Budapest – Mátyás templom és a Halászbástya

Budapest

Budapest és az ország legismertebb, a városképet legjobban meghatározó építménye a Budai Vár Halászbástyája. Akár a budai, akár a pesti oldalról tekintünk a fővárosra, a Halászbástya mindig fontos hangsúlyt kap az elébünk táruló panorámában. A Budai Vár megalapítása óta ez a várfalszakasz igen fontos szerepet játszott a város életében: a királyi székhely és az alatta húzódó Halász- (Vízi-) város védelmét látta el. A bástyában vezetett az a kis kapu, melyen át a Duna-partról a halászok feljártak a budai halpiacra, és ahol 1541-ben a német csapatok a Várba feljutottak a városi tanács árulása folytán . Ezen keresztül kísérelte meg 1456-ban Hunyadi László a menekülést a fogságból. A bástya alatt bújik meg a Szent Mihály kápolna, melyet először 1443-ban említenek. A XVIII. században az osztrák katonai igazgatás korszerűsítette a várfalat, mely így többszörösen tört vonalvezetésével és magas falaival alkalmas volt arra, hogy a tüzérség kölcsönösen védje a hozzá kapcsolódó falszakaszokat. Nevét a hagyomány szerint a védelmét ellátó budai halászokról kapta – sokkal inkább valószínű, hogy az alatta elterülő Halászvárosról nevezték el.

A Mátyás-templom vagy Budavári Koronázó Főtemplom (hivatalos nevén Budavári Nagyboldogasszony-templom) Budapest I. kerületében, a Szentháromság téren álló, nagy történelmi múltra visszatekintő műemlék templom.

A Halászbástyát díszíti Stróbl Alajos szobrászművész Szent István királyt ábrázoló szobra, míg a bástya lábainál a Ferenc József által ajándékozott Hunyadi János szobor és a kolozsvári Szent György szobor másolata található.

Forrás: godonypitu.lapunk.hu

Vélemény, hozzászólás?