Miskolc – Lillafüred – Palotaszálló ólomüveg ablakok

Határon belül - 93.000 km2

A szállót 1927 és 1930 között építették fel, Lux Kálmán tervei alapján, Bethlen István miniszterelnök javaslatára. A cél egy olyan kormányüdülő építése volt, ahol a nemzetközi tárgyalásokat luxuskörnyezetben bonyolíthatja majd le a kormány. Az eredményt, aki járt már Lillafüreden a Palotaszállóban, 84 éve láthatja egy szűk réteg.

Mivel többször jártam a szállóban, tudtam, hogy a földszinten lévő, kör alakú étteremben hat ólomüveg ablakot helyeztek el, a szálló megnyitása utáni években. Ezeket szerettem volna lefotózni. A sors közbeszólt, mert éppen zártkörű rendezvény volt, amit reggel nem közöltek előre az étterem ajtaján. Nyolc óra előtt jártam ott, megnézni az étlapot.

Mivel délben nem nyitottak ki, bementünk a szálló halljába. Ott is van egy kávézó, ahová a vendégeket várják.
Érdekes, nem emlékeztem gyerekkoromból, és semmilyen más forrást sem láttam arra vonatkozóan, hogy a szállóban is vannak színes üvegablakok. Leültem gyanútlanul kávézni; de rögtön úgy pattantam fel, mit akit a bolha megcsípett. Éppen ez elé, a műlapon bemutatott három hatalmas méretű ablak elé telepedtem. Azt láttam, hogy a szocialista időkben SZOT üdülőként működtetett szálló hallját kicsit átváltoztatták. A tereket módosították, a mai igényeknek megfelelően.

A triptichon Mátyás király vadászatát ábrázolja. A bal oldalin még gyülekeznek a vadászok. A középsőn a király, feleségével Beatrix királynéval érkezik; a jobb oldalin meg a medve elejtése fölötti öröm látszik az arcokon.
A wikipédia szócikke szinte mindenre kiterjed a szállóval kapcsolatban; nagyon érdekes, és részletes. De az üvegablakok tekintetében bizonytalan adatokat tartalmaz. Ennél a három ablaknál sem volt mindegyiken szignó, de biztos vagyok benne, hogy a három ablakot egységként kell nézni, és kezelni is. Helbing Ferenc, az Iparművészeti Főiskola egykori rektora készítette a terveket, a kartonokat, ami alapján a két üvegművész elkészítette azt. Gyönyörűek a részletek, és egészen lenyűgöző összességében ez a három ablak.

https://www.kozterkep.hu

Vélemény, hozzászólás?