Még egy kis személyes történet:
A készülő Reneszánsz építészeti album teljesen megbabonázott, az alig ismert- középkori “török időkre vonatkozó” magyar művészet, természetesen a nem bekebelezett és lerabolt területeink csodáira gondolva.
Hirtelen kötelező, fontos feladat lett a kolozsvári reneszánsz fotózása, Zsókával megbeszéltem – a munkahelyemről szabit kértem és fogam magam beültem a kocsiba irány a kincses Kolozsvár.
A múzeumról hallomásom volt. akkor még nem is sejtettem milyen reneszánsz kincseket produkált számomra a város (ismertem már a Szabó bástyát és a Református templomi extra szószéket). De amit láttam a jellegtelen látogatóktól mentes múzeumban az felülmúlta a várakozásomat. Az indulás sem volt akármi – sötét, félig zárva, az igazgató nem volt bent-és hát nem igazán lehet fotózni sem.
Izgalmas, türelmetlen várakozás.
Szerencsémre magyar hölgy volt az intézmény vezetője. A pénztáros segítségével kierőszakoltam egy telefonos elérhetőséget. A vezető t elérve elmondtam mi járatban vagyok, aki hála készséggel bejött és megmutatta a reneszánsz kőfaragásokat, síremlékeket, kapukat, tumbákat, művészeti régészeti étékeket. Emlékszem a meglepetésemre – ilyen dolgokat lehet itt látni az egykori magyar polgárság-nemesség kultúrájából? Hihetetlen!
majd még jött hozzá a Szent Mihály templom- sekrestyéje. Oda bejutni is igényelt egy kis határozottságot. és 20 Euro baksist. Mindössze 2 perc állt rendelkezésemre a szürke díszbejárat rögzítésére.
Bagyinszki Zoltán