A címerek idegen elnevezése gyakran a „fegyver” szóból ered (latin arma, német Wappen, francia armoiries, angol arms, svéd vapen). A magyarban ez csak kései forrásokban fordul elő és nagyon ritkán, mint például Bocskai István 1606-os magyar nyelvű címeres nemeslevelében, melyet a Karácsony családnak adományozott, ahol „iratot fegyvert a vagy igaz Nemessegnek czímeret” formula is olvasható. Ez valószínűleg csak a latin vagy német előképek tükörfordítása volt.
A magyar „címer” szó a lotaringiai ófrancia, Poitouban és Anjouban is használatos „sisaktaraj, sisakdísz” jelentésű francia cimier szóból ered. A feltételezések szerint a 13. században a nápolyi Anjou udvar közvetítésével jelent meg Magyarországon, vagy a 12-13. században bevándorolt lotaringiai telepesek hozták magukkal. Legkorábbi etimológiája a görög χυμα (fiatal hajtás, csúcs), latin cyma szóig vezethető vissza. (Plantagenet Gottfried címerjele is pl. egy rekettyeág volt, melyet a kalapján viselt.)
Az irodalomban a 12. század közepétől kezdtek megjelenni a címerszerű jelképek, de ezekre még nem létezett külön elnevezés. A német Wappen (címer) szó az ófelnémet wafen (fegyver) származéka és a többi európai nyelvben is hasonló az etimológiája. Az ófelnémet wâfen szónak kezdetben „kard” jelentése is volt amit ritkán a pajzsra is használtak. A pajzs és a pajzsbeli kép értelme a 12. század utolsó évtizedeitől mutatható ki, amikor a szó címerpajzsot és címersisakot is jelentett.
A címerek örökletes voltának kifejezésére pedig az olasz stemma (címer) szó szolgált, mely a görög-latin stemma származéka, „családi leszármazás, családfa” jelentéssel. Ezt jelzi a német Erbe (címer, örökség) szó is.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából