Bóly – Batthyany-Montenuovo mauzóleum/ különleges temetkező templom

Határon belül - 93.000 km2

A bólyi mauzóleum építését Montenuovo Wilhelm-Vilmos I. herceg felesége, Batthyány-Strattmann Julianna grófnő rendelte el végrendeletében és 1879-ben kezdték el. A mauzóleum építésze: Carl Gangolf Kayser (1838-1895) volt és 1894-re készült el. Művészi kiképzésével a neoromán–neogót stílusú épület jellegzetes formájával országos viszonylatban is egyedülálló. A település, illetve a temető szélén magasodik a különleges kiképzésű épület. A mauzóleumba egy nyolc fokból álló széles lépcsősor vezet föl. A bejárati ajtó két oldalán négy-négy oszlop áll váltakozva mélyvörös illetve hófehér márványból. Az oszlopok egy-egy reliefcsoportot tartanak. A bejárati kapu bélletíveit, az ablakkereteket, a vízköpőket, a falakat díszítő kultikus formákat puhább homokkőből faragták. A bejárat felett a Montenuovo hercegi címer látható. Az épület belsejében, a bejárattal szemben látható a szentély, közepén a vörös márványból készült oltár. Mögötte az apszis falán hatalmas fakereszt, rajta ember nagyságú faragott Krisztus, amely Bach Márton németbólyi fafaragó-művész munkája. Érdekesség még, hogy az előtérben egyetlen gránitoszlop tartja a kórust, a karzatot, és a kupolát. Másik kuriózum, hogy a fülke-sírok nem egy altemplomban vagy kriptában vannak, hanem az épület falaiban kialakított, vörös márványtáblával lezárt sírhelyekben nyugszanak a Montenuovo család tagjai: baloldalról Wilhelm Albrecht von Montenuovo I. herceg, felesége: Batthyány-Strattmann Julianna grófnő és három kiskorában elhunyt leánygyermekük. A jobb oldalon Alfred von Montenuovo II. herceg, felesége: Kinsky Franziska grófnő, és Montenuovo Nándor III. és utolsó herceg. Őt 1951-ben egy koncepciós perben ítélték el és valószínűleg ÁVÓ-s legények verték halálra. Maradványait a tömegsírból csak 1966-ban sikerült a temetkezési kápolnában elhelyezni. A mauzóleum történetének legnagyobb és mindenre kiterjedő felújítása 2005-ben történt. Bóly Város Önkormányzata az Európai Unió SAPARD-programja keretében nyert el egy nagyobb összeget, amelynek segítségével megtörtént a mauzóleum eredetei állapotának helyreállítása.

Bóly: Batthyány-Strattmann – Montenuovo Mauzóleum

https://hu.wikipedia.org/wiki/Batthy%C3%A1ny-Montenuovo_Mauz%C3%B3leum 

A bólyi kastély és mauzóleum, 7 perc videó

https://www.youtube.com/watch?v=9g–44Q0owM 

Deák Zoltán

Hozzászólás tiltva.