Tompa – Redl – Podmaniczky kastély és kápolna

Határon belül - 93.000 km2

Tompán a Szabadföldön található két műemlék jellegű épület, a Szent Anna-templom és a Redl-kastély. A templom 1893-1905 között épült neogót stílusban Wágner Károly tervei alapján. A Redl-kastély ugyancsak neogót stílusban épült. A kastély utolsó ura báró Podmaniczky Endre főispán volt. 1945 után a Népjóléti Minisztérium hadirokkant otthont rendezett itt be, ahol a II. világháborúban megsérült katonákat helyeztek el. Később volt raktár, termelőszövetkezeti iroda, 1957 óta a Fővárosi Tanács (Jelenleg Fővárosi Önkormányzat) kezelésében van, pszichiátriai betegotthonként működik.

Közvetlenül a kastély mellett áll a római katolikus Szent Anna-templom. A neogót stílusú templomot az egykori házi kápolna alapzatára Wágner Károly építette 1893-tól 1905-ig.
A templom tornya 35 méter magas. A gót építészet elemeit magán viselő torony homlokzat felőli részeit az apostolok és Szent Márk evangélista kőből faragott szobrai díszítik. Felső része gazdagon csipkézett kőfaragás, kúszó levelekkel mintázva. A főtorony mellett több kisebb díszítőtorony is épült. A kőfaragásokat és a puhakőből készült szobrokat – így az apostolokét is – magyar szobrász készítette, akinek nevét sajnos nem tudjuk bizonyosan. Az attika falakon díszköpőket láthatunk, amelyek állatokat ábrázolnak, s mindegyik más állatot mintáz.

A templomból számtalan kegytárgy maradt az utókorra, jelenleg Kalocsán az érsekségben őrzik őket. Nagy értékük miatt 1997-ben a berendezési tárgyakat szakszerűen csomagolva Kalocsára szállították állagmegóvás és restaurálás céljából, dr. Dankó László érsek elrendelésére. A templomból összesen 59 darab műtárgy került elszállításra.

http://www.tompa.hu/muemlekek.html

Vélemény, hozzászólás?