Gyulai Bacchus kiállitás megnyitója 2014. február 6.

Kiállítások

Fotó: Oláh Szabolcs

Igazi borünnep kerekedett a megújult gyulai művelődési központ első rendezvényén!

Bagyinszki Zoltán pincéket és szőlőket bemutató fotói bordalok, vers, próza és természetesen bor kíséretében tárultak a nézők elé.

A megújult gyulai művelődési központ első rendezvényén egy fotókiállításra invitálta a vendégeket. Bagyinszki Zoltán fotográfus több mint harminc alkotásán borospincéket, szőlőket és a borhoz illő hangulatokat láthatott a népes sereglet. A Bacchus nyomában – A magyar borvidékek című tárlat igazi borünneppé kerekedett, a hangulatos felvételek megtekintése bordalok és az isteni nedűről szóló vers és próza kíséretében tárultak a nézők elé. Természetesen dukált egy pohár borral koccintani a másik egészségére!

Az Erkel Ferenc Vegyes Kar kamarakórusa Friderici Baráti kör – Van három jó barátom című darabjával indított, majd Erkel Ferenc Napköszöntő bordala után nemzeti himnuszunk szerzőjének Bánk bán című operájából a Bordal csengett a művelődési ház megszépült földszinti kis galériájában. A megújult épület belsőjének külleméhez illett a kitűnő akusztika.

A Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. által szervezett kiállítás megnyitóján Kiss József, a Gyulai Civil Szervezetek Szövetségének elnöke mondott köszöntőt. Beszédében kifejtette, a fotók olyan pillanatokat tárnak a néző elé, amelyeket nemcsak meglátni, hanem megélni is kell.

– A képeken látható helyeknek, amellett, hogy természeti szépséggel rendelkeznek, szakrális kisugárzásuk is van. Aki járt már borvidékeken, az a szőlőtőkék között sétálva érezhette a föld erejét, energiáját és maga körül a szőlőt. A magyar bor hungaricum, amelyre méltán büszkék lehetünk, de nem lenne a szőlő és szőlőművelés nélkül. Hamvas Béla szavaival szólva: „A bor lényege az ember, aki termeszti a szőlőt, félti, gondozza, mint gyermekét, majd elérkezvén a várva-várt pillanathoz, kellő tisztelettel kóstolja az új termést.” – mondta Kiss József.

Az eseményen részt vett a Szent Vince Borrend Békés Megyei Lovagi Székének több tagja is. Sándor István, a lovagi szék titkára Azurák Mihály borász, költő gondolatait idézte a hallgatóságnak, versben s prózában.

Bagyinszki Zoltán borhoz, szőlőhöz kapcsolódó fotóival találkozhatunk a tavaly megjelent Corvina útikönyvek sorozat Magyar borvidékek című kötetében, valamint az alkotó www.borfokusz.hu honlapján is, ahol szintén számos hangulatos felvételt láthatunk a témában.

A kiállítás megtekinthető március 7-ig a művelődési központ földszinti kis galériájában.

forrás: http://www.gyulaihirlap.hu/

Vélemény, hozzászólás?