Gyulai értékek, kovácsoltvas remekművek II.

Gyula városa

Tél van, az idő sem/ a vírus sem kedvez a fotósoknak- de létrehívta a városunk különös és érdekes látnivalóit, amit sokszor rohanásunk közben észre sem veszünk pedig megérné…..
Séta a városban, de figyelmesen keresve Gyula csodálatos kézműves remekeit. A vasból készült műalkotásokat. Az indítást számomra a Rk. Nagyboldogasszony templomunk belső 3 remekbeszabott kapuja adta.
Majd a KÖVIZIG gazdagon díszített középülete következett és a Bíróság (Törvényszéki palota) ezután a Városháza szépséges részletei majd a temetők értékei és a magánházak is elvarázsoltak.
Kicsit régebbi fotók és a mai képek válogatása hozta össze a közel 40 épület ill. temetői részletet, a több mint 120 válogatott felvételt amit megfeleztem sajnos. (nehéz volt!)
és ebből most 2 részletben tudom bemutatni az online kiállítást. Akár lehetne a címe “VASREMEKEK” is.
Legalább 200 év speciális szakmai művészeti egyvelege az itt látható sorozat.Sajnos az alkotók a mesterek neveit nem is tudom hol lehetne megtudni ? Feltétlen érdemes volna megtisztelni őket, azokat akik e változatos világot megteremtették az izzó tüzes vasat formálva. Többször is volt szerencsém figyelni a munkájukat ahogyan formálják az üllőn kalapáccsal a mintákat, díszítéseket – főleg a szecessziós remekművek az igazi kihívás,a sok ívelt forma rendkívül látványos gazdagsága. Több 100 éve állják az idő viszontagságait hegesztés nélkül rögzítve.
Kapuk, korlátok, erkélyek, ablakrácsok, egyedi épület díszítőelemek kerülnek ki ügyes kezeik alól. Talán nem mondok újat kár, hogy ez a szakma, ez a művészet kihalófélben van. Bocsánat- kihalt?!
A honlapomon már bemutatva a budapesti szecessziós stílusú erkélyeket kapukat ablakrácsokat csodáltam évekkel ezelőtt, akkor nem gondoltam még, hogy Gyulán is vannak hasonló szépségek. Ismét megállapítható kiváló helyen élünk, a Kultúra Magyar Városa igazi tárháza az értékeknek. Javaslom néha lassítsunk és fedezzük fel a kovácsoltvas szépségeinket.

A fotók alatt olvasható az épület neve, illetve címe- a fontosabb ismert objektumok nem kaptak utcaneveket.

Bagyinszki Zoltán

Hozzászólás tiltva.