Az első harangok az 5. században készültek. A 18. századig a harangöntők egyben ágyúöntők is voltak. A harangok bronzból és acélból készülnek. Magyarországon az első harangok megjelenésétől, azaz a 11. századtól kezdve a 20. század elejéig nem volt jellemző a harangöntés, általában német vagy osztrák mesterek készítették a hazai templomok számára a harangokat. A háborús harangelkobzások, rekvirálások azonban felkeltették magyar iparosok figyelmét a jövedelmező üzlet irányába, melynek köszönhetően az első világháború után az eddigi tendenciával ellentétben magyar harangöntők kerültek túlsúlyba a tornyokban függő harangok számát illetőleg. A Budapesti Ecclesia Harangművek öntödéjének műszaki vezetője a ma is létező, Sinnben székelő cég tulajdonosa volt, tőle származik országunk második legnagyobb harangja a Szegedi Dómban. A 20. században neves harangöntők voltak még Gombos Lajos (a jelenlegi harangöntő apja), Seltenhofer Frigyes, Szlezák Rafael és Szlezák László (ők mind csak bronzharangokat készítettek).
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából