Szabadkígyóson, a zöld parkban

Határon belül - 93.000 km2

A tervek alapján jövőre megnyitják a felújítás alatt álló szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt. Jelenleg közel ötvenszázalékos a készültség. A park és a kert azonban mától kezdve a nagyközönség számára ismét látogatható.
Dr. Virág Zsolt ismertette a szabadkígyósi kastély kiállítási tematikáját, amely a Vendégségben Wenckheiméknél címet viseli, és a historizmus korának, a 19. század második felének főúri életformáját mutatja be. A miniszteri biztos hangsúlyozta, a Nemzeti Kastélyprogram keretében megújuló épületeket – a szemléltetés hagyományos eszközei mellett – interaktív módon mutatják be a látogatóknak. A vendégek VR szemüveg használatával átélhetik a repülés élményét, kipróbálhatják a személyzeti hívócsengő-rendszert, korabeli képeslapot készíthetnek egy preparált íróasztalon, illetve könyvajánló installáció is készül, de a korabeli divat világáról és a gasztronómiáról is érdekes információkat kaphatnak a látogatók – hívta fel a figyelmet.

Glázer Tamás szólt arról, hogy az évszázados múltra visszatekintő szabadkígyósi Wenckheim-kastély és a védett kastélypark építészeti-műszaki megerősítésével a mai kornak megfelelő turistafogadás feltételei és egy egyedi turisztikai kínálat biztosítása valósul meg. Ennek eredményeként tovább erősödik a térség turisztikai vonzereje, ami hozzájárul annak gazdasági fellendüléséhez – tette hozzá a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nkft. ügyvezető igazgatója.

www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/jovore-nyitja-ki-kapuit-a-szabadkigyosi-kastely-2705841

 

Hozzászólás tiltva.