Recsk borzalma, az embertelen hazai pokol.
Recsk, Kistarcsa, Sajóbábony és Tiszalök voltak a leghírhedtebb táborok ahol egyébként az őrök jelszava az volt: „Ne csak őrizd, gyűlöld is!”
A magyar Gulágnak gyulai bebörtönzött lakója is volt Breiska Károly személyében.
Honlapomon – itt bővebben megtekinthető és fotók is demonstrálják az eltitkolt valóságot.
Bagyinszki Zoltán
A kis, csendes mátrai falutól délre a kőbánya mellett 1950 nyarán az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) kényszermunkatábort létesített szovjet mintára. A magyar gulág 3 éven át működött a legnagyobb titokban. A tábort teljesen elzárták a külvilágtól, a közeli andezit bányában naponta 12-14 órát kellett dolgozni minimális fejadag mellett, orvos nem volt.
Az itt tartózkodó 1500 munkás vegyes társadalmi rétegekből került ki, ami hasonló volt bennük, hogy politikai okokból voltak itt, bíróság elé nem álltak, el nem ítélték őket. A szögesdrótkerítéseken belül fa őrtornyok őrizték őket, primitív barakkokban éltek.
Az éhezés és az embertelen körülmények miatt sokan meghaltak, rengeteg embert agyonlőttek; holttesteiket nem tudni, hogy hol temették el. Akik mégis túlélték mindezt, azok ’53 nyarán szabadultak, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezése után. Nyilatkozatot írattak alá velük, melyben megígérték, hogy itteni megpróbáltatásaikról nem beszélnek, sokéves börtön fenyegette a tilalom megszegőit, a családjuknak sem említhették a tábort, sokan rendőri felügyelet alá, vagy börtönbe kerültek, ők ’56-ban szabadultak. A barakkokat lerombolták, helyüket fával ültették be, a kommunista rendszer alatt mindvégig az volt a hivatalos álláspont, hogy a recski tábor nem létezett.
A rendszerváltás után 1991-ben avatták fel az emlékművet, majd 1996-ban nyílt meg a Nemzeti Emlékpark egy rekonstruált barakképülettel és egy kis, megrázó erejű kiállítással.