Nagyvárad – Városháza

Erdély - Partium

A nagyváradi Városháza épületegyüttese a város egyik legreprezentatívabb szimbóluma, mely jellegzetes körvonalaival uralja a Sebes Körös folyó közvetlen szomszédságában fekvő központ városképét. Ezen a területen 1901-ig egy gazdag történettel rendelkező épület állott: a város első püspöki palotája, melyet Csáky Miklós püspök 1742 körül emeltetett. A szerény megjelenésű, egyszerű homlokzatokkal ellátott földszintes, belső udvarral rendelkező épület 1776 után a katolikus főgimnáziumnak adott otthont, majd 1780-1874 közt a váradi akadémiának és a gimnáziumnak, 1874-1896 között az Állami főreáliskolának, végül ideiglenesen a törvényszéknek.

1895-ben határozta el a Városi Tanács, hogy az épület elbontásával egy új Városházát építtet, erre 1896-ban tervpályázatot hirdetett. Ennek első díját két másik tervezővel együtt ifj. Rimanóczy Kálmán nyerte el s őt bízták meg egy a három tervvariáns összedolgozásával. A terv elkészülte után a kivitelezésre kiírt versenyt is Rimanóczy nyerte el s így 1902 február 26-án elkezdődhettek a munkálatok, melyeket 1903 októberére jórészt el is végeztek, szint kizárólag helyi alvállalkozók bevonásával. Az ünnepélyes épületátadásra 1904 január 10-én került sor.

A festményen látható: Luxemburgi Zsigmond királyunkkal találkozik Jagelló Ulászló a Nagyváradi gótikus katedrálisban 1412 – ben, akkor még állt a hatalmas templom.

http://lexikon.adatbank.ro

Vélemény, hozzászólás?