Sajógömör III. Czinka Panna szülőhelye, emlékműve

Felvidék

Sajógömörön született Czinka Panna virtuóz magyar cigányzenész, legendás cigányprímás, sírja is a faluban van.
Zenészcsaládból származott, nagyapja és apja II.Rákóczi Ferenc fejedelem udvarának muzsikusai voltak.
Már 9 évesen olyan tisztán hegedült, hogy a szép reményű gyermeket több gömöri földbirtokos saját költségén Rozsnyóra küldte, hogy ott megfelelően kiképezzék a hegedűjátékban. Elsősorban földesura, Lányi János támogatta. Tizenkét éves korára bámulat tárgya lett muzsikája. Tizennégy éves korában férjhez ment egy nagybőgőn játszó cigány zenészhez, és annak két fivérével megalapította kis zenekarát. Czinka Pannáé volt az első igazi cigányegyüttes, amelyben két hegedűs (egyik közülük a prímás, a másik a kontrás), egy cimbalmos és egy bőgős játszott. Cigányzenekaruk híre napról-napra terjedt, ünnepségek alkalmával 20-30 mérföldet is utaztak. Ez az első ismert híressé vált magyar cigányzenekar.
A közvéleményben gyakran úgy él a neve, hogy II. Rákóczi Ferenc zenésze volt. Ez Jókai Mórnak ‘köszönhető’, aki Szeretve mind a vérpadig c. regényében így szerepelteti, pedig csak 1711-ben született, 1772-ben halt meg. Viszont kuruc egyenruhában Európa szerte terjesztette a kurucdalokat.
Halálának 220. évfordulóján, 1992-ben szép ünnepség keretében szobrot állítottak neki Gömörön, a kastéllyal szemben, ahol Petőfi 1845. május 28-án megszállt.

https://www.kozterkep.hu/~/15448/Czinka_Panna_Sajogomor_1992.html

Hozzászólás tiltva.