Marosillye – Bethlen Gábor szülőháza

Erdély - Partium

Bethlen Gábor marosillyei szülőházát a közelmúltban megvásárolta a dévai Szent Ferenc Alapítvány. Felújítása után emlékházat kívánnak kialakítani, amely az erdélyi fejedelem életét és Erdély történetét mutatná be. De vajon tényleg abban az épületben született a fejedelem?

Bethlen Gábor fejedelem

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1580-ban Marosillyén látta meg a napvilágot iktári Bethlen Farkas és szárhegyi Lázár Druzsiánna fiaként. Emlékezetét ma a nagyenyedi Bethlen Kollégium diáksága által 1909-ben állíttatott felirat hirdeti a marosillyei kastélyból fennmaradt zömök épület homlokzatán, amelyet általában Bethlen Gábor szülőházaként emlegetnek. Ez az emléktábla modern utóda annak a másik, a fejedelem címerével díszített, kőbe vésett feliratnak, amellyel még Bethlen Gábor életében, 1627-ben jelölte meg öccse, István az erdélyi fejedelmi székbe emelt bátyja szülőhelyét.

Megjelölt szülőhelyek

A humanizmus gondolkodásához annyira illő, a nevezetes személyiségek szülőhelyét már életük folyamán megjelölő szokásnak az erdélyi régiségben tulajdonképpen csak egyetlen kétségtelen példáját ismerjük még: 1606-ban a kolozsvári tanács egy nagyméretű címeres és feliratos kőtáblával jelölte meg Bocskai István (1557-1606) választott magyar király és erdélyi fejedelem szülőházát a kolozsvári Óvárban.

Noha keletkezésének pontos indokait nem ismerjük, elképzelhető, hogy a táblát a fejedelem közelgő 50. születésnapja alkalmából állították, s elkészültekor, 1605 őszén megrendelői nem sejthették, hogy a fejeledelem nem éri meg az évfordulót.

Bethlen Gábor fejedelem Bocskai István környezetében vált az erdélyi politika meghatározó személyiségévé, s uralkodása során nagy elődje példáját próbálta követni nem kevés tehetséggel és előrelátó nagyvonalúsággal. Így Bethlen István – aki a fejedelem harmadik felvidéki hadjárata idején, 1626-1627-ben Erdély kormányzója volt – elhatározása, hogy fejedelemmé választott bátyja szülőházát emlékkővel jelölje meg, nem lehetett független a Bocskai-emléktáblától. Ezt a megállapítást lényegében alátámasztja a marosillyei feliratba foglalt latin vers, amely Mátyás király és Bocskai István kolozsvári születésére utalva vezeti be Marosillye magasztalását: “Illye vára tiszteletére és örök emlékezetére: ez volt a szülőhelye őfelsége a Római Szent Birodalom és Erdély fejedelmének, Gábornak, aki a nevezett atyai várban Krisztus 1580. évében szerencsésen megszületett, mint ősi Bethlen családjának tündöklő csillaga.

Corvin király bölcsőjével kérkedik Kolozsvár városa, ugyanaz a város szülte nekünk Bocskait, Illye a maga hatalmas neveltjének örvend hűségesen, aki csatában vitéz, békében jóindulatú fejedelem. A haza atyja, de egyszersmind az ősi szabadság védelmezője ő, s ezért népeinek egyenlő jogokat ad. Itt, mivel Bethlen fejedelem tartja a jogart, minden dolog arculata jóvá, derűssé válik. Ó, Istentől kedvelt ragyogó ház, mely ekkora szellemet és aranykort termett. Az Úr 1627. évében.”

