Debrecen – Virágkarnevál 2015

Határon belül - 93.000 km2

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ A 46. DEBRECENI VIRÁGKARNEVÁLRÓL

Az idei évben is megrendezték 2015. augusztus 20-án a Virágkarnevált Debrecen városában. Tavaly Gyulát egy nagyon szép virágos kocsi képviselte a rendezvény keretében. Az idén 16 gyönyörűen feldíszített „virágköltemény” volt látható a karneváli felvonuláson.
Gyula várost Bagyinszki Zoltán vezető főtanácsos képviselte a fesztivál keretében szervezett rendezvényeken. Dr. Görgényi Ernő polgármester úr üdvözletének és egy városi  ajándékcsomag  átadására is sorkerült a polgármesteri fogadás keretében. Bagyinszki Zoltán a Debreceni Nagytemplom előtti tribünről végigfotózta a felvonulás eseményeit, amelyekből egy szerény válogatást az alábbiakban ad közre.
( A 12 fokos hőmérséklet és a folyamatosan szemerkélő- néhol zuhogó eső megnehezítette a  fotós, a fellépők és a szervezők dolgát. Végig reménykedett minden résztvevő, hogy eláll majd  az eső, kisüt a nap, melegszik kicsit a levegő – eredménytelenül.)
A 16 kocsi mellett több mint 20 művészeti csoport (táncosok, népi táncegyüttesek, mazsorettek, különféle zenekarok) közreműködése színesítette a felvonulást. A fő programot megelőzte a kerékpárosok, és a  veteránautók felvonulása. Este a debreceni nagyerdei új stadion gyepszőnyegén gálaműsort szerveztek az érdeklődő nagyközönség számára. Ezt követően este 10 órakor itt is tűzijáték zárta a programot. Ekkor már csak a szokatlanul hűvös levegő nehezítette a szervező  Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft dolgát.

A FELVONULÁSON RÉSZT VETT DÍSZÍTETT VIRÁGKOCSIK SORRENDJE:
(A FOTÓK SORRENDJÉBEN IS LÁTHATÓ VIRÁGKOMPOZÍCIÓK)

1. A SZENT KORONA
A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. virágkocsija

2. DEBRECENBE KÉNE MENNI
A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. virágkocsija

3. AZ ÖREG HORGÁSZ ÉS A TISZA-TÓ KIRÁLYA
Tiszafüred Város Önkormányzatának virágkocsija

4. DRONGÓ
Az NI Hungary Kft. és Debrecen Megyei Jogú Város közös virágkocsija

5. KülDEtés a jövőbe
A Debreceni Egyetem virágkocsija

6. MEGSZÉPÜLVE, JÁTÉKOSAN, VARÁZSLATOSAN
A KEVIÉP Kft. virágkocsija

7. E.ON OKOS VÁROS
Az E.ON Hungária Zrt. virágkocsija

8. AZ ÖRÖK NYÁR BIRODALMA
Az Aquaticum Hotel & SPA Debrecen virágkocsija

9. KÖZÖSEN TARTJUK MOZGÁSBAN A VILÁGOT
Az FAG Magyarország Ipari Kft. virágkocsija

10. KALÓZHAJÓ
A FÓRUM Debrecen Bevásárlóközpont virágkocsija

11. MINDENKIBEN OTT LAKOZIK A HŐS
A TEVA Gyógyszergyár Zrt. virágkocsija

12. KÍVÁNSÁGCSOKOR A KORZÓRÓL
Az Auchan Korzó virágkocsija

13. A TISZTESSÉG LOVASA
A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara virágkocsija

14.300 – KATOLIKUS ÚJJÁSZÜLETÉS (GYŐZTES)
A Szent Anna Főplébánia virágkocsija

15. TELENOR HIPERNET
A Telenor Magyarország Zrt. virágkocsija

16. NYITOTT ABLAK EURÓPÁRA
Debrecen és Nagyvárad közös virágkocsija

„Idén is a nagyközönség döntött abban, hogy melyik a legszebb virágkocsi, vagyis beküldött szavazataik alapján dőlt el, hogy ki kapta a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egyedi gyártású, félmillió forint értékű vázáját.
A nézők szerint ebben a kategóriában a Katolikus újjászületés, a Szent Anna Plébánia kompozíciója volt a legszebb. A művészeti csoportok versenyében fej-fej mellett végzett győztesként a Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület Debrecen (a fotókon piros, látványos karneváli jelmezben) és az R’n’B Dance Team (színes, fehér csíkos szemüveges, bodorított barna parókában)

A legszebb virágkocsi tervezője, a szobrász Tamus István. Virágdizájn: Antal István és Antal Istvánné. Statikus: Sofém Kft.”

Forrás: http://www.haon.hu/megvannak-a-viragkarneval-gyoztesei/2899882

Bagyinszki Zoltán gratulál a szervezőknek és köszöni a részvételi lehetőséget.

2015.08.24.

Vélemény, hozzászólás?