Hosszúpályi tájház

Határon belül - 93.000 km2

A tájházban minden kedves látogató betekintést kaphat a parasztember életéről, a lakásbelső és a melléképületek, valamint a berendezések az életmódról, a társadalmi hovatartozásról árulkodnak.A régi parasztemberek mindent maguk állítottak elő, a mindennapi ételt, a ruhát, a lakást, a gazdasági épületeket. Tudták, hogy csak magukra számíthatnak, ezért nagyon sok mindent megtanultak. A föld művelésével biztosították, maguk a család és a jószágok számára az élelmet. A munkájuk jó és szakszerű elvégzése után, valamint a jó Isten segedelmére számítva bízhattak abban, hogy elegendő termést hoz a föld, így az újig nem kell éhezniük. Ez az életmód megkívánta a körülöttük levő élővilág pontos ismeretét, tiszteletét. Ennek eredményeként összhangban éltek a természettel. A természet élővilága biztosította az életben maradást. A földművelés a jószágtartás mellett a halászat, vadászat is beletartozott a minden napi életükbe. Sok mindent szájhagyomány útján adtak át egymásnak, Ennek a tapasztalatnak az átadásakor igazat kellett mondani, mert a megfigyelésekből, csak így tudtak pontos következtetést levonni. Reméljük az idelátogatók választ kaptak a bennük felmerült kérdésekre a tájház látogatása során. Ebben a rohanó világban egy kicsit megállt az idő, volt arra lehetőség, hogy eltöprengjen mi igazán fontos az életben.
A falumúzeum épületegyüttese egy gazdacsalád lakóházából és annak gazdasági melléképületeiből áll, melyek a lakóházzal egy sorban húzódnak. Az utca felől először a lakóházat tekintheti meg a látogató, majd az egy fedél alá épült kamrát és istállót, végül pedig a szekérszínt, a baromfiólat és az ólasgórét. A gazdasági épületek enteriőr-kiállításai az állattartás, a földművelés, és a szőlőművelés eszközeit mutatják be. A szabadpitar, a nagyház és a gazdasági épületbelsők kiállításai a 20. század eleji, hagyományos paraszti lakáskultúrát és életmódot mutatják be.

https://www.utazzitthon.hu/latnivalo/hosszupalyi/bodi-istvan-falumuzeum-es-tajhaz-20478

Hozzászólás tiltva.