Az illyei monumentum nem maradt fenn. Marosillyéről 1794-ben a fejedelem emlékét tudatosan ápoló nagyenyedi református kollégiumba szállították, ahol valószínűleg 1849-ben semmisült meg. Szövegét és formáját azonban többen is rögzítették. 1640-ben “egy fedeles, aranyos czímer”-ként szóltak róla az összeírók, 1693-ban pedig a következőket írták róla: “Van az falban faragott kőből kimetczett, a néhai felséges Bethlen Gábor fejedelem nagy öreg aranyos czimere, rajta való irással edgyütt.” Az 1694-es leltár szerzője még több részlettel szolgál: “Amint mondgyák, a nagy emlékezetű néhai méltóságos Bethlen Gábor fejedelem ezen boltos házban született, amint a meghirt ajtaja felől való falában berakott fejér faragott kőre virágossan kimeczett aranyas czimere allyában való, nagy betükre kimeczett írás és versek is világossan mutattyák…” Benkő Ferenc 1800-ban megjelent műve szerint a kőlap: “felső részén két angyal egy koronát tart, alatta vagyon M[agyar]ország és Erdély tzimere, ezeknek közepekben egy gyék[gyík] abrontsban az Iktári Bethlen pár hattyu tzimer, a kő két oldalán két oszlop, felyül egy tsipkés párkány, legalol e következendő alírás vagyon, mellyek valaha átallyában ki voltak festve és ki aranyozva…”.

Kétségtelen, hogy a “virágos” és “fedeles” (oromzatos) keretelésű, gazdagon aranyozott, festett faragvány elkészítését kolozsvári kőfaragóknak és képíróknak kell tulajdonítanunk. Az előbbiek közül két mesternév jöhet számba: Diószegi István és Molnos János faragták 1629-ben a kolozsvári Szabók tornyának emlékkövét, valószínű tehát, hogy két évvel korábban ők lehettek az illyei címerkő mesterei is.

Hol a szoba?

Vajon az épületegyüttes melyik részében lehetett az a boltozatos szoba, amelyben a nagy fejedelem meglátta a napvilágot? A válaszhoz a felirattal jelölt épületrész és az egész épületegyüttes egykori viszonyát, valamint a kastély építéstörténetét is tisztázni kell.

Marosillye nyugati szélén, a városi kórház területén található az a lakatlan műemléképület, amelyben a közhit szerint Bethlen Gábor fejedelem született. Ettől nyugatra áll a jelenleg kórházként használt romantikus stílusú kastély, amellyel korábbi épületeket helyettesítettek. Ennek a XIX. század közepe táján emelt épületnek a gazdasági udvaráról választották le azt a szomszédos telket is, amelyen a most omladozó, de egykor rangos XVIII- XIX. századi uradalmi magtár alkotja az együttes nyugati határát. Az említett épületeket magában foglaló, megközelítőleg téglalap alaprajzú telek déli oldalát a Maros árvízvédelmi töltése, északi oldalát az országút határolja.

A bennünket leginkább érdeklő, s a 2002-től folyó helyreállítás során alaposabban megvizsgált épület egy sarokbástya. Belső helyiségei közül az ikerablakokkal megvilágított délit dongaboltozat fedi, mely reneszánsz ízlésű és profilú gyámkövekre támaszkodik. A boltélek két zárókőben futnak össze, ezek egyikén Bethlen Farkas monogramos címerét tárta fel a falkutatás. A helyiség ajtókerete szintén reneszánsz profilú, szemöldökfrízében “Bethlen Farkas cinaltatta ezt 1.5.8.2.” felirattal. Előtte egy eredetileg nyitott, mára lakóhelyiséggé alakított erkély állott, melynek a bástyáéval azonos fedélszékét három, fejezet és lábazat nélküli, nyilván valamelyik közeli, Hunyad vármegyében sűrűn előforduló római romterületről szerzett toszkán oszlop támasztotta alá. Ez volt az udvarról a bástya lakószintjére vezető lépcső pihenője is, mellvédje a várvédőket oltalmazta. Az épületbe vezető mai lépcső és a túloldalán nyíló második boltozott helyiség már későbbi korok toldása.

