Budapest – Várkert Bazár

Budapest

Magyarországon 1988-ban ünnepelték meg először, akkor még július 1-jén. Az Építészek Világszövetsége a világnappal szeretné felhívni a figyelmet az ember környezetét meghatározó módon alakító építészetre.
1997-től október 6-án ünneplik.

A Várkert Bazár:

Az 1875-1883 közt Ybl Miklós tervei alapján épült neoreneszánsz Várkert Bazár a Világörökség része, ugyanakkor 1996 óta a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékének egyike volt. A 2014-ben véget érő felújítási munkálatok eredményeként a műemléki szempontok és az épület kihasználásának praktikuma harmonikus egyensúlyba kerül.

A kormány 2011. október 19-én döntött a Várkert Bazár teljes rekonstrukciójának megkezdéséről. A Várkert Bazár rekonstrukciója és fejlesztése teljes egészében az Európai Unió által társfinanszírozott támogatásból valósul meg az Új Széchenyi Terv Közép-magyarországi Operatív Programja keretében a „Várkert Bazár fejlesztése” című projekt révén.
A projekttel párhuzamosan a Budavári Önkormányzat valósítja meg „A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése” beruházás keretében a felszín alatti parkolót és azt a gyalogos közlekedési tengelyt, amely az Északi Pavilontól indulva a Budavári Palotát övező várfal koronájáig biztosít akadálymentes elérést.

A felújítás első ütemében újult meg az Ybl tervezte épületegyüttes, amelyet április 3-án adnak át a nagyközönségnek. A második ütemben, 2014. augusztus 28-ig készül el a multifunkcionális rendezvényterem, alatta a mélygarázs, valamint a budavári királyi kertek és megújul az épületegyüttes előtt a Lánchíd utca, továbbá a kishajó kikötő is.
A Várkert Bazár felújítása közlekedési szempontból is érdekes, hiszen egyik eredeti, Ybl Miklós által megálmodott funkciója szerint, az épületegyüttes legfőbb feladata a Duna-part és a Budai vár közötti összeköttetés megteremtése volt. Ennek korszerű megvalósítása érdekében a vízhordó lépcső mellé mozgó lépcsőt építettek, amely összekapcsolja a Várkert Bazárt a Várral. Emellett épül meg a 297 gépkocsi befogadására alkalmas mélygarázs is a Várkert Bazár alatt.

Az Ybl Miklós tervei szerint épült komplexumból 8988 négyzetméter nagyságú épületegyüttest újítanak fel, a mélygarázzsal együtt 17722 négyzetméternyi új területet építenek hozzá és 8734 négyzetméter nagyságú kertet és udvart alakítanak ki, ami a várakozások szerint évente 250 ezer látogatót vonz majd.

A Várkert Bazár fejlesztése nem csupán műemléki rekonstrukció, tehát a Világörökség részét képező épületegyüttes és a kapcsolódó kertek eredeti állapotának helyreállítását jelenti. Ennél többről van szó: a Várkert Bazár fejlesztésével és hasznosításával új kulturális szolgáltatásokkal gazdagodik a főváros. A felújított épületegyüttesben kiállító helyiségek (összesen 2500 m2-en) és multifunkcionális rendezvényterem (900 m2-en) kapnak helyet. Emellett az ide látogatókat vendéglátóhelyek, különféle üzletek és turisztikai információs pont is várja.

A Várkert Bazár a felújítása és bővítése után olyan pezsgő és élhető közösségi tér jön létre, ahol minden korosztály jól érezheti magát és megtalálhatja a számára leginkább vonzó programot. Így az épületegyüttes végre újra bekapcsolódhat a főváros kulturális és turisztikai vérkeringésébe.

http://www.varkertbazar.hu

Vélemény, hozzászólás?