Gyula – Holló tanya – régészeti feltárás

Gyula városa

Kiállítás a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban
2011. január 20 – május 29.

A nem hagyományos kiállításon a látogató azt a pillanatot szemlélhette meg, amikor a feltáráson a régmúlt tárgyi emlékei előbukkannak a föld alól. Békés megye területén csaknem 7000 régészeti lelőhely ismert, ezért a kiállítás csupán egy igen kicsiny szeletét tudta bemutatni a múzeumok gyűjteményeiben őrzött kincseknek. Felhívta viszont a figyelmet arra, hogy a ma is a föld alatt pihenő emlékek mindannyiunk közös örökségeként a múltunk darabjai, amelyek megőrzése és szükség esetén megmentése nem csak a szakemberek dolga, hanem közös felelősségünk is.

A Gyula-Holló tanya II. elnevezésű régészeti lelőhelyen feltárt rézkori temető

A középső neolitikumtól tartó, mintegy másfél évezrednyi töretlen belső fejlődés utolsó fázisában, a középső rézkor időszakában az ún. Bodrogkeresztúri kultúra terjedt el az Alföldön. A régió lakói az 5. évezred végétől a 4. évezred közepéig tartó időszakban rendkívül intenzív kapcsolatokat építettek ki a Balkánon keresztül egészen távoli területekig, az Adria partvidéke mentén Dél-Görögországig követhetők e kapcsolatok nyomai. A rézkor korábbi periódusában létrejött balkáni – kárpát-medencei fémművességi kör központja pedig a Kárpát-medence lett. A megye területének ezidáig legfontosabb korabeli temetőjére egy árvízvédelmi tározó töltésének megépítését megelőző ásatás során, a Gyula-Holló tanya II. lelőhelyen, 1999-ben bukkantunk. A 18 rendkívül gazdag sírból kerámiaedények, rézbalták, réztűk, rézkés, kőbalta, márványgyöngy-övek, pattintott kőkések és állatmellékletek láttak napvilágot.

A sírokban eredeti helyzetükben, „in situ” megtalált kerámiaedények az ásatást követően a restaurátorműhelybe kerültek, ahol a múzeum főrestaurátora fogott hozzá a tárgyak konzerválásához és helyreállításához. A restaurálás teljes folyamata egy évig tartott. Az edények anyaga nagyon rossz megtartású volt, ezért különösen nagy figyelemmel kellett az egyes darabokat kibontani. A kerámiatárgyakat nem lehetett a szokásos eljárással kezelni, a tisztításuk csak szárazon, mechanikai úton volt lehetséges, nagyon aprólékos, türelmes munkával, ugyanis víz hatására a kerámiatöredékek szétmállottak volna. Az aprólékos munkának köszönhetően, a tisztítás és kibontás közben, egyes edényekben lévő föld centiméterről-centiméterre történő eltávolításakor, az edények belsejéből egy-egy újabb, lelet került elő. Egy kisméretű edényben, legnagyobb meglepetésre egy fehér színű kavics rejtőzött. Az edény alján fehér színű festékmaradványok voltak egy kagyló mellett, ami arra utal, hogy az edényke egy festékes tégely lehetett, és a kavics a festék megtörésére szolgálhatott. A festőkészletet a rézkori ember testfestésre használhatta.

Liska András Régész

Hozzászólás tiltva.