ezek az országban csak itt találhatók. A kerített házak az 1800-as években terjedtek el, az udvart az épületek három oldalról, U alakban vették körül, elöl pedig zárható kerítést helyeztek el.

A kástu jellegzetes őrségi épület, a háztól különálló éléskamra, amely lehetett emeletes és földszintes. pityerszeren mindkettő típus megtalálható. A fából készült, zsúppal fedett építmény az emberek és állatok élelmének és a vetőmagoknak a tárolására szolgált. Ebben helyezték el a család egész évi élelmiszerkészletét.

A kástu mellett látható az úgynevezett tóka, az őrségi parasztporták jellegzetes tartozéka. Ez tulajdonképpen egy, az agyagos talajba ásott, vízzel teli gödör; amely az állatok számára szükséges itatóvíz gyűjtésére és tárolására szolgált. Ha a szükség úgy kívánta, a vizét főzésre, vagy mosásra is felhasználták.

A Visontai portánál megfigyelhetjük, hogy míg az emberek sárral tapasztott faházban éltek, addig az állatok lakhelyét téglából emelték.

A skanzen fogadóépületében színvonalas kézművesbolt működik, valamint hagyományos őrségi ételeket kínáló pajtabüfé várja a vendégeket.

http://kirandulastippek.hu/orseg/szalafo-pityerszer

Hozzászólás tiltva.