Szeged – Napsugaras tájház

Határon belül - 93.000 km2

Nyíl utca 43. sz. alatti napsugaras parasztház, Alsóvárosi Tájház

A napsugárdíszes lakóépület közvetlen a Nagyárvíz (1879) után, 1880-ban épült, így egyike a legrégebbi árvíz utáni alsóvárosi parasztházaknak. Az építtető Rácz József, földműves. A városképi jelentőségű népi műemlékházat 2010-ben Alsóvárosi Tájházzá alakították. Megfelelő források előteremtésével a kiváló szegedi néprajztudós, Bálint Sándor emlékét, szellemi hagyatékát megidéző kiállításokat egy újabb épület fogadhatja magába.
Eredeti állapotában az Alföldre jellemző soros elrendezésű, háromosztatú, alápincézett lakóház. Építésekor szabadkéményes konyhával rendelkezett, a kéményaljában berakott tűzhellyel. Az utcára néző tisztaszobában sárból rakott boglyakemence állt. A ház hosszában az udvar felől nyitott, faoszlopokon nyugvó, fa korlátos, könyöklős ereszaljával rendelkezett.
A fölfelé keskenyedő szabadkéménnyel rendelkező konyhát egy füstfogó szemöldökfal választotta el a pitvar felől. A szabadkémény alatt oldalt kemenceszáj nyílt, innen fűtötték a tisztaszobát. A konyha hátsó falán a régi építésmód szerint középen kiszélesedő párkány középtűzhely volt. Alakjára, külsejére utaló nyomok itt már nem voltak, így az újonnan épített tűzhely nem az eredetit mutatja.

Alsóvároson jellemző módon az 1920-as évek táján kezdték el vékony tapasztott fafödémmel lepadlásolni a kéményalját, egy időben a főzőberendezések korszerűsödésével.
A konyha (pitvar) másik oldaláról újabb szoba nyílt. Padozata az első két helyiség szintjéhez képest magasabban helyezkedik el, alatta van a pince. Itt a helyi gazdálkodás tárolóeszközei, palackok, kasok, szőlőprés, hordók láthatók.
1903-1913 között a házat tovább bővítették istállóval, kocsiszínnel és hátsó szoba oldalához toldott kis kamrával. Az épületet 1963-ban helyezték műemléki védettség alá.
A jelenlegi állapot a 20. század derekának lakóterét érzékelteti a rekonstruált szobabelsővel, az újratervezett régies konyhával.

A Szegedet romba döntő tiszai Nagyárvíz után Lechner Lajos típusterveit kínálták az építkezőknek. A tervek megőrizték a házak tetőinek utcára tekintő, deszkás végoromzatát, a korábbi napsugaras díszítményt, amelynek legszebb példái Alsóvároson találhatók, bár napjainkra számuk töredékére zsugorodott.
Bálint Sándor néprajzkutató a barokk Istenszem (az alsóvárosiak ajkán Istenszöm), a Szentháromságot jelképező oltalmazó, bajelhárító háromszög népi megfogalmazását látta a napsugaras oromzatokon. A fenyőfa deszkázatnak több kialakítási módja ismert: rendszerint a padlás szellőzőnyílásából áramoltak szét a napsugarak. Az oromzat alsó szakaszában pedig zsalugátersáv futott végig, amelynek ritmusos sorában díszes vakzsalugáterek és gérbéllések váltják egymás. Az alsó csúcsokat legyezők zárják. Középen gyakran megjelenik a virágszerűen kiugró, úgynevezett mintafaragvány, stilizált növényi díszítőelemekkel. Figyelemre méltók az oromzat díszes, csipkézett vízvető deszkái is.

http://www.napsugarashaz.hu/?page_id=2

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!