Tarnaszentmária község Heves megye Egri kistérségében.
A falut először 1325-ban Torna, majd 1339-ben Szentmária néven említik meg, az oklevelek. Okleveles forrásokban 1417-ben említik Zenthmariya néven, ahogyan a birtokos családot is nevezik róla. A település történetére vonatkozó adatokat csak a 16. század közepétől kezdve ismerünk. Ekkor a Szentmáriay család volt a falu birtokosa, egészen a 17. század közepéig. Eger várának 1552. évi ostroma során elpusztult. A falu 1590 körül feltételezhetőleg ismét lakott lett, de a 15 éves háborúban elnéptelenedett. 1656-ban Szentmáriay István a pusztát eladta Ragályi Menyhértnek. A török kiűzése után a pusztát a kincstár fegyverrel-szerzettként lefoglalta és 1696-ban Enczinger Jánosnak eladta. A Rákóczi szabadságharc alatt egy ideig Orczy István használta, majd 1711-től ismét Eiczinger volt a földesura. 1717 és 1719 között a települést újra népesítették a Gömör és Kis-Hont vármegyei Susány, Kraszkó, Nyustya és a Pest megyei Alberti falvakból. 1721-ben Eger város, 1722-től Tarródy, majd Gellén és Csuma család birtokolta. 1746-ban a falu lakossága 192 fő, akik többségében szlovákul beszéltek. 1859-ben 509 személyt tartottak nyilván a faluban. A 19. század elejétől a Dózlern, a Fáy, a Bárczay családok kezén volt a falu. Tarnaszentmária Verpeléthez tartozott, 1955-től önálló tanácsú község. 1970-től Verpeléttel társközségek. 1984-től Eger városkörnyéki községe.
Tarnaszentmária nevezetessége a templom (Mária látogatása-templom), amely fejedelmi temetkezőhelynek épült. A falu központjában áll. Ez a mai Magyarországnak az egyik legrégebben épült és eredeti formáját szinte teljes épségben megőrzött temploma. A templom egyhajós, melynek keleti végét alkotja a patkó alakú, belül háromkaréjos, boltozott szentélyrész, melynek padlózata magasabban fekszik a hajóénál. A hajóból hét lépcső visz föl a szentélybe. A tarnaszentmáriai templom nevezetessége a szentély alatt húzódó kis altemplom, melynek középső karéjában a feltárás során egy aknasírt találtak. Erről feltételezik, hogy fejedelmi temetkezési helynek épült.
A templom belső falfelületét faloszlopok díszíti, melyek felfelé keskenyednek és törzseik gazdagon tagozottak. A faloszlopoknak díszesen faragott lábazatai ugyancsak faragásokkal díszített kő ülopadkákon állnak. Az oszloptörzsek csigavonalas és lépcsőszerű díszítései fafaragási előzményekre, hagyományokra utalnak. Ugyancsak ősi jellegű az épület déli oldalán kívül futó „szalagfonatos csomódísz”, aminek a középkori hiedelemvilág szerint bajelhárító hatása volt.
Több építészettörténész a templom építésének idejét a X-XI. század fordulójára teszi. A templom építészeti sajátosságai kaukázusi építészeti hatást mutatnak, keleties díszítési mintakincse is a honfoglalás kori magyarság kaukázusi világával tart kapcsolatot (Csemegi, 1949).
Forrás: wikipédia