Koszta Rozó a gyulai festőművész – válogatás egy közelmúltbeli gyulai kiállítás kapcsán

Gyula városa

A gyulai festőművész születésének 90. évfordulójára emléktárlatot rendeztek a Kohán Képtárban.

Koszta Rozália születésének 90. évfordulójára emlékkiállítást rendezett a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. A Kohán Képtárban a gyulai alkotó 38 képe látható: korai, bravúros ecsetkezelésű portrék és aktok, valamint a millió közül is felismerhető kontúros alakok, tájak és a kék-zöld egyedi találkozása a horizonton. Az emlékkiállításon relikviák is megtekinthetők, fotók, levelek, képeslapok és újságcikkek Koszta Rozó életéből. Sőt, felvételről még hangját is meghallgathattuk, amely egy interjú során készült valaha ugyanott – a jelenlegi képtár épületében.

forrás: Gyulai Hírlap – 2015. március 26.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!