A fejedelem atyjának, fia születését két évvel követő építkezésére utaló felirat már önmagában is óvatosságra kellett volna intsen. A kastély fentebb idézett leltáraiból ugyanis egyértelműen kiderül, hogy ez a bástya, amelyet annak idején – vélhetőleg festett díszítése okán – Veres-bástyának neveztek, annak a négy, sarokbástyás védőövnek a maradéka, amelyet Lippa vára 1552. évi török megszállása után, annak pótlására évtizedeken keresztül építtettek ki a birtokosok, illetve az ország, hogy abban helyőrség állhassa útját a temesi pasaság felől Erdélyre törő török csapatoknak. Éppen ilyen meggondolásból adományozta az illyei birtokot 1576-ban Báthory István fejedelem hűséges katonájának, iktári Bethlen Farkasnak. 1552 után az erdélyi országgyűlés többször is adót szavazott meg a vár építésének támogatására, mindenkori tulajdonosait pedig arra kötelezte, hogy az ország védelmére harminc főnyi helyőrséget tartsanak benne, Erdélyben birtokos – tehát anyagilag felelősségre vonható – parancsnok vezetésével. A vár fel is épült, négy bástyája közül csak a talán védettebb és kisebb, a hátország s a Maros felé forduló déli Veres-bástyát – bástyánkat – nem töltötték fel, hogy belsejében lakóhelyiségeket alakíthassanak ki.

Címer a toronyban

A vár erődítéséről utoljára éppen Bethlen Gábor korában olvasunk: Szalárdi János Siralmas magyar krónikájában a fejedelem érdemeként emeli ki, hogy “Hasonlóképpen Illye várát is, hogy ősökről [sz]álló[?] jószágok volna [ti. a Bethleneknek], nagy[/négy?] erős, reguláris kőbástyákkal, kőfalakkal környülvetetvén, amint megkezdette volt építtetni, úgy, hogy abban Lippa vára helyett derék praesidium tarthatnék az ország oltalmára.” Marosillye ugyanis Lippa 1616-os ismételt török kézre kerülése, tehát mintegy húszéves szünet után kapott megint szerepet a határvédelemben. Ezentúl, akárcsak iktári Bethlen Farkas életében, erődítményeinek tökéletesítését közügynek tekintették, költségeit pedig közpénzből fedezték, így méltán dicsérhette a krónikaíró a fejedelem előrelátását, aki immár uralkodóként támogatta az ottani várépítést. A vár 1670-ig állt, akkor az erdélyi országgyűlés úgy döntött, hogy a védőövét lebontatja, nehogy a török terjeszkedés támaszpontja legyen. Az 1675 után keletkezett leltárakban valóban csak a lakóépületnek tekintett, önmagában védhetetlen Veres-bástya és a lerombolt kőfalak helyettesítésére időközben elkészült, palánkba foglalt, felvonóhidas kőkapu emlékeztet a külső erődövre. A belső udvar kapujától jobbra emelkedett az északi sor magasföldszintes udvarházának az épülete, balra pedig a különálló, háromszintes torony.

Itt találtak rá a leltárak készítői az általunk vizsgált címerre. Az épületnek jól boltozott, kétszakaszos pincéje volt, szinte a föld színén – a talajvíz miatt nem mélyíthették tovább a Maros árterületén -, fölötte pedig a magasföldszinten és az első emeleten két-két helyiséget találtak: az alsók boltozottak, a fölöttük levők mennyezetesek voltak. Az épület egyik sarkához, annak egyedüli bejárataként csigalépcsős tornyocska csatlakozott, amelyet nyolc kis ablak világított meg. Kilencvenkét tölgyfa lépcsőfoka mintegy 16,5 méter magasságot jelent a védőemelet szintjéig, ehhez kell hozzáképzelnünk a második emelet, a fedélszék meg a filegória magasságát, így bízvást becsülhetjük az épületet 20 métert meghaladó magasságúnak. A címerrel díszített helyiség, Bethlen Gábor születésének a helye a magasföldszinten nyílt közvetlenül a lépcsőtorony felől.

