Abasár – Aba Sámuel királyi települése és történelmi emlékei a Mátrában II.

Határon belül - 93.000 km2

Feldebrő és Abasár É- Magyaroszági települések a Mátrában. Kevesen tudják a nagyon kevés hazai királysírok- sírhelyek egyike kötődik a 2 településhez. A közeli Feldebrőn helyezték először örök nyugalomra
Aba Sámuel magyar királyt, az altemplomban- amely ma i s megtekinthető fontos román kori műemlékünk. Majd innen került az akkori királyi rezidenciára – a hagyomány szerint valószínű földi maradványai is Abasáron találhatóak.
A híradások nyomán-a megírt és bemutatott eredmények motiváltak , hogy a napokban felkerssem Abasár településünket.
A főtéren található rk. templom is reett középkori részleteket (különleges a templom kapu feletti beépített írásos kőfaragvány) és a templom mellett néhány méterre áll a király bronzból készült egész alakos szobra is.
Abasár Történelmi Emlékhely-birtokközpont a legfontosabb adatok a központban állított bronz táblán olvashatóak 1. kép.
A történelemben, folyamatos hatalmi játszmák- harcok és háborúk kísérték az államalapítást követő évszázadokat. Regénybe illő történetek, béke időben fejlődés sok szépséggel, eredményekkel, persze kudarcokkal, tragédiákkal is. A Képes Krónika “beszámolt” ezekről. Ezt a királyt is meggyilkolták! Aba Sámuel egyik legkorábbi uralkodónk volt. A 3. királyunk 1041 és 1044 között uralkodott.
A nyughelye a monostorban lehetett, ennek a feltárása-kutatása (az utóbbi években) folyamatos és eredményes régészeti munka volt.
A fotók bemutatják az eddigi eredményeket – kiásott alapokat,a megtalált körtemplomot. Sírkő fedlapokat is találtak, emellett temetőt emberi csontmaradványokkal.
A régészek és tudományos szakemberek tevékenysége által az értékes történelmi leletek, eredmények reményeink szerint hamarosan látogathatóvá válnak. Reméljük, hogy a nagyközönség számára is mielőbb olvashatóvá válnak az érdekes történelmi információk.
A munka még folytatódik… a tudomány, a technika segítségével a további rejtélyek megoldódhatnak – netán a király sírja is előkerülhet. Bíz(z)unk benne!

Bagyinszki Zoltán

Hozzászólás tiltva.