Szenna, Református(kazettás)templom

Határon belül - 93.000 km2

A Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény közepén tornyosul az egyszerű formájú, karcsú, 1785-ben épült református templom, Somogyország egyik legszebb műemléke. Festett kazettás mennyezetű, népi barokk stílusban készült, a berendezését Nagyváthy János asztalosmester készítette. A festett karzatok, a padok mellvédei, a mennyezeti kazetták a reneszánsz óta fennmaradt szépmíves mesterség csodás, főként tulipános motívumait őrzik. Az 1920-as években a templom tornyát és tetejét felújították, majd 1968-tól került sor újabb restaurálásokra.  A Műemlék Országos Bizottsága 1948-ban fogadta el a festett kazettás mennyezet restaurálási tervét, melyet Z.Soós István festőművész gyönyörűen meg is valósított. A Skanzen területén áll a falu másik műemlék jellegű építménye, az egykori református lelkészlak. Valamikor a 19. század elején készült ez a barokk stílusú ház. 2000-ben a Falumúzeum délnyugati részén épült az a hatalmas gépszín, ahol az aratáshoz használt mezőgazdasági gépek kiállítása tekinthető meg. A Gyűjtemény területén több pince, présház és egy református temető is megtalálható, melynek fejfái hiteles másolat alapján készültek. A Skanzen az a hely, ahol nemcsak a hagyományőrző épületeket csodálhatjuk meg, hanem bepillantást nyerhetünk a korabeli falusi élet hétköznapjaiba, népi-kulturális rendezvények idején pedig magunk is átélhetjük a múlt varázsát.

http://www.szenna.hu

[google-map-v3 shortcodeid=”9c64b6b3″ width=”350″ height=”350″ zoom=”12″ maptype=”roadmap” mapalign=”center” directionhint=”false” language=”default” poweredby=”false” maptypecontrol=”true” pancontrol=”true” zoomcontrol=”true” scalecontrol=”true” streetviewcontrol=”true” scrollwheelcontrol=”false” draggable=”true” tiltfourtyfive=”false” enablegeolocationmarker=”false” enablemarkerclustering=”false” addmarkermashup=”false” addmarkermashupbubble=”false” addmarkerlist=”Magyarország, Szenna{}moderntower.png{}Magyarország, Szenna” bubbleautopan=”true” distanceunits=”miles” showbike=”false” showtraffic=”false” showpanoramio=”false”]

Vélemény, hozzászólás?