Béla – Balldaccy – Ullmann kastély/szálló, 5 csillaggal

Felvidék

A Török-, majd Baldácsy- (Baldacci-) kastély a 18. sz. 2. felében késő barokk stílusban épült, a 19. sz. végén klasszicista stílusban alakították át.
A kastély építését 1770 körül Török András kezdi el. A kastély a francia vidéki barokk stílusában épült. Elsőként a kápolna (ma templom) készült el, amelyet 1780-ban szentelnek fel. A XIX. század első felében Baldácsy Antal életében a kastély fejedelmi fényben pompázik. 1925-ben a birtokot báró Ulmann Adolf fia, Ullmann György örökli, aki 1945-ben kényszerült elhagyni az országot. A II. világháború után a kastélyban pár évig mezőgazdasági iskola, majd javítóintézet működött. Egy ideig börtönként is szolgált. Ezután 1990-ig motoralkatrészek, mezőgazdasági gépek raktáraként használták, mígnem annyira tönkrement az épület, hogy életveszélyessé vált.
2000 decemberében az Ullmann család leszármazottai, Ilona von Krockow grófnő és Matthias gróf visszavásárolták az ősi birtokot és elindították a kastély szakaszos felújítását. A birtokot kovácsoltvas kerítéssel elkerítették, a tetőt, és részben a kastély épületét is felújították. Kialakítottak egy borozót. 2001-ben a pincét modern szőlőfeldolgozó technológiával szerelték fel. Azóta valószínűleg itt érlelődnek Szlovákia (a Felvidék) legjobb borai. A kastély egy részében kastélyszálló működik.

http://wikimapia.org
[google-map-v3 shortcodeid=”c22e2a8b” width=”350″ height=”350″ zoom=”12″ maptype=”roadmap” mapalign=”center” directionhint=”false” language=”default” poweredby=”false” maptypecontrol=”true” pancontrol=”true” zoomcontrol=”true” scalecontrol=”true” streetviewcontrol=”true” scrollwheelcontrol=”false” draggable=”true” tiltfourtyfive=”false” enablegeolocationmarker=”false” enablemarkerclustering=”false” addmarkermashup=”false” addmarkermashupbubble=”false” addmarkerlist=”Béla, Szlovákia{}lodging_0star.png{}Béla, Szlovákia” bubbleautopan=”true” distanceunits=”miles” showbike=”false” showtraffic=”false” showpanoramio=”false”]

Vélemény, hozzászólás?