Vöröskő vára

Felvidék

A Kis-Kárpátok hegyei közt megbújó, Pozsonytól 40 km-re fekvő, pazar bútorgyűjteményéről méltán híres, teljesen épen fennmaradt Vöröskő vára a régió egyik húzóneve, leglátogatottabb turisztikai célpontja, mely pávákkal benépesített ősparkjával kifogástalan állapotban élte túl a történelem sokszor kíméletlen évszázadait.

A XIII. századi eredetű vár a Magyar Királyságot védő, Pozsonytól Zsolnáig húzódó nyugati védelmi vonal szerves része volt. A jelenleg látható Vöröskő várát középkori elődjére (melyet állítólag III. Béla leánya, Konstancia hercegnő emeltetett) a német bankár-kereskedő Fugger család építtette a XVI. században, azzal a kevésbé nemes, ám annál gyakorlatiasabb céllal, hogy tárhelyül szolgálhasson a környező országokból ki és befutó nagymennyiségű portékának, elsősorban a bányavárosokból áramló nagy mennyiségű réz és ezüst tárolásának.
A vár alatt Európa legkiterjedtebb pincerendszere épült így ki, ami később főleg bor raktározására szolgált. A hagyomány szerint a vár 1536-os reneszánsz stílusú átépítésénél, tervezőként Albrecht Dürer is közreműködött. 1588-ban vette feleségül Pálffy Miklós Fugger Máriát, s hozománykényt kapta Vöröskő várát. Egészen 1945-ig maradt a vár a Felvidék legbefolyásosabb családja, a Pálffyak birtokában. Egy 1645-ös tűzvész után ők alakítják át a várat kora barokk stílusú, kényelmes kastéllyá.

https://kirandulastippek.hu/pozsony-es-kornyeke/vorosko-vara

Hozzászólás tiltva.