Az erdélyi Barcaság központját jelentő Brassó városától északkeleti irányban alig néhány kilométerre terül el Szászhermány községe, amely a Világörökség részét képező templomerődjéről híres. Könnyű rátalálni, mert a patinás egykori szász polgárházakkal övezett Főtér közepén emelkedik.
Miután az Árpád-házi uralkodók hívására a XII. századtól kezdve jelentős létszámú németajkú hospes {telepes} érkezett erre a vidékre, gomba módra szaporodtak el lakóhelyeik. Hermányról először 1240-ből maradt fenn okleveles említés, amikor a Szent Miklós tiszteletére felszentelt egyházáról írnak.
Az eredeti épületet 1421-ben alakítják át gótikus stílusban, födémét hálóboltozatra cserélve ki. Ugyanekkor az egyre sűrűbbé váló török rablótámadások elleni védekezésül erődtemplommá formálják, köréje kettős kőfalat húzva, amelyet vaskos tornyok tagolnak. A mély vizesárokkal kerített templomerőd egyetlen bejáratához hosszú fahídon keresztül lehetett bejutni.
Az innen nyíló boltozatos alagút közepét csapóráccsal zárhatták le, ez napjainkig fennmaradt. A vész esetén ide menekülő lakosság számára mintegy 200 kamrát toldottak a kőfalhoz. Ezekben tarthatták értékeiket, húzhatták meg magukat a szász családok. Szükség is volt reájuk, elég csak végiglapozni a korabeli krónikákat. 1552-ben garázda moldvai csapatok, míg 1599-ben Vitéz Mihály havasalföldi vajda dúlta fel a békés települést.
A Báthory Gábor zsarnoksága ellen fellázadt szászok elleni büntetőhadjáratra ide érkező fejedelmi had 14 napig vívta a templomerődöt, mígnem dolgavégezetlenül kénytelenek voltak elvonulni. Megtorlásul azonban porig égették a lakóházakat. 1658-ban szintén sikerült a szászoknak magukat megvédeni a moldvai vajda támadásától. A Rákóczi-szabadságharc idejében a szászok mindvégig hűségesen kitartottak a Habsburg császár és királyi ház oldalán. Utoljára a fegyverek zaja 1848 decemberében verte fel a templomerőd csendjét, amikor a felkelő székelyek rohammal vették be az ide menekülő osztrák katonaságtól.
A XIX. század második felétől kezdve végleg elvesztette katonai fontosságát. Mély árkát betömték, a fahíd helyett árkádos, fedett folyosót alakítva ki. Az egykor oltalmat adó kamrák egy részét is lebontották. Ennek ellenére, mégis megőrizte középkori formáját, aminek ódon levegőjét nagyszámú, a történelemre fogékony látogató szívja magába.
Szatmári Tamás – http://www.erdelyivarak.hu