Kolozsvári Magyar Napok 2023. A város szecessziós kincsei

Erdély - Partium

 

Bagyinszki Zoltán fotográfus vagyok Gyuláról. Számos szecessziós album készítője, kiállítások megvalósítója. Sokszor jártam már a Kincses Kolozsváron, szeretem a várost, hiszen a magyar történelem, kultúra, az épített örökségünk egyik meghatározó települése, köztudottan Erdélyország fővárosa. Kolozsvár ismét ünnepel, hallottam róla, így készültem a Kolozsvári Magyar Napok fesztivál programjait megtekinteni, belekóstolni a színes forgatag lüktető eseményeibe. Noha ez most nem sikerült, köszöntöm a várost, a szervezőket, a szakembereket, a nagyközönséget, a művészetpártolókat szeretettel. Nekik is válogattam a színes és változatos szecessziós /néha az eklektikával is keveredő helyi épületekből egy sorozatot, gondolva, hogy talán újabb kulturális látványosságként bővíthetem az így is gazdag fesztiválkínálatot.
A szecesszió talán kevésbé ismert stílus – egy évtizede azonban a Szecessziós Világnapok is kínálják a lehetőséget a jobb megismerésére. Úgy vélem, a nagy alkotók, híres építőművészek felé a tisztelgés szinte kötelességünk: Lechner Ödön, Kós Károly, Korb Flóris, Girgl Kálmán, Hubert József és sokan mások. A közismert erdélyi szecessziós városok nagyszerű építőművészeti alkotásokkal rendelkeznek a XX. század elejéről, a boldog békeidőkből: pl. Nagyvárad, Marosvásárhely, Arad, Temesvár, Szatmárnémeti, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda és persze Kolozsvár. Jelenleg az „Erdélyi szecessziós építészet” kincsestárán dolgozom. A magyar építészet-iparművészet felbecsülhetetlen értékeit őrizném meg tervezett képes adatbázisomban / 400 épület 8000 fotója. Ebből egy szolid részlet az értékes Kolozsvár szecessziós kincseit bemutató fotósorozatom.
Ajánlom tisztelettel, mindenekelőtt javaslom élőben, sétával is megtekinteni ezeket a csodákat, különösen az egyedi díszítő részletekre figyelve.
Természetesen a teljesség igénye nélkül ebben a válogatásban „csak” 18 alkotást tettem a világhálóra, de jelzem, hogy még további 10 helyi érték vár a feldolgozásra.
Gratulálok a megjelent Vakolatvirágok című, kolozsvári értékeket bemutató kiadványhoz. Jómagam sajnos még nem tudtam beszerezni ezt a kecsegtető „kötelező olvasmányt”.
Idénre jó szórakozást, hasznos ismeretszerzést, elsősorban pedig a magyar kultúra és művészet sikeres terjesztését kívánom Önöknek:

Bagyinszki Zoltán

Hozzászólás tiltva.