Eger – Török fürdő

Határon belül - 93.000 km2

Mohamed azt tartotta, hogy a rendszeres tisztálkodás javítja a nemzőképességet, – ugye, régóta tudjuk, hogy a szappan és a víz csodákra képes – és mivel szerette volna, ha minél több híve van, így megparancsolta nekik, hogy minden héten legalább egyszer menjenek el fürdőbe és tisztálkodjanak meg alaposan.

Élt egykor egy török pasa is, Arnaut pasa, aki emeltetett városunkban egy gyönyörű, arany kupolás fürdőt, ahol a hithű mohamedánok tisztálkodhattak és társaloghattak. Ez a csodás fürdő – többszöri felújítást követően – még mindig áll és 6 medencével, magas színvonalú wellness-és gyógyászati szolgáltatással várja vendégeit!

A Török Fürdőben a radon tartalmú gyógyvíz a medencék alját borító kövek alatt tör fel három helyen, a Török-medence, a „Tükör medence” és a Pezsgő-fürdő medence alatt (mely nevét a felszálló buborékok szakadatlan pezsgése miatt kapta). Ezen kívül még három medence található az épületben, melyek a mai kornak megfelelő élményelemekkel bővítettek.

A Török Fürdőben található víz gyógyhatása a benne oldott radonnak köszönhető, mely gyulladáscsökkentő hatású és fokozza a szervezet endorfin-termelését, így a közérzetre is kedvezően hat. Az ionizáló sugárzás a sejtek regenerációs folyamatait is előmozdítja.

Forrás: egertermal.hu

Vélemény, hozzászólás?