Nagyvárad – Várak a várban kiállítás 1.

Erdély - Partium

Az idei év eddigi legforróbb napján, 2015. július 6-án sikeresen lezajlott a „Várak a várban” roll-up fotókiállítás, amelynek első állomása Nagyvárad volt. A kiállítás-sorozat ötlete és kivitelezése egy év eleji nyertes pályázatnak volt köszönhető. A tavalyi év végén a Földművelésügyi Minisztérium a nemzeti értékeink és hungarikumaink gyűjtésének, népszerűsítésének és megőrzésének céljából hirdetett pályázatot. A Gyulai Polgármesteri Hivatal a Mi egy Másért Közhasznú Egyesülettel fogott össze városunk helyi értékeinek felkutatását és bemutatását tűzve ki céljául, mindezt a helyi diákság, valamint Miskolc és Nagyvárad bevonásával és aktív szerepvállalásával. A pályázaton nyert összeget a résztvevő városok értékeinek gyűjtésére, dokumentálására és széles körben való megismertetésére kívánják fordítani, támogatva ezzel a helyi Értéktár Bizottságok munkáját. További cél az is, hogy a három város és a bevont iskolák szorosabbra fűzzék kapcsolataikat és ezáltal a jövőben együtt valósítsanak meg hasonlóan sikeres kulturális és diákprogramokat városszerte.  A „DÉK”, azaz Diák Értékfeltáró Klub Fodor György tanár úr és szorgalmas diákcsapata aktív közreműködésével városunkban nemrégiben már megkezdte működését. További információkért és a kiállításon készült fotók megtekintéséért látogassa meg a www.diakertek.hu honlapot!

A kiállítás megnyitójára Nagyváradon az Ady Endre Elméleti Líceum előtti téren, a Holnaposok-szoborcsoport közelében került sor helyi idő szerint 11 órakor. Az eseményen mindhárom város és iskola képviseltette magát: A helyi líceum mellett a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium, valamint a miskolci Kós Károly Szakközépiskola vesz részt a projektben. A gyulai delegációt dr. Görgényi Ernő polgármester és Kónya István alpolgármester vezette. Őket kísérték a pályázatban részt vevő partnerek és közreműködő kollégák, többek között Ködmönné dr. Lipták Anna csoportvezető, Bagyinszki Zoltán a pályázat koordinátora, Dézsi János a Mogyoróssy János Városi könyvtár igazgatója és Fodor György, az Erkel Ferenc Gimnázium pedagógusa. A sikeres helyi szervezést és technikai megvalósítást Tóth Mártának, a líceum igazgatónőjének és Fazekas Gábornak, szintén az intézményben dolgozó pedagógusnak köszönhettük. A kiállítást Huszár István, Nagyvárad város alpolgármestere nyitotta meg, valamint köszöntőt mondott Kónya István alpolgármester és Kocsis István, a miskolci szakközépiskola igazgatója is. A programon szép számmal jelentek meg helyi diákok és részt vettek a helyi média képviselői is, valamint a színes és látványos fotók a lakosság érdeklődését is felkeltették. A kiállított 12 darab esztétikus designnal ellátott roll-up több mint 70 páratlan fotót tartalmaz Gyula, Diósgyőr és Nagyvárad várairól, melyek Bagyinszki Zoltán, Barna Laczy, Cséfalvay Gyula, Pap Csaba és Szűcs Árpád fotográfusok munkáját dicsérik. A delegációk a megnyitót követően egy idegenvezetés keretében megtekintették a Nagyváradi várat, ahol jelenleg is komoly felújítási munkálatok zajlanak, valamint lehetőséget kaptak, hogy a Városháza több mint 40 méter magas tornyából gyönyörködhessenek „Szent László városában”.

A vándorkiállítás 2015. július 07. és 18. között az Ady Endre Elméleti Líceum dísztermében tekinthető meg. Következő állomása Gyula lesz, ahol július 24-től a Gyulai Végvári Napok programjai keretében lesz lehetőség a képek megtekintésére. Ezúttal szeretnénk megköszönni nagyváradi barátainknak a szervezésben való aktív közreműködést, a megnyitó esemény sikeres lebonyolítását és a vendéglátást!

Bagyinszki Zoltán

Vélemény, hozzászólás?