Szeged – Új Zsinagóga és az Izraelita bérház

Határon belül - 93.000 km2

A szegedi Új zsinagóga 1900 és 1902 között épült, Baumhorn Lipót tervei alapján, Magyarország második, a világ negyedik legnagyobb zsinagógája. A 22 zsinagógát tervező Baumhorn legjelentősebb és legszebbnek tartott alkotása. Építészetileg eklektikus stílusú épület, szecessziós, mór-arab-mediterrán, barokk, gótikus, román stíluselemekkel. 2017-ben 950 millió forintból felújították. Szeged város egyik legfontosabb műemléke, kiváló akusztikájának és 1340 ülőhelyének köszönhetően rendszeresen komoly- és könnyűzenei koncerteket is tartanak benne.

A 19. század vége felé a zsidó hitközség kinőtte régi zsinagógáját, új nagy templomot terveztek, építésére 1900-ban kapták meg az engedélyt. Európa egyik legszebb, hazánk második legnagyobb zsinagógája a szegedi Új zsinagóga. 1900 és 1902 között épült fel. Méretei: 48 m hosszú, 35 m széles, 48,6 m magas, belmagassága 32 m. Belső tartószerkezete kizárólag acélból készült. A zsinagóga stílusának megtervezésében nagy szerepe volt Lőw Immánuel (1854–1944) főrabbinak. A tervező Baumhorn Lipótot eszmékre, a híveket áldozatkészségre lelkesítette.

A kivitelezők Szilágyi János, Schaar Ede és Stark Vilmos voltak. A nagy szabad építési telek lehetőséget nyújtott a tervezőnek arra, hogy a templomot szimmetrikus alapbeosztású, központi elrendezésű, perspektívájában hatásos épületnek állítsa be.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Hozzászólás tiltva.