Immár sokadik 2020. évi hortobágyi utam során találkoztam a hazai pusztai népek markáns képviselőivel, csodálatos viseleteikkel, a magyar népművészet-díszítőművészet remek alkotásaival.
Ott sétálgatva, a Pásztormúzeum melletti téren nézelődve folyamatosan keresve őket, exponálva (kérdezve tőlük szabad e fényképezni, a válasz mindig szimpatikus segítőkészséget takart).
Élmény volt hallgatni őket, történeteiket, ahogy egymást ugratták, tisztelve az idősebb pásztorokat természetesen. Készültem rá, tudtam most itt együtt láthatom azokat a pásztorokat, akik az év nagy részét szinte egyedül a z állatok mellet a pusztán töltik. Különlegesek Ők, büszkén magyarok, a kőkemény pusztai férfiak akik képesek a hatalmas állatokat hozzáértéssel vagy nyers erővel megzabolázni a Hortobágyon. Csoportképek, portrék, elkapott fotós pillanatok jelentették a sikerélményt.
Még a Toldi Miklós híres, hihetőnek tűnő legendája is bekúszott gondolataimba. A képek az ünnepi viseletükben, a szűrökben mutatja a pásztorok tagjait: csikóst, gulyást, juhászt, kondást jellegzetes kalapjaikkal együtt. Az őszi Orbán napi behajtás ünnepe régi hagyomány, ma már turisztikai látványosság is egyben. Külön fotótéma lehetne a szűrök világa. a több 100.000 Ft értékű szép és változatos mintázatú hortobágyi, Hajdú megyei szűrök remekbe szabott címeres darabjai, a ruházatukat kiegészítő felszereléseivel együtt.
Az ünnepség a szokásos látványos bevonulással, felvonulással az állatok közönség elé történő beterelésével zárult, a Hortobágy Örökös Pásztorai megválasztásával együtt – jutalmul a Mihalkó kalap is járt.
Bagyinszki Zoltán