Budapest – Kálvin téri Református templom

Budapest

A történet az 1700-as évekig nyúlik vissza, amikor a református hívek egy templom építését szorgalmazták. Pest város tanácsa az egykori városfalon kívüli, felszámolt temető egy részét jelölte ki számukra, az akkori Széna téren. Határozata alapján a különálló templom jobb és bal oldalán keskeny területet kellett hagyni utcák számára. S bár utcaként sosem funkcionált, de vaskerítéses ajtaja, azóta is tanúja az ötletnek.
1816. nyarán meg is történt az alapkőletétel és Hild Vince tervei alapján megkezdődött az építkezés. József nádor második felesége Hermina hercegnő erkölcsi és anyagi támogatásával is segédkezett, ám az 1830. augusztus 29-i avatóünnepséget már nem érhette meg.

Az 1838-as árvíz nagy károkat okozott itt is. A helyreállítás Hild József tervei szerint 1847-ben kezdődött. Szabadságharc idején a harangok szomorú sorsra jutottak Gábor Áron műhelyében; ágyúgolyókká öntötték őket. Ám a Kálvin téri templom harangjai különös „véletlen” folytán megmenekültek. Az árvíz sújtotta templom helyreállítását Zichy Manóné hagyatékából fedezték. 1860-ra készült el az oszlopos karzat, a sekrestye, a díszterem és a toronysisak felhelyezése.

A templom kriptájának első halottja Hermina főhercegasszony, de ide került átmenetileg az árvízi hajós, báró Wesselényi Miklós és 10 napot élt Helén nevű kislányának teteme is. Zichy Emmanuelné Strachan Sarolta grófnő hamvait is itt őrzik. A grófnő szobra egy külön sírhelyfülkében kapott helyet, melyet a Vigadó építésze Feszl Frigyes tervezett.

A tér, amit az évtizedek hasznukra formálnak, folyamatos átalakulásban van. Egy biztos és pontos; a templomtorony órája diktálja az időt. Mutatója milliószor fordul már körbe és nézte végig a helyszín történelmét.

http://lasdbudapestet.blogspot.hu
[google-map-v3 shortcodeid=”646316b1″ width=”350″ height=”350″ zoom=”12″ maptype=”roadmap” mapalign=”center” directionhint=”false” language=”default” poweredby=”false” maptypecontrol=”true” pancontrol=”true” zoomcontrol=”true” scalecontrol=”true” streetviewcontrol=”true” scrollwheelcontrol=”false” draggable=”true” tiltfourtyfive=”false” enablegeolocationmarker=”false” enablemarkerclustering=”false” addmarkermashup=”false” addmarkermashupbubble=”false” addmarkerlist=”Kálvin téri Református Egyházközség, Budapest, Kálvin tér{}synagogue-2.png{}Kálvin téri Református Egyházközség, Budapest, Kálvin tér” bubbleautopan=”true” distanceunits=”miles” showbike=”false” showtraffic=”false” showpanoramio=”false”]

Vélemény, hozzászólás?