Ezelőtt 2 és fél évvel az Isten háta mögötti település szélén a Duna mentén találkoztam a szimpatikus fiatalemberrel, Ő talán egyik utolsóként űzi e népi kézműves mesterséget hazánkban.
A szakma ismerete az anyag és a halászat szeretete tarja még a pályán – hiszen ebből megélni nem igazán lehet…….
Kicsit nehezen indult a beszélgetésünk – hiszen mielőtt a képek elkészülnek hasznos pár szót váltani, megismerni az alkotó ügyes kezű népi iparművészt. Miről is diskuráltunk – egykori horgászként, a vízről, halról, halászatról és a dunai halászléről.
A múzeumnak is beillő otthon – lakás- műhely a népi kultúra tárgyi emlékeivel van tele. A halászat, a hal, a víz szeretete családi hagyomány – a nagypapától, édesapjától származik.
Megtekinthettem a már kész eszközöket a tárgyakat- a csendes nyugodt lakókörnyezetet is. Rögtönzött kiállítás segítette a felvételek elkészítését, amit egy macska megjelenése tett humorossá. A régi régi kókányolt tapogató halfogó kosár áldozata lett…. Most csak pár képpel szeretném beavatni, motiválni a látogatót a kihalóban lévő halászmesterség régi eszköztárának megtekintésére.
József a képek okán azonnal be is mutatta hogyan készül a háló milyen mozdulatok által válik a “ madzag” halfogást segítő eszközzé , kiváló zsűrizett műalkotássá. Nekem leginkább az ólomsúlyokkal kiegészített kerek dobóháló tetszett a legjobban.
Dunafalván, 60 körül itt láttam, hogy a varsa hogyan működik ,! ?
Hihetetlen gyorsasággal készült el a munka, jó volt nézni az ujjak játékát ahogyan a rutinos mozdulatok segítségével bővült a háló mérete, alakultak a szemek- rögzültek a “ görcsök “ egymás után. Ezt inkább mozgófilm segítségével lehetet volna jobban demonstrálni.
Nem is gondoltam volna, sokféle szerszám készült, készül Pencz József ügyes mozdulatainak segítségével. Ma már csak múzeumok számára , hiszen mint oly sok mesterség a modern világunkban ez is kihalásra ítéltetett.
Bejelentkezés után barátsággal fogadja látogatóit , sőt meg is mutatja számukra a hálókészítés technikáját.
Bagyinszki Zoltán
