Erdély erődtemplomos falvai néven került fel a Világörökség listájára hét dél-erdélyi falu, a 13.-16. századbeli jellegzetes építkezési módszerével:
* Nagybaromlak, Szeben megye
* Berethalom, Szeben megye
* Kelnek, Fehér megye
* Prázsmár, Brassó megye
* Szászfehéregyháza, Brassó megye
* Szászkézd, Maros megye
* Székelyderzs, Hargita megye, magyar falu.
Az erdélyi szász falvak a 13. században jelentek meg, amikor a magyar királyok szászokat telepítettek a vidékre. Különböző kiváltságokat élveztek és a sajátos közösségformáló kultúrájuk évszázadokán át fentmaradt. Mivel a vidéket állandó török és tatár betörések fenyegették, a szászok különböző méretű erődítményeket építettek. A 15. század közepéről már 250 szász falu erődtemplomáról maradtak fenn adatok. A legfontosabb városokat teljesen megerősítették, a kisebb falvak pedig egy-egy erődtemplom köré csoportosultak. A templomokat vastag fallal vették körül, amelyet lőrésekkel, szuroköntőkkel, gyilokjárókkal és a kor hadászati szintjének megfelelő egyéb védelmi elemekkel láttak el. Veszély esetén a teljes lakosság a falon belülre költözött. Az erődtemplom sarokbástyáiban és védőfalaiban raktározták a a családok gabona- és szalonnakészletét, béke- és háborúidőben egyaránt, olyan zár alatt, amelyet a tulajdonos nem nyithatott ki egyedül. Itt őrizték a lányok kelengyésládáját is. Az éléstárakat hetente kétszer lehetett kinyitni, és a közösség elöljárói felügyelete alatt kivenni a tartalékból.
A templomerődök azonban csak ideiglenes védelmet biztosítottak a támadások ellen, ezért előre látható veszély esetén a falvak lakói a legközelebbi erődített városba menekültek. Nagyszeben a 13. században, Brassó és a többi szász város a 14.-15. században építette meg kőfalát, amelyet folyamatosan erősítettek és bővítettek.
A 18. századra a vártemplomok elvesztették védelmi funkciójukat, de a szász falvak lakossága még a 19.-20. században is sok helyen a toronyban őrizte ünneplő ruháit. Szintén tovább él a „Speckturm”, azaz „szalonnatorony” elnevezés.
Forrás: wikipédia