Az esztergomi Várhegy királyi palotáját Géza fejedelem kezdte építeni a 10. század utolsó harmadában. Munkáját fia, István király folytatta; őt az itt álló templomban koronázták meg. A 11. század első évtizedében ő tette a várat a mindenkori a király egyik legfontosabb székhelyévé, ezzel Esztergomot a Magyar Királyság egyik központjává, érseki székhellyé. Nevelője, Szent Adalbert tiszteletére emelte Magyarország egyik első székesegyházát, a Szent Adalbert-székesegyházat.
A vár és a Szent Adalbert-székesegyház a 18. században
A ma is látható lakóépületeket III. Béla király parancsára emelték külhoni építőmesterek. Ezzel alakult ki a déli sziklacsúcson az uralkodó székhelye, központjában a sokszögletű lakótoronnyal és a gyönyörű várkápolnával. Tőle északra egy kisebb dombon emelkedik a Szent Adalbert-székesegyház. Első jelentősebb ostromát az 1241-1242-es tatárjárás idején szenvedte el. A tatárok elfoglalták és földúlták a királyi városrészt, de a kővárat a spanyol származású Simon ispán és fegyveresei megvédték. A 13. század második felében már az egész Várhegyet az esztergomi érsek birtokolta; az érsekek hatalmuk tudatában az uralkodóval is többször szembeszálltak. A 14. század elején a felvidéki vármegyéket uraló Csák Máté pusztította az érsekség birtokait. A várat a cseh származású Vencel király csapatai foglalták el, majd Vencel kivonulásakor azt a Kőszegieknek adták át. Károly Róbert 1307-ben ostrommal vette be a várat. Uralkodása alatt Esztergom felvirágzott. Az egyház jelentős építkezésekbe kezdett a Várhegyen. A város virágkorának csúcspontján, a reneszánsz műveltségű Vitéz János érseksége alatt épült a folyó felőli oldalon az ebédlőpalota és a várhegy Duna felőli oldalán az akkoriban európai hírű függőkert. A kert megmaradt teraszai az ezredfordulón is jól láthatóak a gazzal benőtt hegyoldalban.
A 16. században már a hódító török árnyéka vetődött az esztergomi érsek székhelyére. A várat I. Szulejmán szultán serege 1543-ban megostromolta és elfoglalta. A török megszállás idején fokozatosan dőltek romba a középkori magyar építészet remekműveiként számon tartott székesegyház és palotarészek. A Habsburg hadvezetés többször is elfoglalta, de az Oszmán Birodalom katonái ismételten visszavették a Buda körüli végvárrendszerük kiemelkedően fontos bázisát. 1594-es ostrománál esett el Balassi Bálint, a korszak legjelentősebb reneszánsz költője.1595-ben Mansfeld Károly parancsnoksága alatt álló keresztény seregek visszafoglalták a várat 10 évre, majd ismét török kézbe került. A „pogány” hatalmából véglegesen csak 1683 őszén szabadította fel Sobieski János lengyel király seregével, az ő emléktábláját a Duna menti Vízivárosban láthatjuk. A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharcban történt az utolsó katonai esemény, amikor rövid ideig a felkelők tartották hatalmukban a várat.
A 18. században fokozatosan lebontották védőműveit, majd 1869-re elkészült a régebbi templom helyén a monumentális méretű Bazilika. Az egykori királyi székhely múltjának feltárását az 1930-as esztendőkben kezdték meg. 2000-ben a vár egyes részeit teljesen újjáépítették, és megkezdték a freskók feltárását, felújítását. 2008-ban, a Reneszánsz év keretében a vár déli pontján egy új tornyot építettek fel, ami a 2007-ben a vármúzeumban talált Sandro Botticelli-freskót, és a Vitéz János studiolóját védi a beázástól. A „Fehér torony” átadása, és egy Vitéz János emléktábla leleplezése 2009. május 13-án történt.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
