A Corvina tematikus útikönyvsorozatának harmadik kötete az egyedülálló magyarországi vízkincsre települt gyógyfürdőket és gyógyszállókat mutatja be országrészenként. A könyv használatát nagyban elősegíti, hogy mindjárt az elején tájékoztatást kapunk a kötetben előforduló szakkifejezésekről és a különböző termálvizek összetételéről.
Az egyes országrészeken belül megismerkedhetünk a jelentősebb gyógyfürdőkkel és gyógyszállókkal, az egész ország területéről összesen 122-vel, azok történetével és szolgáltatásaival, valamint az adott környék látnivalóival is. Minden egyes létesítménynél szerepel az elérhetőség, a nyitva tartás, az egyes medencék és szolgáltatások felsorolása, a gyógyvíz összetétele és azoknak a betegségeknek a fölsorolása, amelyekre a vizet ajánlják.
Hogy a kép még teljesebb legyen, a kötet végén megnevezünk további 110 fürdőt és hotelt, amelyek ugyan nincsenek gyógyfürdővé nyilvánítva, de magas oldottásványianyag-tartalmú termálvízzel rendelkeznek. Ezeknek szintén megadjuk a címét. A kötetet annak a 98 határon túli gyógyfürdőnek és gyógyszállónak a listája zárja, amelyek az I. világháború előtt létesültek, és még ma is működnek.
Az útikönyvet 470 színes fotó teszi szemléletessé. A tájékozódást térkép és GPS-koordináták segítik.
szerkesztő : Bede Béla, fotó: Bagyinszki Zoltán
The third in Corvina’s series of thematic guidebooks presents the thermal baths and hotels built on Hungary’s rich inheritance of thermal waters. Dividing the baths into regions, the book is easy to use, with a glossary of technical expressions and a guide to the composition of the various thermal waters right at the start.
In each region of Hungary, the guide presents the more signifi cant thermal baths and hotels, for a total of 122 throughout the country. The guide details the history and facilities of each, as well as things to see in the surrounding area. It also includes opening times, contact details, details of the pools and services, the composition of the thermal water and a list of ailments the water is recommended for.
In order to give an even fuller picture, at the end of the guide, we list a further 110 baths and hotels which are not – technically – thermal baths, but which have waters with a high dissolved mineral content. We have included their addresses, telephone numbers and electronic contact details. The guide ends with a list of 98 thermal baths and hotels built within the historic borders of Hungary before the First World War that are still operational today.
The guide is illustrated with colour photographs throughout. Maps and GPS co-ordinates help the user fi nd their destination.