Nyírbátor – Római Katolikus Minorita Templom 1479.

Határon belül - 93.000 km2

A templom a kenyérmezei győztes csata után épült. 1479 október 13-án a Gyulafehérvár (Erdély) melletti Kenyérmezőn ecsedi Báthori István erdélyi vajda és Kinizsi Pál temesi ispán által vezérelt magyar sereg legyőzte az Erdélyben portyázó török sereget. Valószínű, hogy a csata zsákmányából épült a templom. A másik év elején Báthori István megkezdi a templom építését. Egyhajós, hosszú szentélyű, teremtemplom, a hazai gótika egyszerű, nagyszabású alkotása. 1493-ban meghal Báthori István és az V. Báthori István által 1603-ban írt végrendelet alapján ide temetik el. (lásd a “Kripták és temetők” cikknél!) A XVI. század közepén Báthori György, az akkori földesúr az új vallás híve lett és ezek után a Rómához hű maradt szerzetesek, akik a kolostorban laktak és a lelkipásztori munkát végezték, mind nehezebb körülmények közé kerültek. 1587-ben súlyos csapás éri a templomot. Feldúlják, felgyújtják a templomot és a kolostort. Az útikönyvekben található leírások szerint Petraskó oláh vajda vezetésével rombolták le a templomot. Nos, ez nem igaz, mert az említett oláh vajda 30!! évvel a támadás előtt, 1557. december 26-án meghalt!!!! Lásd az alábbi oldalon! Bár az oldal románul van írva, de a születési és az elhalálozási dátumot így is meg lehet érteni. Az egy későbbi kutatás témája lesz, hogy ki volt a titokzatos támadó, mert a Petraskó féle változatot örökre el kell felejteni! A kriptákat feldúlták, minden értéket elraboltak, sőt az elhunytak csontjait is kivonszolták és szétszórták. A támadás után a templom romokban álltt, csak az északi oldalon levő falak meredtek árván az ég felé. Ezután 130 évig nincs római katolikus temploma Nyírbátornak. 1717-ben, a török hódoltság megszünése után, egy Erdélyből, Baksafalváról származó minorita szerzetes, Kelemen Didák kezdi meg a templom helyreállítását, melyben nagy segítségére van gróf Károlyi Sándor. 1718-ban már készen van a templom ideiglenes tetőzete, lapos fagerendás mennyezettel. 1722 és 1724 között készült el a barokk boltozat, a régi gótikus boltozat helyén. A gótikus mennyezetből csak a diadalív maradt meg! 1725 október 4-én szentelik fel újra a templomot, 1749-ben pedig Gersei Pethő Rozália költségén befedik újra a templomot és a tornyot. Az elliptikus előcsarnokot a XVIII. sz. második negyedében építik meg. A XVIII. és a XIX. században sokan temetkeznek a templomba, közöttük Krucsay János, Pexa Imre és Jósa István, akik az oltáraik alatt pihennek. 1834-ben földrengés, 1889-ben tűzvész okozott kárt és eközben pusztult el a torony sisakja és a három régi harang. 1890-ben a helyreállítás megtörtént, de a torony csak lapos fedést kapott és a harangok a templom mellé kerültek haranglábra. A templomot a “Hit és Egészség” úniós projekt keretében 2010-2011-ben felújították. Az oltárok közül a főoltár, Krucsay-oltár és a Pócsi oltár restaurálását végezték el, a torony gótikus sisakot kapott, így templomunk jelen pillanatban a térség legmagasabb épülete. A templom restaurálási munkálatai 2011. május 14-én befejeződtek, így templomunk immár teljes pompájában várja a kedves látogatókat, az imádkozni és áhitatra vágyókat.

http://nyirbatorrkminorita.hu/

Hozzászólás tiltva.