Ez a téglalap alaprajzú épület tűnik a legrégiesebbnek az egész együttesben, melynek valószínűleg korai magva, lakótornya lehetett, amit bizonyosan még az Illyét hosszú ideig birtokló, 1575-ben fiágon kihalt Dienesi-családtól örökölt Bethlen Farkas. A Dienesiek “castellumát” már 1468-ban említik forrásaink. Minthogy az ostromágyúk korában, a XVI. század utolsó negyedében ilyen magas építmény már több veszedelmet, mint hasznot hajtott védőinek, valószínű, hogy csak a kedvező terepviszonyok, illetve tulajdonosainak az a korabeli Erdélyben általánosnak tűnő s közvetlen tapasztalatban gyökerező meggyőződése tartatta fenn, hogy kisebb támadás esetén amúgy sem hoznak magukkal nehézágyút az ostromlók, nagyobb támadás esetén viszont mindenképpen védhetetlen a kis erődítmény. Az egyetlen szellőztetőablakos pince, a magasföldszinten elhelyezett nagy, bolthajtásos tűzhelyű kemence, a szintenként kiugró árnyékszékek, az emelet egyik helyiségének “ajtóforma” – padlóig érő, korábban bejáratként használt – ablakai, a bejáratnál elhelyezett, falba bocsátható reteszgerenda, a lépcső különálló fedélszéke alatti “puskaporos-házacska”, az utolsó szint “lövőbástya” elnevezése, erkélyesen kialakított lőrései, valamint a filegória kettős, vigyázóhely/nyári ház elnevezése különös módon elegyítik a régies és újabb, védelmi és kényelmi elemeket, de kétségtelenül tükrözik azt a tulajdonosi szemléletet, mely a Tornyot továbbra is végső menedékként kezelte. A lépcsőtorony későbbi építkezés toldása lehetett, a torony eredeti, középkorból származó, elmozdítható “feljárata” az emeleti, “ajtóforma ablakos erkélyre” vezethetett.

Az épület javítását illetően egyetlen biztos adattal rendelkezünk: 1619. augusztus 2-án kelt Bethlen Istvánnak az az elismervénye, amellyel a besztercei tanácsnak nyugtázza 40 000 zsindelyszeg átvételét az illyei torony “építésére”. Akkor tehát a torony zsindellyel héjazott fedelének a megújítása lehetett soron, s talán nem tévedünk, ha feltételezzük, hogy akkor készült a kiemelkedő vigyázó filegória is.

Az együttes harmadik épülete, az 1629 táján épített udvarház kényelmesebb és mutatósabb épület volt, amely jobban kielégítette a fejedelmi családból származó tulajdonosok megnövekedett reprezentációs és differenciálódó lakóigényeit, s árnyékba borította a későbbiekben lakásként már nem használt Tornyot, amelyben az előző nemzedék született. 1629-ben Bethlen István már az udvarház számára rendelhetett ajtó- és ablakkereteket Kolozsvárról, s ezt az ugyancsak magas pincére épült, négy helyiségből álló együttest Thököly Imre 1677-ben kétmenetesre építtette át.

Már lebontották…

Bethlen Gábor szülőháza tehát, az élő hagyománnyal ellentétben, a kastély mára nyomtalanul eltűnt, a XVII. század elején még használt és átalakított lakótornyában volt, amelyet 1794 előtt bontottak le. A középkori lakótorony köré éppen Bethlen Gábor születésének éveire épült ki a korszak harcászati elképzeléseinek megfelelő, vizesárokkal, felvonóhidas kapuval és négy olaszbástyával erődített külső védőöv. Ennek a legvédettebb kis bástyáját Bethlen Farkas már lakóépületnek építtette, s nem lehetetlen, hogy 1582 után családjával ide is költözött a kényelmetlen középkori lakótoronyból.

Bethlen Farkas 1590-ben bekövetkezett halála után azonban nem maradhatott kiskorú árvák kezén az erdélyi határvédelem szempontjából fontos illyei vár. Báthory Zsigmond akaratából birtokjogukat felfüggesztették, a két fiú pedig egy másik katonaember gyámsága alá, nagybátyjuk, Lázár András szárhegyi udvarába került. Illyei jószágukat csak nagykorúságuk elértével, 1600-ban kapták vissza: az osztozkodáskor az elsőszülött Gábornak jutott Marosillye. Ám 1602-ben Giorgio Basta elkoboztatta tőle, s csak Bocskai István uralkodása alatt szerezte vissza. Fejedelemmé választása után, 1614-ben öccséhez, majd unokaöccseihez, azok korai halála után pedig Bethlen István leányági leszármazottaihoz, a Thökölyekhez került az illyei vár.

Forrás: Kovács András cikke www.eletestudomany.hu/hirek/9.html

Vélemény, hozzászólás?